Vágólapra másolva!
A Martonvásár-Pálhalma megyei első osztályú labdarúgó-mérkőzés után elhunyt Takács Lajos, a Videoton korábbi labdarúgója. A 38 éves csatár az öltözőben eszméletlenül összeesett, s már a kiérkező mentők sem tudtak rajta segíteni.

Kápolnai Csaba, a Martonvásár Sport Klub elnöke a Független Hírügynökségnek elmondta: a hazaiak támadója, Takács Lajos a Pálhalma elleni megyei első osztály mérkőzés utolsó tíz percére állt be játszani. A meccs lefújása után az öltözőben lett rosszul, eszméletlenül esett össze.

A martonvásári csapat weboldala szerint a játékos szájzárat kapott, a gyors csapattársi beavatkozásnak köszönhetően szétfeszítették a száját és szabaddá tették a légutakat, majd mesterségesen lélegeztették. A négy perc alatt a helyszínre érkező mentők azonnal megkezdték a segítségnyújtást. Az elkövetkező időben érkezett még két orvosi ügyeletes autó és - Székesfehérvárról - egy rohammentő. Egy órán át hiába próbálták újraéleszteni. A nem hivatalos diagnózis szerint szívinfarktus okozta Takács halálát.

Takács - a klubelnök beszámolója szerint - pénteken még részt vett a Martonvásár edzésén, és nem jelezte, hogy bármilyen baja lenne.

A támadó - egy kisebb megszakítással - 2004 óta játszott a Martonvásárban. Fénykorát - Horváth Ferenc éktársaként - a Videotonban élte, de a magyar élvonalban megfordult az MTK-ban és a Sopronban is, légiósként Vietnámban szerepelt.