Vágólapra másolva!
A Belgium elleni barátságos mérkőzésre készülő válogatott keretből nem véletlenül hiányoznak az U20-as világbajnokságon bronzérmet szerzett csapat tagjai: november 13-án ugyanis az utánpótlás-válogatott Eb-selejtezőt játszik az olaszokkal Győrben. Az egyiptomi vébén a mieink ugyan 3-2-re legyőzték az olaszokat, de a mostani és az akkori csapat között ég és föld a különbség, és a neveket elnézve jóval nehezebb dolguk lesz a magyaroknak.

A FIFA és az UEFA korosztályos rendszere különbözik egymástól: a nemzetközi szervezet U20-as vébét rendez, míg Európában a 21 éven aluliak számára írnak ki kontinensbajnokságot.

A 2011-es Eb-n tehát az 1988-ban, vagy később született játékosok szerepelhetnek. Ezzel együtt a két korosztályos válogatott között általában nagy az átfedés, és ez a magyar együttesnél is így van: az U20-as válogatottnak ugyanúgy Egervári Sándor volt a szövetségi kapitánya, mint a 21 éven aluliaknak, és az olaszok elleni találkozóra kihirdetett keretből 13-an tagjai voltak az egyiptomi világbajnokságon bronzérmet szerzett csapatnak.

Az olaszoknál azonban más a helyzet, mivel az U20-as tornát sokkal kevésbé veszik komolyan, mint az utánpótlás Európa-bajnokságot. Mindez a korábbi eredményeken is látszik: míg az olasz válogatott a korosztályos vébén sohasem teljesített kiemelkedően (az idei volt legjobb szereplésük), addig a 21 éven aluliak számára rendezett Eb-ken a legsikeresebb. Ebben a korosztályban 1986 óta rendeznek Európa-bajnokságot, és az olaszok ötször nyertek aranyérmet! Legutóbb 2004-ben diadalmaskodtak, de a csapat a tavaly nyári Eb-n is elődöntőt játszott, ahol csak 1-0-ra kapott ki a későbbi győztes Németországtól.

Az olaszoknak már akkor is Pierluigi Casiraghi volt a szövetségi kapitányuk, aki 2006 óta irányítja az U21-es válogatottat, a mostani selejtezősorozat alatt azonban igen csak gyenge eredményekkel. A válogatott eddigi három mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni: Luxemburg ellen 2-0-ra győzött, Walesben azonban kikapott 2-1-re, és Bosznia-Hercegovina ellen is csak 1-1-es döntetlent ért el hazai pályán - újabb botlást tehát nem nagyon engedhet meg magának.

Már csak azért sem, mert a selejtezőből csak az első helyezett jut biztosan tovább - a második helyezettek közül csak a négy legjobb léphet a következő körbe. A 2011-es kontinensviadalt Dániában rendezik majd, vagyis a dán csapat biztos résztvevő, mellettük még hét gárda jut majd ki az Európa-bajnokságra, amely egyben a 2012-es, olimpiára is kvalifikál: az Eb első öt helyezettje lehet majd ott Londonban.

Nem csoda, hogy az U20-as vébével ellentétben a 21 éven aluliak között már valóban a korosztály legjobbjai szerepelnek az olasz csapatban. Az Egyiptomban látott együttesből csak ketten maradtak meg hírmondónak: a kapus Vincenzo Fiorillo és a középpályás Mattia Mustacchio. Más kérdés, utóbbi eddig egyik Eb-selejtezőn sem játszott, és Fiorillo is csak a Wales elleni mérkőzésen védett - Luxemburg ellen éppen a vébé miatt nem játszhatott, a bosnyákok ellen pedig Andrea Seculin állt a kapuban. Könnyen lehet, hogy ellenünk egy harmadik kapus szerepel majd, hiszen Casiraghi ezúttal behívta a keretbe az Arsenal légiósát, Vito Mannonét, aki még sohasem védett a címeres mezben.

Forrás: AFP

Balotelli zseniális képességekkel rendelkezik, de stílusa miatt még az Inter-drukkereket is megosztja

Az ellenünk készülő keret másik újonca szintén Angliában szerepel: a mindössze 18 esztendős Fabio Borini a Chelsea futballistája. Casiraghi viszont kihagyta a Manchester United játékosát, Federico Machedát, aki legutóbb Bosznia-Hercegovina ellen játszott. Persze sztárokban így sincsen hiány, hiszen Győrben pályára léphet az Internazionale támadója, Mario Balotelli is, aki a milánói egyesületben egyre több lehetőséget kap - igaz, nem csak remek játékával, hanem fegyelmezetlenségeivel is fel szokta hívni magára a figyelmet. Nem ő az egyetlen meghívott az Interből, hiszen Casiraghi a találkozóra "megkapta" Marcello Lippitől Davide Santont, aki már a nagyválogatottban is pályára lépett.

Ellenfelünknek a védelme is nagyon erős, hiszen ebben a csapatrészben ott van a Fiorentina jobbhátvédje, Lorenzo de Silvestri, a Juventus focistája, Lorenzo Ariaudo, valamint a szezon meglepetéscsapatának, a Barinak, a bekkje, Andrea Ranocchia is - ők Ariaudo kivételével mind rendszeresen pályára lépnek a Serie A-ban. A középpályáról elsősorban Andrea Polira kell felhívni a figyelmet: a Sampdoria játékosát Koman Vladimir is jól ismeri, hiszen együtt nyertek ifibajnokságot még 2008-ban.

Casiraghi egyébként a legutóbbi, bosnyákok elleni találkozón 4-3-3-as felállásban küldte pályára együttesét, elöl a Alberto Paloschi, Balotelli, Guido Marilungo trió rohamozott, kevés sikerrel. Valószínűbb, hogy Győrben kevésbé offenzív taktikát választ, még úgy is, hogy tisztában van vele: a döntetlen kevés lehet csapatának.

A 3. csoport állása:
1. Wales 5 4 1 - 13-3 13
2. Magyarország 3 2 - 1 5-4 6
3. Olaszország 3 1 1 1 4-3 4
4. Luxemburg 6 1 1 4 2-11 4
5. Bosznia-Hercegovina 3 - 1 2 1-4 1

Az olasz keret:
kapusok: Vincenzo Fiorillo (Sampdoria), Vito Mannone (Arsenal), Andrea Seculin (Fiorentina).
hátvédek: Gabriele Angella (Empoli), Lorenzo Ariaudo (Juventus), Giuseppe Bellusci (Catania), Davide Brivio (Vicenza), Lorenzo de Silvestri (Fiorentina), Angelo Ogbonna (Torino), Andrea Ranocchia (Bari), Francesco Renzetti (Padova) Davide Santon (Internazionale).
középpályások: Antonino Barilla (Reggina), Francesco Bolzoni (Frosinone), Luca Marrone (Juventus), Mattia Mustacchio (Ancona), Andrea Poli, Roberto Soriano (Sampdoria), Ezequiel Schelotto (Cesena).
csatárok: Mario Balotelli (Internazionale), Fabio Borini (Chelsea), Guido Marilungo (Sampdoria), Alberto Paloschi (Parma).

www.global-soccer.eu