Vágólapra másolva!
Öngyilkos lett kedden Robert Enke, a német labdarúgó-válogatott kapusa. A 32 éves futballista vonat elé vetette magát.

Öngyilkos lett kedden Robert Enke, a német labdarúgó-válogatott kapusa - írja a BBC a német rendőrségre hivatkozva. A 32 éves futballista vonat elé vetette magát.

"Egyelőre nem tudom, miért és hogyan történt, de abban biztos vagyok, hogy a futballnak nincs köze a történtekhez." - mondta Martin Kind, a játékost foglalkoztató Hannover elnöke.

Enkét szeptember eleje óta gyomorpanaszokkal kezelték, emiatt négy válogatott találkozót ki is kellett hagynia. Joachim Löw szövetségi kapitány azonban többször is azt mondta, hogy esélye van az elsőszámú kapus pozíciójára a jövő évi, dél-afrikai világbajnokságon.

Enke tüneteinek okát hosszan kutatták a szakemberek, vérmintáját a trópusi betegségek hamburgi intézetében is elemezték, de szeptember végén csak annyit lehetett tudni, hogy a kór nem fertőző.

Halálának hírét Löw és Oliver Bierhoff menedzser közölte a Bonnban edzőtáborozó nemzeti együttes tagjaival. "Mindannyiunkat sokkoltak a történtek, nem találjuk a szavakat" - mondta Bierhoff.

Robert Enke - akinek három évvel ezelőtt egy veleszületett szívrendellenesség miatt elhunyt a kétesztendős kislánya - összesen nyolcszor szerepelt a német labdarúgó-válogatottban, de 1997-99 között tagja volt német U21-es és olimpiai válogatottnak is.

Robert Enke csapatai:

csapatmeccsgól
1984-1985SV Jenapharm Jena (ifjúsági)??
1985-1995 Carl Zeiss Jena (ifjúsági)??
1995-1996FC Carl Zeiss Jena30
1996-1999Borussia Mönchengladbach320
1999-2002Benfica770
2002-2004FC Barcelona10
2003Fenerbahce (kölcsönben)10
2004Tenerife90
2004-2009Hannover1640