Társoldalunk:

"Szeretnék megmaradni Varga Józsinak" - interjú a Debrecen labdarúgójával

2009.11.10. 14:22

"Ha valaki azt mondja nekem egy éve, hogy mindezt elérem, nevetek egy nagyot" - állítja a Debrecen középpályása, Varga József, aki 2008-ban még a harmadosztályban futballozott, idén három góljával BL-főtáblára juttatta a Debrecent, bekerült a válogatottba, pénteken pedig az olaszok elleni U21-es Eb-selejtezőn szeretne maradandót nyújtani. Nem tartja magát sztárnak, és szeretne megmaradni Varga Józsinak.

- Sajnálod, hogy nem voltál tagja az U20-as vb-csapatnak?
- Ha fél évvel fiatalabb lennék, akár ott is lehettem volna Egyiptomban, igaz, akkor a Debrecen Bajnokok Ligája-szerepléséről maradtam volna le. A BL azért nem volt rossz kárpótlás. Persze jó lett volna ott lenni a bronzérmes csapattal, de a sikert a 20 éven aluliak érték el.

- Amikor Létavértesen a harmadosztályban szerepeltél, gondoltad volna, hogy 2009-ben a Bajnokok Ligája-szereplő Loki kulcsjátékosa, majd nagyválogatott leszel?
- Amióta az eszemet tudom, komoly célokat tűztem ki magam elé. Ha valaki azt mondja nekem egy éve, hogy mindezt elérem, nevetek egy nagyot. Amikor az NB III-ban játszottam, megcéloztam a nagycsapatot, majd ott stabil kezdő akartam lenni. Amikor már ez is megvolt, akkor az utánpótlás-válogatottba szerettem volna bekerülni, ami szintén sikerült. Utána bajnok lett a Loki, s azt akartam, hogy a BL-ben felkerüljünk a főtáblára - ez is bejött. Bár jól ment a játék, az azért meglepett, hogy meghívót kaptam Erwin Koeman válogatottjába. Nagyon örültem neki, hiszen minden labdarúgónak ez a legnagyobb álma, de még ezt is lehetett fokozni, hiszen a szövetségi kapitány a dániai meccs után meg is dicsérte a játékomat.

- Hogyan viseled, hogy sztár lettél?
- Sohasem tartottam magamat sztárnak, és nem is fogom. Nagyot fordult velem a világ egy év alatt, de ezzel együtt az elvárások is megnőttek.  Igyekszem az ezekkel együtt járó terheket leküzdeni. Sokan segítenek ebben: edzők, a családtagjaim, a barátnőm. Sajnos most egy kisebb hullámvölgybe került a Debrecen és a csapattal együtt én is. Csökkent is az önbizalmunk, de számomra most jól jöhet az U21-es válogatott meccs arra, hogy kicsit rendbe szedjem magam, és újult erővel meghajtsam azt az egy hónapot, ami még az idényből hátravan. A bajnokságban az összes meccset meg akarjuk nyerni, és helyt szeretnénk állni a két BL-meccsen is, illetve a Dél-Korea elleni mérkőzésen is jól kellene szerepelni a Puskás Ferenc-stadionban (hogy idén lesz-e Magyarország-Dél-Korea válogatott meccs, arról hivatalos hírt eddig nem adott ki az MLSZ - a szerk.).

- Mit szóltál ahhoz, hogy Hajdú B. István tv-riporter a Kárpátok Gravesenjének nevezett?
- Megmosolyogtam, és nem bánom, ha hasonlítgatnak, de szeretnék megmaradni Varga Józsinak, akire a teljesítménye miatt emlékeznek az emberek.

Forrás: AFP

- Középpályásként talán te tudod a legjobban, hogy miért gyenge a Loki védekezése, miközben a szerzett gólokkal - az előző két meccsen legalábbis - nem volt gond. Mondhatjuk, hogy utóbbi már BL-szintű, miközben az előbbi még nagyon távol van ettől?
- Szerintem nincs ilyen nagy különbség a védekezésünk és a támadásunk között. Sikerült egy olyan csapatnak gólt lőnünk a BL-ben, amely ellen sok klub egyáltalán nem tud betalálni, három gólt viszont tényleg elég ritkán kap a Fiorentina - igaz, mi kaptunk négyet. Ez reális különbség egy magyar és egy külföldi csapat között. Sokan gondolhatták, hogy 4-5 gólt kapunk a Fiorentinától, ám arra talán kevesebben tippeltek volna, hogy közben rúgunk hármat, illetve kettőt. Nem érzem, hogy nagy gond lenne a Lokival, igaz, elkövetünk hibákat, amit az ellenfelek könyörtelenül kihasználtak. Talán ebben kellene javulnunk.

- A nagyobb vereségek után voltak olyanok, aki azt mondták: pofozógépként nem sok értelme van a Loki BL-szereplésének.
- Olyan csapatokkal játszunk, amelyektől nagyon sokat lehet tanulni a pályán és azon kívül is, így a Bajnokok Ligája számunkra előrelépés, és a fejlődésünket szolgálja. Bár minden héten ilyen meccseket játszanánk, mint a BL-ben, akkor nem itt tartanánk! Hogy pofozógépek lennénk? A Liverpooltól egy gólt kaptunk, itthon egy nyílt meccsen 4-3-ra nyert a Fiorentina, és Firenzében is jól játszottunk az első félidőben, így nem gondolom, hogy szégyenkeznünk kellene. Szerintem jobb ez így, hogy felvállaljuk a nyílt játékot, és próbálunk gólokat elérni, mintha beállnánk védekezni, és esetleg úgy kapnánk hármat.

- Külön megkérte Herczeg András klubmenedzser a csapatot, hogy inkább menjen előre, és kapjon ki, mondjuk, 5-4-re ahelyett, hogy végigbekkelje a mérkőzéseket?
- Konkrétan nem, hiszen szeretnénk elkerülni azt, hogy sok gólt kapjunk. Ez nem könnyű feladat, de elöl jól teljesíteni legalább ilyen nehéz.

Kitüntették az U20-asokat: Koman-, Egervári- és Kádár-nyilatkozat


- Összevethető az U20-as az U21-es korosztállyal?
- Az U21-es már egy másik szint. Gyorsabbak, erősebbek a játékosok, kevesebb idő van gondolkodni a pályán, és gyorsan kell cselekedni. Ezért is leszek kíváncsi arra, hogy a vb-t megjárt 19-20 éves játékosok mire lesznek képesek az olaszok ellen.

- Legyőzhetők pénteken az olaszok?
- Az Alpok Adria-kupán már játszottunk velük, de az egy teljesen más csapat volt. A Győrben pályára lépő válogatott nagyon jó játékosokból áll, ám ezzel nem foglalkozunk, a csoport második helyéről csak úgy léphetünk előbbre, ha legyőzzük őket - nem csak most, hanem majd idegenben is.

"Nagyon sokra viheti"

"Hirtelen robbant be a magyar labdarúgó elitbe, az év felfedezettje volt, s már másfél éve tartósan jó teljesítményt nyújt" - mondta Vargáról Egervári Sándor, az U20-as és az U21-es válogatott edzője.

"Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az A válogatott kapitánya lemondott róla azért, hogy az U21-es csapatban szerepelhessen, nagyon örülök annak, hogy velünk lehet, a játéka sokat jelenthet a csapat számára. Nagyon sokra viheti, szakmailag és mentálisan is nagyon erős. Meghatározó embere lehet a válogatottnak, külföldön egy erős csapatban is el tudom képzelni. Fizikálisan a korosztálya fölött teljesít, nagyon sokat fut egy mérkőzésen, de már nem csak a munkabírásával tűnik ki, hanem az eredményes középpályás játékával is."


KAPCSOLÓDÓ CIKK