Vágólapra másolva!
A belga válogatott sok szempontból hasonló helyzetben van, mint a magyar. A csapat sorra marad le a nemzetközi viadalokról, miközben szövetségi kapitányok váltják egymást, és eddig az új generáció sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Pedig tehetségekben a belga labdarúgás nincs híján, és az ottani szurkolók most abban bíznak, hogy egy holland szakvezetővel sikerül kilábalni a hullámvölgyből.

Belgium válogatottja legutóbb a 2002-es világbajnokságon szerepelt nagy nemzetközi tornán, akkor a nyolcaddöntőben a későbbi világbajnok Brazília dolgát is alaposan megnehezítette - sokak szerint a dél-amerikaiak csak egy kis bírói segítséggel (a játékvezető 0-0-s állásnál nem adta meg Marc Wilmots szabályos gólját) jutottak tovább. Azóta viszont a belgák minden vb-ről és Eb-ről lemaradtak, miközben három szövetségi kapitányt is menesztettek. Ebből kettő munkáját idén köszönték meg: a vb-selejtezőket René Vandereyckennel kezdték, majd Franky Vercauteren irányította a csapatot, de az utolsó két mérkőzésen már Dick Advocaat állította össze a válogatottat.

A mostani kvalifikációs sorozat kudarca különösen fájó a belgák számára, mert a selejtezők kezdete előtt joggal gondolhatták, hogy kijutnak Dél-Afrikába. Az elmúlt időszakban ugyanis fiatal tehetségek egész sora tűnt fel a belga labdarúgásban, az U21-es válogatott elődöntőt játszott a 2007-es Európa-bajnokságon, majd a 2008-as, pekingi olimpián a negyedik helyet szerezte meg (az ottani keretből most nyolcan kaptak meghívót). Mindez optimizmusra adhatott okot, főleg, hogy az eggyel fiatal korosztályban is sorra tűntek fel a tálentumok, akik már nagyon fiatalon külföldre igazoltak, és a topligákban is megállták a helyüket. Mindennek köszönhetően a nemzeti tizenegyben egyik pillanatról a másikra rengeteg tehetség mutatkozott be, a válogatott történetének tíz legfiatalabb labdarúgója közül négy is a mostani generációhoz tartozik.

A kezdeti eredmények nem is voltak rosszak a selejtezők során (Törökország ellen idegenben szerzett pontot a gárda, a spanyolok ellen pedig úgy kapott ki 2-1-re otthon, hogy az Európa-bajnok csak az utolsó percekben szerezte meg a győztes gólt), ám a folytatás már korántsem sikerült ilyen jól. Bosznia-Hercegovina ellen hazai pályán 4-2-re kikapott az együttes, és ezzel mintha megtört volna valami: Vandereycken a boszniai vereség után lemondott, és utódja addigi asszisztense, Franck Vercauteren lett. Ekkor már tudni lehetett, hogy januárban Dick Advocaat érkezik, de a holland mester már előbb leülhetett a kispadra, mivel Vercauteren az Örményországban elszenvedett 2-0-s vereség után szintén lemondott. A vb-selejtezők mellett ugyanis a barátságos mérkőzéseken is kínos vereségek érték a csapatot, főleg a Japán elleni 0-4 volt kellemetlen.

Vercauteren a válogatott történetének legrosszabb mérlegét produkálta: öt meccsen ült a kispadon, amelyből az együttes négyet elveszített. Pedig rá éppen azért esett a választás, mert úgy vélték, hogy jobban megérteti magát a fiatalokkal, akiknek a hozzáállása a belga közvélemény szerint nem megfelelő. "A játékosok nem ismerik a legmagasabb szintet. Megpróbáltam elmagyarázni nekik, hogy mit jelent az igazi profizmus, de nem hallgattak rám. Segíteni akartam nekik, de cserbenhagytak" - mondta lemondása után Vercauteren.

Getty Images
Advocaat rázhatja fel a belgákat

Csak néhány történet, ami a nevek elhallgatása mellett közszájon forgott Belgiumban: állítólag volt olyan futballista, aki csak akkor volt hajlandó a csapattal utazni, ha saját, márkás sporttáskájában vihette a felszerelését; a Spanyolországban elszenvedett 5-0-s vereség után több labdarúgót is bulizni láttak egy bárban; a pletykák szerint pedig olyan játékos is akadt, aki egyszerűen nem volt hajlandó beállni csereként. A keret idősebb tagjainak egyike, Wesley Sonck nyilatkozata is sok mindent elárul. "Hogy mit mondhatnék a Vörös Ördögökről? Az biztos, hogy az igazat nem, a közvélemény a felét sem tudja annak, ami a válogatottnál történik. Én ugyanazt tettem volna, mint Vercauteren" - mondta a csatár, aki pedig köztudottan nem kedvelte a szakembert, és nyíltan kritizálta, amikor Örményországban lecserélte őt.

A fentiek már csak azért is nehezen érthetőek, mert ugyanezen labdarúgók klubcsapataikban meghatározó játékosok, és semmilyen panasz nincs rájuk - sőt, kifejezetten vezéregyéniségnek számítanak. A nyáron az Ajax Amsterdamból az Arsenalhoz szerződött középhátvéd, Thomas Vermaelen nemrégiben nyílt levelet írt az egyik országos napilapnak, és játékostársait nagyobb profizmusra, illetve összefogásra ösztönözte, ám az igazi váltást az új szövetségi kapitány személye jelentheti. Advocaat ugyanis nem arról híres, hogy elnézi a rendbontásokat, és a holland mester máris kitett néhány focistát a keretből. A magyarok ellen nem küldött meghívót Gabriel Mudingayinak és Émile Mpenzának sem, akik pedig az első két meccsén egyaránt pályára léptek. Ott van viszont a meghívottak között a Standard Liege középpályása, Axel Witsel, aki csak nemrég tért vissza a pályára eltiltását követően - az előző idényben Belgiumban az év játékosának választott focista még augusztus végén egy brutális belépővel eltörte az Anderlecht védőjének, Marcin Wasilewskinek a lábát. Juhász Roland alighanem sokat tud mesélni az esetről.

Egy másik nagy visszatérő a Manchester City középpályása, Vincent Kompany, aki utoljára áprilisban szerepelt a nemzeti tizenegyben, azóta sérülés miatt nem lépett pályára. Neki alighanem nagyon fontos szerep jut a középpályán Jan Vertonghennel együtt, mert a belgák kifejezetten támadó felfogásban futballoznak, a két csatár mellett két támadó felfogású, elsősorban a szélről induló középpályással. A keretben több rendkívül jól cselező, kifejezetten technikás labdarúgó is van (Eden Hazard, Kevin Mirallas, Moussa Dembélé), akik a kombinatív játékban és az egyéni akciókban is kiválóak. A védelem tengelyében Daniel van Buyten és Vermaelen is erős kettőst alkot, legalábbis papíron - a nevek alapján tényleg érthetetlen, hogy a belga válogatott hogyan érhetett el ilyen gyenge eredményeket.