Vágólapra másolva!
Algéria a szudáni pótselejtezőn 1-0-ra legyőzte az Afrika-kupa-győztes Egyiptomot, és ezzel története során harmadszor, 1986 óta először jutott ki a labdarúgó-világbajnokságra.

Az előzmények után (a hétvégi meccs előtt az Egyiptomba érkező algériaiak buszát megdobálták, több játékos fejsérülést szenvedett; Egyiptom a 95. percben szerzett góllal nyert 2-0-ra, amivel kiharcolta a pótselejtezőt; a meccs után szurkolói összecsapásokra került sor, a két ország között valóságos futballháború tört ki, így a szudáni pótselejtezőre 15 ezer rendőrt helyeztek készenlétbe) nem csoda, hogy már a harmadik percben nagy volt a feszültség a pályán, Meghni és Ahmed Hasszán akadt össze, aztán persze gyorsan jöttek a többiek is.

Szerencsére azért futball is volt, El-Szakka fejesét Csaucsi védte nagyszerű mozdulattal, a túloldalon Jahia adott munkát az egyiptomi kapusnak éles szögből leadott lövéssel, majd Belhadzs szabadrúgását tornászta ki a léc alól El-Hadari.

A győztes gól:


A 31. percben Abutrika lőhetett teljesen tisztán a 16-osról, de nem talált kaput, a kihagyott lehetőség pedig megbosszulta magát, öt perccel a félidő vége előtt Jahia óriási gólt lőtt kiszorított helyzetből a bal kapufa segítségével.

A második félidőben Algéria szinte csak a védekezésre koncentrált, Egyiptom támadgatott, de Csaucsi kapus többször is bravúrral hárított, ezzel Algéria története során harmadszor jutott ki a világbajnokságra.

afrikai pótselejtező:
Algéria - Egyiptom 1-0 (1-0)
gól:
Jahia (40.)