Társoldalunk:

Kieshet a Barca és a Liverpool a BL-ből

2009.11.24. 10:18

A Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó előtti fordulójában akár korábbi győztesek is kieshetnek a sorozatból. A Liverpoolt például a Debrecen búcsúztathatja, hiszen ha az angolok nem nyernek a Puskás Ferenc-stadionban a Loki ellen, akkor biztosan nem jutnak be a legjobb 16 közé. De nehéz helyzetben van a címvédő Barcelona is, amely hazai pályán játszik az Internazionaléval, és egy vereséggel akár búcsút is mondhat a sorozatnak.

A DVSC Liverpoolban kezdte meg BL-szereplését még szeptemberben, és a magyar bajnokcsapat remekül helytállt az Anfielden, az angolok csak 1-0-ra nyertek. Akkor kevesen gondolták volna, hogy a két csapat budapesti összecsapásán a Liverpool számára már a döntetlen is a kiesést jelentheti, ám a 2005-ös BL-győztes azóta három mérkőzésen mindössze egyetlen pontot szerzett.

Rafa Benítez együttesének helyzete persze még így sem reménytelen, ám nagyon nehéz, hiszen ahhoz, hogy maradjon esélye a továbbjutásra, nem elég nyernie Budapesten - arra is szüksége van, hogy a már továbbjutott Olympique Lyon pontot szerezzen Firenzében. A spanyol edző mindenesetre igyekezett dicsérni a franciákat, biztos benne, hogy a Lyon a győzelemre játszik majd Olaszországban is.

Benítez számára a szituáció nem ismeretlen, hiszen a 2007/2008-as idényben négy forduló után szintén csak négy pontja volt csapatának, mégis továbbjutott, ezen kívül a spanyollal a kispadon a liverpooliak még sohasem estek ki a csoportkörben.

Most akár ez is megtörténhet, amihez a Debrecen is hozzájárulhat azzal, ha megszerzi első pontját a BL-ben. A debrecenieknél a balhátvéd Leandro sérülése a legnagyobb probléma, ugyanakkor a védelem tengelyébe visszatérhet Mészáros Norbert, aki eddig csak egyetlen BL-meccset játszott végig, éppen a Liverpool ellenit az Anfielden.

A Liverpoolnál Glen Johnson és Daniel Agger felépült a sérüléséből, és immár Steven Gerrard is az együttes rendelkezésére áll, Fernando Torres és Ryan Babel viszont el sem utazott Budapestre. Mindez azt jelenti, hogy az angoloknak csak egyetlen vérbeli csatár áll a rendelkezésükre a francia David Ngog személyében.

A Lokinak elsősorban a védekezésén kellene javítania, hiszen a legutóbbi három meccsén 13 gólt kapott, ebből a szempontból Mészáros felépülése a lehető legjobbkor jött. Már a liverpooli 90 perc is megmutatta, hogy a keddi ellenfél nincs olyan formában, mint a Lyon vagy a Fiorentina, ugyanakkor Liverpoolon most győzelmi kényszer lesz, ami akár a Debrecen malmára is hajthatja a vizet. A pontszerzéshez persze szinte tökéletes teljesítményre lenne szükség: az angolok alighanem igyekeznek majd nagy tempót diktálni, amit nem lesz könnyű tartani. A Lokinak lehetőség szerint meg kell próbálnia lassítani a játékot, megtartani a labdát. A pontrúgások különösen fontosak lehetnek a mérkőzésen, hiszen a Liverpool nagyon sok találatot kapott ebben a szezonban szabadrúgás vagy szöglet után.

A Liverpoolnak persze egy budapesti győzelem is kevés lehet a továbbjutáshoz, amennyiben a Fiorentina otthon megveri a Lyont - ez esetben a franciák mellett az olaszok mennek tovább a csoportból. A lilák a hétvégi, Parma elleni bajnokit be is áldozták a BL kedvéért: Adrian Mutu, Alessandro Gamberini és Sztevan Jovetics nem játszott, ki is kaptak a firenzeiek 3-2-re, hazai pályán. A Lyon sem remekelt a bajnokságban, elvégre azzal a Grenoble Foottal játszott döntetlent, amelynek mindössze egy pontja volt, de a franciák számára sem érdektelen a firenzei mérkőzés eredménye, mivel szeretnék megszerezni az első helyet a csoportban, hogy a továbbiakban elkerüljék a legerősebb ellenfeleket.

A Liverpool kiesése nagy meglepetés lenne, de eltörpülne amellett, ha a címvédő Barcelona sem léphetne a legjobb 16 közé. Márpedig a katalánok nincsenek egyszerű helyzetben: igazi rangadót játszanak az Internazionaléval, és csak a győzelem az elfogadható eredmény számukra. Ellenkező esetben ugyanis a sorsuk irányítása valószínűleg kicsúszna a kezükből, sőt: ha a milánóiak nyerni tudnak a Camp Nouban és a Rubin Kazany otthon legyőzi a Dinamo Kijevet, a Barca már most kiesik a sorozatból.

Forrás: AFP
Milánóban 0-0 lett az Inter-Barca párharc

Ráadásul a címvédő számára nem a legjobbkor jön ez a sorsdöntőnek ígérkező találkozó: Eric Abidal és Yaya Touré az újinfluenza-vírus miatt hiányzik a csapatból, Lionel Messi, illetve Zlatan Ibrahimovic is sérüléssel bajlódik - bár ők valószínűleg ott lesznek a csapatban. Az Inter mestere, José Mourinho biztos benne, hogy a svéd játszik ellenük, és a portugál szakember azt is elárulta, hogy Samuel Eto'o is ott lesz a kezdő tizenegyben a Camp Nouban. Nem ő lesz az egyetlen volt barcelonai az Interben, hiszen a középpályás Thiago Motta is megfordult a katalánoknál, a másik oldalon pedig Ibrahimovic mellett Maxwell játszhat korábbi csapattársai ellen. A két sztárklub összecsapása nem akármilyen csemegét ígér annak ellenére, hogy szeptemberben, Milánóban egy viszonylag eseménytelen, gól nélküli döntetlent játszottak.

Az Arsenal nagy valószínűséggel csatlakozik a már továbbjutott csapatokhoz, az Ágyúsoknak mindössze egyetlen pontra van szükségük hazai pályán a Standard Liege ellen. Ha Arséne Wenger együttese nyer, akkor a csoportgyőzelemben is biztos lehet. A londoniak egyébként a legutóbbi kilenc idényben mindig ott voltak a legjobb 16 között a BL-ben. A G csoportban a Sevilla már biztos résztvevője a következő fordulónak, ami akár kapóra is jöhet az Unirea Urziceninek: a románok ugyanis hazai pályán fogadják az andalúziai együttest, és ha nyernek, akkor rendkívül közel kerülnek a továbbjutáshoz - sőt, ha a Stuttgart nem nyer Glasgow-ban a Rangers ellen, akkor az Unirea egy győzelemmel bejut a legjobb 16 közé.

A BL mai programja

E csoport: DVSC-TEVA - Liverpool, Fiorentina - Lyon
F csoport: Rubin Kazany - Dinamo Kijev, Barcelona - Internazionale
G csoport: Rangers - VfB Stuttgart, Unirea Urziceni - Sevilla
H csoport: AZ Alkmaar - Olimpiakosz, Arsenal - Standard Liege

www.global-soccer.eu

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK