Vágólapra másolva!
Kedd este a Liverpool 1-0-ra ugyan legyőzte a Debrecent a Bajnokok Ligája-csoportkör ötödik fordulójában, ám a Fiorentina Lyon-verése miatt ez mit sem ér, a 2005-ben BL-győztes angol csapat nem a nyolcaddöntőben, hanem az Európa Ligábában szerepelhet tovább. A mérkőzés után a liverpooliak letargikus hangulatban beszéltek a BL nélküli jövőképről, a Loki játékosai pedig az elmaradt döntetlen miatt bosszankodtak. Gerrard szerint a BL-ben mindenki azt kapja, amit megérdemel, Herczeg úgy találja, nemzetközi szinten alacsony a Loki.

A Liverpool argentin középpályása, Javier Mascherano az [origo]-nak arról beszélt a mérkőzés után, hogy nagyon furcsán érzi magát, hiszen egy győztes meccs után kell szomorkodnia: "Felemás érzések kavarognak bennem, mert mindenképp a Bajnokok Ligájában szerettük volna folytatni. Nehéz volt a magyar csapat ellen játszani, amely ezúttal jól védekezett, ezzel együtt a Liverpool szerintem megérdemelte a győzelmet. Mivel kiestünk, nincs más hátra, minthogy megnyerjük az Európa Ligát" - mondta a 25 éves, mindössze 170 centis futballista.

Diego Maradona csapatkapitányát a Liverpool magyar játékosairól (Gulácsi Péter, Németh Krisztián, Simon András és Pölöskei Zsolt)
is kérdeztük. "Ismerem őket. Idővel meghatározó játékossá nőhetik ki magukat a csapatban. Hogy jó játékerőt képviselnek, azt az is bizonyítja, hogy mielőtt Angliába igazoltak, a magyar bajnokságban is szép eredményeket értek el. Egyszer még a Premier League-ben is eljöhet az idejük."

A bajnokságban is szenvedő angol együttes legnagyobb csillaga, Steven Gerrard realistán értékelte a Liverpool BL-szezonját: "Nem panaszkodhatunk, a Bajnokok Ligájában mindenki azt kapja, amit megérdemel. De ez már a múlt, nekünk pedig tovább kell lépnünk. A fődíj ezzel elúszott, kénytelenek leszünk az Európa Ligában jól szerepelni. Az egyetlen kárpótlás csakis az lehet, ha a második számú kupasorozatban az élen végzünk."

A csapat brazil középpályása, Lucas Leiva a következő Premier League-fordulóra koncentrál, ezzel próbálja elterelni figyelmét a BL-kudarcról: "Nyertünk, ez igaz, mégsem örülhetünk, ám megpróbáljuk a dolog jó oldalát nézni. A hétvégén igyekszünk győzni az Everton elleni derbin, ez lehet most számunkra az egyetlen gyógyír."

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Gerrardék kénytelenek az Európa Ligával vigasztalódni

A fejkötéssel játszó dán Daniel Agger magába roskadva, roppant rövid válaszokat adva nyilatkozott, a Liverpool BL-teljesítményéről például csak annyit mondott: "Csalódást keltő volt", a meccsről pedig azt, hogy: "Három pontért jöttünk, amit meg is szereztünk, de ez sajnos kevés volt." A 24 éves középhátvéd hozzátette, nem számított arra, hogy az angolok kiesését eredményező Fiorentina-Lyon (1-0) meccsen a már továbbjutott franciák nyerni, esetleg döntetlenezni fognak, de azért titkon bízott benne. "Jól tudtuk, ha kedden kiesünk, azért csak magunkat okolhatjuk. A korábbi hibáinkért most fizettünk meg."

Talán még Pepe Reina volt a legvidámabb a Liverpool-játékosok közül, aki kapustársáról, a 19 éves Gulácsi Péterről készségesen adott gyorsértékelést: "Nagyon jó kapus, mindent kiad magából az edzéseken, és szép jövő áll előtte."

A Liverpool szakvezetője, Rafael Benítez nemrég hosszabbította meg öt évvel a szerződését, így nem csoda, hogy az angol klubnál nem akarnak meggondolatlan hirtelenséggel megválni a spanyol trénertől, aki állítólag 12 millió fontos végkielégítést kapna, ha felállítanák a kispadról. A Premier League-ben jelenleg mindössze hetedik helyezett csapat edzője a budapesti 90 percet így értékelte: "Nem voltunk rosszabbak, mint a csoportban előttünk végző Fiorentina, Lyon kettős, ám megfizettük az árát a franciák elleni, hajrában bekapott két gólnak. Mindez része a labdarúgásnak, az ilyen eseteket nem könnyű befolyásolni. Nagyon fájó ez a számomra. Ezeken a meccseken hibáztunk a lefújás előtt, így végül is a mi hibánk, hogy kiestünk."

A magyar csapatnak nincs nagy szégyenkeznivalója az 1-0-s vereség miatt, bár a Loki-játékosok csalódottak, hiszen ezúttal sem sikerült pontot szerezniük. Úgy tűnik, a vereséget a leggyorsabban Vukasin Poleksic dolgozta fel, a DVSC kapusa volt ugyanis az első magyar játékos, aki kilépett az öltözőből: "4-5-1-es felállásban álltunk ki a Liverpool ellen, s ez a taktika szerintem megfelelő volt. Próbáltuk megerősíteni a védelmet, a negyedik percben sajnos ennek ellenére is gólt kaptunk. Szerintem az egész csapat jól játszott, kicsit többet hibáztunk a középpályán, mint az ellenfél, de ezzel együtt is egyenlíthettünk volna a meccs legvégén" - értékelt a 27 éves montenegrói légiós az [origo]-nak.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Minden labdáért kőkeményen meg kellett küzdeni

A Debrecennek azt követően, hogy Adamo Coulibaly beállt a 62. percben, több helyzete volt, a Loki kapusa ennek ellenére is úgy gondolja, hogy jó ötlet volt egy csatárral kezdeni, "viszont a második félidőben, amikor még mindig 0-1 volt az állás, már muszáj volt egy újabb támadót bevetni, hátha összejön a döntetlen" - tette hozzá Poleksic. A kapus már csak azért is sajnálja az elmaradt pontszerzést, mert "Lyonban ennél sokkal nehezebb lesz jó eredményt elérni".

Laczkó Zsolt, aki a középpálya bal oldalán szerepelt a Puskás-stadionban, gyakrabban szeretett volna a labdával találkozni. "Az angolok többnyire uralták a mezőnyt, mi pedig sokszor csak kerestük a labdát. Igaz, így is volt pár lehetőségünk. Nehéz volt játszani a Liverpool ellen, mert nem nagyon volt nálunk a labda. Egyébként én nem hiszem, hogy az utolsó fél órában a szerkezeti változás miatt volt több helyzetünk, szerintem egyszerűen csak így alakult a meccs."

Szélesi Zoltán általában jobb oldali vagy középső védőként szerepelt eddig a Debrecenben, ám most a csapatból kimaradt Varga József helyén, védekező középpályásként kellett helyt állnia: "A helyzet nem volt új a számomra, sőt otthon éreztem magam ezen a poszton, ami nem véletlen, hiszen 20 éves koromig középső középpályásként futballoztam. Utána kerültem ki a védelem jobb oldalára, illetve belső védőt is játszottam a külföldi pályafutásom során. Az volt a feladatom, hogy a négy védő előtt stabilitást adjak a csapatnak, aztán rajtam keresztül induljanak meg a támadásaink. Nagyon csalódottak vagyunk, hiszen egy peches gól után az ellenfél kihagyta a helyzeteit, majd a meccs legvégén számunkra is adódott egy olyan lehetőség, ami pontszerzést jelenthetett volna. Nekik bepattant a labda, nekünk nem - ez jelentette a különbséget."

A múlt vasárnap 28. születésnapját ünneplő válogatott játékos nem titkolja, megjött a kedve ahhoz, hogy Debrecenben maradjon. "Nagyon jól érzem magam a Lokinál, s úgy gondolom, a szurkolók is elfogadtak, a város is tetszik. Nyáron meglátom majd, hogy meghosszabbítom-e az egyéves szerződésemet. A bajnoki cím megszerzésének nagyon örülnék, mert még soha nem voltam aranyérmes csapat tagja. A Debrecen szerintem képes lehet a hátrány ledolgozására az NB I-ben."

Fotó: Hajdú D. András [origo]

A szurkolók nem bántják, inkább hálásak a pont nélküli Lokinak

A mérkőzés után a Loki-drukkerek keserű szájízzel hagyták el a Puskás-stadiont, hiszen Adamo Coulibaly a lefújás előtt gólt szerezhetett volna: "Nagyon nagy helyzetet puskáztam el, bosszant, hogy nem sikerült gólt lőnöm" - mondta a francia csatár. "Ha Reina nem véd bravúrral, esetleg én máshová lövöm a labdát, akkor megszerezte volna első BL-pontját a Debrecen. Sajnálom, hogy nem sikerült ezt az álmot valóra váltanom."

A Debrecen eddigi hazai mérkőzésein mindig felvállalta a bátor támadójátékot, most viszont óvatosabb taktikával, egycsatáros felállással kezdett, ám a menetrendszerűen érkező korai gól megint felborította az előzetes terveket. "Nem az egy csatárral volt a baj, hiszen a Liverpool is egy támadóval játszott, egyszerűen lefejelték a védőinket, látni kell, hogy nemzetközi szinten elég alacsonyak vagyunk, emiatt minden pontrúgás veszélyes" - mondta az [origo]-nak Herczeg András klubmenedzser.


"Bosszantó volt, hogy a korábbi két itthoni meccshez hasonlóan az ellenfél most is kihasználta első helyzetét, és ez meg is fogta a csapatot, el kellett telnie 25-30 percnek, mire mi is vezettünk akciókat. A második félidőben, különösen a második felében már bátrabban játszottunk, de el kell ismerni, hogy a Liverpool irányította a mérkőzést. A végén hatalmas ziccer adódott az egyenlítésre, nagyon sajnálom, hogy nem sikerült belőni, biztosan óriási ünnep lett volna, és a közönség megérdemelte volna, hiszen minden meccsünkön telt ház volt, ezúton is köszönjük a szurkolóknak, hogy mögénk álltak."

A Debrecen kétszer is 1-0-ra kapott ki a Liverpooltól, ráadásul meg is volt a sansz mindkétszer a pontszerzésre, adódik a kérdés, hogy ilyenkor melyik érzés kerekedik felül: a csalódottság, hogy nem sikerült a bravúr, vagy az a tudat, hogy a csapat megszorongatta a sokkal esélyesebb ellenfelet? "Amikor nekimentünk ennek a sorozatnak, mindenki tudta, hogy ezek a csapatok reálisan több góllal jobbak, mint mi, ennek ellenére minden mecsen tudtunk nehéz pillanatokat okozni a nagyoknak. Most meg kellett elégednünk ennyivel, de hátha eljön az az idő, amikor nem csak kellemetlenkedésre futja, hanem pontra vagy pontokra is.

"A legnagyobb nehézséget az okozza számunkra, hogy összehangoljuk a védekezést és a támadást, hiszen amikor bátrabban játszottunk, akkor hátul kaptuk a gólokat, amikor meg zártabb felállást választottunk, akkor az előrejáték gyengélkedett, és ha az ember több meccsen is sok gólt kap, utána már nem akar fejjel rohanni a falnak. Firenzében is 2-1 után cseréltünk, átálltunk két csatárra, erre 5-2 lett a vége, kaptunk is rengeteg bírálatot érte. Most jobban odafigyeltünk a védekezésre, és ezúttal is nem is volt gond hátul, elöl viszont sajnos nem sikerült maradandót alkotni, aminek főleg a passzpontosság az oka, amíg a Liverpool 81 százalékos pontossággal passzolt, nálunk ez 59 százalék volt. Technikailag, játékgyorsaságban és a játékhelyzetek megoldásában fejlődnünk kell. Összességében elmondható, hogy a csapat nem okozott csalódást egyik meccsen sem, a 32-es mezőnyben vannak olyan csapatok, amelyek ellen itthon biztos tudtunk volna pontot szerezni, de ezt már sosem tudjuk meg" - értékelt a Loki mestere.