Vágólapra másolva!
Már csak néhány órát kell várni arra, hogy kiderüljön: a jövő évi világbajnokságon mely országok kerülnek majd egy csoportba. A Fokvárosban sorra kerülő ceremónia előtt a FIFA már nyilvánosságra hozta kiemelési rendszerét, alaposan megszívatva a franciákat és a portugálokat,  és kedvező helyzetbe hozva a házigazda Dél-Afrikát.

A mostani kiemelés eltér a legutóbbi három tornán alkalmazottól, és alapvetően nem is erősorrend, hanem kontinens szerint osztja be a válogatottakat. A 32 részt vevő válogatottat ezúttal is nyolc darab négyfős csoportba sorsolják, ebből a szempontból nincs különbség a legutóbbi három világbajnoksághoz képest, mint ahogyan immár az is megszokott, hogy mindez nem véletlenszerűen történik.

Ez régebben korántsem volt ilyen egyértelmű, bár arra a szervezők már a kezdetektől fogva figyeltek, hogy a legjobbak ne kerüljenek össze már a viadal legelején. Ennek megfelelően már az 1930-as világbajnokságon is voltak kiemeltek, arról azonban, hogy mely válogatottakat tartsák távol egymástól, nem valamiféle ranglista alapján döntöttek, hanem a FIFA önkényesen határozta meg.

Mi több, volt olyan vb, amikor még csak nem is sorsoltak, hanem a szervezet földrajzi és politikai szempontok alapján osztotta be a csapatokat. Az 1958-as, svédországi torna előtt például úgy alakították ki a csoportokat, hogy mindegyikben legyen egy dél-amerikai, egy brit, egy nyugat-európai és egy szocialista ország.

A 2010-es vb-sorsolás kiemelése

1. kalap: Brazília, Spanyolország, Hollandia, Olaszország, Németország, Argentína, Anglia, Dél-Afrika

2. kalap: Ausztrália, Japán, Koreai Köztársaság, Koreai NDK, Honduras, Mexikó, Egyesült Államok, Új-Zéland

3. kalap: Algéria, Kamerun, Elefántcsontpart, Ghána, Nigéria, Chile, Paraguay, Uruguay

4. kalap: Dánia, Franciaország, Görögország, Portugália, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Svájc


Hogy szórták ki az ezüstérmest a kiemeltek közül?


1990-ben fordult elő első alkalommal, hogy valamiféle objektív rangsor alapján próbálták kiemelni a legerősebb csapatokat, akkor a két korábbi torna eredményei alapján határozták meg, hogy melyik hat ország kerülje el egymást. A világranglista először az 1998-as torna előtt kapott szerepet, innentől kezdve nem csak a korábbi vébéken elért eredmények, hanem a FIFA-rangsor is meghatározta a kiemelést. Ezen változtattak most: ezúttal az előző tornák egyáltalán nem számítottak, a legjobb nyolc válogatottat az októberi FIFA világranglista alapján emelték ki. Ezért nem tartozik közéjük Franciaország és Portugália: ha a legutóbbi két torna előtt használt számítást vették volna figyelembe, akkor alighanem ez a két csapat is ott lenne az első kalapban, elvégre a franciák 2006-ban döntőt játszottak, és a portugálok is ott voltak a legjobb négy között. Ez esetben nagy valószínűséggel Anglia és Argentína helyére kerültek volna.

Forrás: AFP
A franciák titltakoztak a kiemelés ellen, Henry kezezése miatt azonban nem sokan sajnálták őket

Az angoloknak így is volt izgulnivalójuk, hiszen míg októberben a hetedik helyen álltak, addig novemberben már lecsúsztak a kilencedikre. A franciák és a portugálok viszont így is kiemeltek lehetnének, hiszen a jelenlegi ranglistán Cristiano Ronaldóék az ötödik, Thierry Henryék pedig a hetedik helyen állnak. A FIFA azonban úgy döntött, hogy nem lenne igazságos a novemberi ranglista használata, hiszen a franciák és a portugálok éppen amiatt, hogy pótselejtezőn szerepeltek, több ranglistapontot szereztek (a tétmérkőzések nagyobb súllyal számítanak). Így alakult ki a jelenlegi sorrend, amely alapján ez a két válogatott a negyedik kalapba került.

Persze a beosztás az első kalap kivételével nem erősorrendet jelent, hiszen a nyolc kiemelt kivételével a többi országot földrajzi alapon csoportosították. A FIFA így akarja elkerülni, hogy egy földrész képviselői már az első körben összekerüljenek, kivéve Európát, amely majdnem a mezőny felét adja. Így aztán a második kalapban az ázsiai, óceániai és CONCACAF-zónából (Észak- és Közép-Amerika) kijutott válogatottak vannak, a harmadikban a dél-amerikaiak és az afrikaiak, a negyedikben pedig az európaiak.

A sorsolásnál még azt is figyelembe kell venni, hogy a kiemeltek közül Dél-Afrika a harmadik kalapból nem kaphat afrikai ellenfelet, vagyis a házigazdák Chilével, Paraguayjal vagy Uruguayjal biztosan összecsapnak. Argentína és Brazília nem kaphat dél-amerikai ellenfelet a harmadik kalapból, e két ország tehát biztosan találkozik majd afrikai ellenféllel.

Halálcsoport nélkül nincs vb

Arra korábban is mindig ügyeltek, hogy az egy kontinensről érkező, nem európai csapatok ne kerüljenek össze már a csoportkörben, ám mivel a mezőnyben Európa képviselői jobbára mindig többségben voltak, elkerülhetetlen volt, hogy három európai válogatott is egy csoportban legyen. 1994-ig minden tornán akadt legalább egy ilyen csoport (az 1978-as vébén például Magyarország került össze Olasz- és Franciaországgal): az utolsó az amerikai vébén alakult ki, akkor Írország, Olaszország és Norvégia mérkőzött egymással.

A kiemelés után természetesen rögtön megkezdődtek a találgatások, miként is nézhet majd ki egy halálcsoport, mert világbajnokságon annak - már csak megszokásból is - mindenképpen lennie kell, a nemzetközi sajtó legalábbis biztosan kinevez majd egyet. Az nyilvánvaló, hogy a kiemeltek a negyedik kalapból Franciaországot és Portugáliát szeretnék elkerülni, míg a harmadik kalapban valamelyik afrikai csapat lehet a legerősebb; a FIFA világranglistája alapján elméletileg Kamerun a legjobb, ám sokan inkább Elefántcsontpartot tartják annak (ha már az előző két kontinensviadal győztese, Egyiptom lemaradt a tornáról).

A második kalapból a világranglista alapján az Egyesült Államok a legerősebb, ám Mexikó vagy Ausztrália sem könnyű ellenfél. Egy Spanyolország, Mexikó, Elefántcsontpart, Franciaország négyes mindesetre elég ütős lenne.

Forrás: Getty Images
Az Európa-bajnok spanyolok a vb-n is nagy esélyesként indulnak

A 2006-os torna előtt egyértelműen az E csoportot tartották a halálcsoportnak: ebben Argentína, Hollandia, Szerbia és Montenegró, illetve Elefántcsontpart szerepelt. Végül az argentinok és a hollandok mentek tovább, de a legjobb négybe egyikük sem került be. Az argentinoknak 2002-ben sem volt szerencséjük a sorsolásnál, akkor Nigériával, Svédországgal és Angliával találkoztak. Az ázsiai vébén a svédek és az angolok folytathatták az egyenes kieséses szakaszban, de ők sem érték meg az elődöntőt.

A jelek szerint tehát a halálcsoport még a továbbjutóknak is roppant megerőltető, hiszen 1998-ban sem jutott el a legjobb négyig az a két együttes, amelyik onnan áthámozta magát. Akkor Nigéria, Paraguay, Spanyolország, Bulgária alkotta a legerősebb csoportot, ahonnan az afrikai, illetve a dél-amerikai csapat jutott tovább.

Persze nem csak rendkívül erős, hanem gyenge csoport is kialakulhat, és aligha tévedünk nagyot, ha kijelentjük: ez a házigazdáé lesz. A kiemeltek közül ugyanis Dél-Afrika képviseli a legkisebb játékerőt, és a FIFA-nak jól jönne, ha a csapat nem vérezne el már a csoportkörben. A hazaiak alighanem már most vuvuzelával ünnepelnék, ha - mondjuk - Új-Zélandot, Algériát és Szlovákiát kapnák ellenfélül. Négy éve a portugálok és a mexikóiak voltak hasonlóan jókedvűek, amikor kiderült, hogy Angolával és Iránnal találkoznak, 2002-ben pedig papíron a Brazília, Törökország, Costa Rica, Kína csoport tűnt a leggyengébbnek - más kérdés, hogy végül Brazília arany-, Törökország pedig bronzérmes lett...

A német fiúkórustól a Las Vegas-i rongyrázásig

A sorsolás körül először az 1966-os vébé előtt tartottak kisebbfajta ceremóniát, akkor a londoni Royal Garden Hotelben készült el a csoportbeosztás. Ez volt az első sorsolás, amelyet a televízió is közvetített. Nyolc évvel később a frankfurti Radio Hessen aulájában sorsoltak, a csapatokat a Schönberger Sängerknaben nevű fiúkórus tagjai húzták ki - nekik köszönhető tehát, hogy az NSZK és az NDK egymás ellen játszott.

Az 1982-es vébét megelőzően a FIFA úgy próbálta növelni a feszültséget, hogy nem emberek sorsoltak, hanem egy gép. Az országnevek mini futball-labdákban voltak elrejtve, az egyik laszti azonban beszorult, kisebb fennakadást okozva a programban.

Négy évvel később már sztárok színesítették a műsort, többek között Luciano Pavarotti, Sophia Loren és a vébé dalát éneklő Gianna Nannini. Az 1994-es tornát megelőzően Las Vegasban, négy évre rá pedig a marseille-i Vélodrome-stadionban sorsoltak (utóbbi eseményt 38 ezer néző látta a helyszínen, és a csapatok nevét olyan egykori klasszisok húzták ki, mint Marius Tresor, Franz Beckenbauer, Raymond Kopa vagy Jean-Pierre Papin), legutóbb pedig a dél-amerikai énekes, Juanes is előadta La camisa negra című slágerét - pedig annak végképp nem sok köze volt a focivébéhez.

www.global-soccer.eu