Vágólapra másolva!
A brazil bajnokságot idén a Flamengo nyerte, megszakítva a Sao Paulo FC három éve tartó egyeduralmát, a legnépszerűbb riói klub diadala szurkolók millióit tette boldoggá. A brazil futball kedvelői viszont kicsit aggódva tapasztalták, hogy a Flamengóban a veterán szerb karmester, Dejan Petkovic volt az egyik kulcsfigura, és a többi klubnál is ugrásszerűen megnőtt a légiósok száma.

Noha a brazil bajnokságban is megfordultak már kiemelkedő képességű külfödi játékosok az uruguayi Atilio Anchetától az argentin Carlos Tévezig, a világ elsőszámú focista-exportőrénél még két évvel ezelőtt is különlegességnek számítottak az idegenlégiósok. A 2007-es bajnokságban csak 23 külföldi szerepelt az élvonal 20 egyesületében, idén viszont már 119-e voltak, a Brazil Labdarúgó-szövetség adatai alapján csupán az Avaínak és a Goiásnak nem volt légiósa.

Ráadásul a külföldiek az esetek többségében nem csak kiegészítő emberek, hanem meghatározó szerepet töltöttek be csapatukban. A bajnok Flamengónál a veterán szerb középpályás, Dejan Petkovic nyolc gólt ért el az idény során (ebből hármat közvetlenül szögletből, érintés nélkül), és a Placar című szaklap osztályzatai alapján ő volt a liga legjobb középpályása, sőt az összesített listán is csak klubtársa, a korábban az Interben futballozott Adriano előzte meg. Nagyon jól szerepelt a Porto Alegre-i Internacional játékosa, Pablo Guinazú is, aki a védekező középpályások között lett a legjobb a lap osztályzatai alapján. A 31 esztendős argentin két éve játszik az Internacionalban, ez idő alatt kiérdemelte, hogy ő viselheti a csapatkapitányi karszalagot, a szurkolók pedig rajonganak érte, kompromisszummentes játéka miatt Őrült Kutyának becézik (a képen jobbra).

Forrás: AFP

Kiemelkedően teljesített a Fluminense argentin középpályása, Dario Conca is, őt a szurkolók választották meg az esztendő legjobb játékosának a Brasileraióban. A csatárok közül a Gremio argentin játékosát, az egykoron az FC Barcelonát is megjárt Maxi Lópezt érdemes kiemelni, aki 11 gólt szerzett a bajnokságban, és ő is előkelő helyen végzett a Placar ranglistáján. Az argentinok nemcsak minőségben, hanem számukat tekintve is az élen járnak, összesen 32-en vannak, őket a kolumbiaiak (21) és a paraguayiak (17) követik.

A légiósok térnyerésében minden bizonnyal nagy szerepe van a brazil futballisták óriási exportjának, a hazai labdarúgók egyre könnyebben és gyorsabban igazolnak külföldre, és a pótlásukat gyakran olcsóbb az országhatáron kívülről, ám Dél-Amerikán belülről megoldani. Ehhez jön még a brazil gazdaság viszonylagos stabilitása: a brazil pénznem, a reál a többi dél-amerikai valutához képest erősebb, így aztán a szomszédos országokból egyre szívesebben szerződnek Brazíliába, és erre a helyi edzők is rájöttek.

"Manapság egy jó edzőnek tisztában kell lennie azzal, hogy mi történik a többi dél-amerikai országban. Korábban mindig csak azokkal a csapatokkal foglalkoztunk, akikkel összekerültünk a kontinentális sorozatokban, manapság azonban más a helyzet. Odafigyelünk a környező országokra is, mert sokszor egyszerűbb onnan igazolni" - mondta a Palmeiras mestere, Muricy Ramalho, akinek a szavára mindenki odafigyel Brazíliában, hiszen három bajnokságot nyert korábban a Sao Paulo FC-vel. És hogy nem beszél a levegőbe, azt bizonyítja, hogy az ő csapatában is akad két légiós: a kolumbiai balhátvéd, Pablo Armero az América Calitól, a chilei középpályás, Luis Pedro Figueroa pedig a Colo Colótól érkezett.

www.global-soccer.eu