Vágólapra másolva!
"Nem voltam világhírű labdarúgó és nem vagyok superman, de jó edzőnek tartom magam, és próbálom átadni a tudásomat" - nyilatkozta az [origo]-nak Ron Reid, aki nem tudott ellenállni a kísértésnek, amikor Craig Short vezetőedző a Ferencvároshoz hívta szakmai igazgatónak. Az 57 éves szakember 10 évig dolgozott a sheffieldi labdarúgóakadémiánál, ahol fontmilliót érő játékosokat nevelt. Hasonló céllal jött az Üllői útra, annyi különbséggel, hogy a Fradinál a felnőttcsapatot is az élre akarja vezeti, Shortból pedig csúcsedzőt csinálna.

"Ezt a táblát itt becsukom, mert a végén még meglátja, hogy kiket szeretnénk leigazolni" - mondta nevetve Ron Reid a Ferencváros klubszékházában az [origo]-nak, majd hellyel kínált az Üllői úti irodájában.

- Mintha Cristiano Ronaldo nevét láttam volna.
- No igen, szeretnénk őt is szerződtetni, de csak akkor, ha Lionel Messi is jön vele.

- Azon kívül, hogy őket idecsábítja, mi lesz a pontos feladata a Ferencvárosnál?
- Az első csapattól az utánpótlásig mindennel foglalkozom majd. Cél, hogy a Ferencváros utánpótlásképző központja az ország első számú futballakadémiájává váljon. A másik feladat, hogy a vezetőedzővel, Craiggel a lehető legmagasabb szintre eljuttassuk a nagycsapatot. Azért jöttem, hogy segítsek, és bolond lennék minden itteni dolgot megváltoztatni, nem is vagyok elég arrogáns ehhez, és egyébként is, én csak egy vendég vagyok az országukban.

- Mennyire sikeres akadémiát hagyott maga mögött Sheffieldben?
- Épp, mielőtt távoztam, két, az akadémián nevelkedett játékost 10 millió fontért adtunk el.

- Kik ezek a játékosok?
- Kyle Walker és Kyle Naughton. Mindketten válogatottak, Walker az U20-as és az U19-esben, Naughton pedig az U21-esben. A sheffieldi akadémián tíz évet töltöttek el, a Unitedben tavaly mutatkoztak be, s 2009-ben a Tottenham igazolta le őket. Ami a történetet még szebbé teszi, hogy Walkert visszakaptuk kölcsönben. Meg kell említenem Phil Jagielkát is, akiért 4,5 millió fontot fizetett az Everton, vagy a Stoke Citynek 2,5 millióért eladott Michael Tonge-ot. Vagy ott van Jacob Mellis is, akiért 16 évesen 1,2 milliót fizetett a Chelsea. Ezek alapján bárki eldöntheti, hogy sikeres munkát végeztünk-e az akadémián, vagy sem.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

- Létrejöhet a Fradinál egy olyan sikeres akadémia, mint a Sheffield Unitedé?
- Természetesen, ám tudni kell, hogy egy akadémia felfuttatásához mintegy tíz év szükséges. Egy hosszú távú - Balyi István sporttudós módszerein nyugvó - fejlesztési programot szeretnék alkalmazni. Hitem szerint erőnlétben, technikailag és mentálisan egyaránt fejleszteni kell egy labdarúgót.

- Mióta ismeri Craig Shortot?
- Közelről 2005 óta, ekkor igazolt ugyanis a Sheffieldhez. Ekkor már túl volt a karriere csúcsán, a legtöbb esetben a tartalékcsapattal edzett, amelyet ekkor tájt én irányítottam. A játékosom volt, így nagyon jól ismeri a módszereimet.

- Miért döntött a Ferencváros mellett?
- Craig és persze a Ferencváros neve miatt. A Sheffieldnél 10 évet lehúztam, tudtam, hogy a Ferencváros egy hatalmas klub, és nem tudtam ellenállni a kísértésnek.

Csak harmadik kategóriás a Fradi utánpótlásközpontja

Az MLSZ tavaly év végén egy ponttáblázat alapján három kategóriába sorolta a magyar utánpótlásképző intézeteket. Az Elit Labdarúgó Akadémia címet a Győri ETO FC, a Puskás Ferenc Akadémia (Videoton-Felcsút), a Sándor Károly Akadémia (MTK), valamint a Magyar Futball Akadémia (Bp. Honvéd) nyerte el. Labdarúgó Akadémia kategóriába kapott besorolást a kaposvári Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia és a szombathelyi Illés Béla Futball Akadémia.

Utánpótlásközpontnak lett nyilvánítva a Nyírsuli Labdarúgó Akadémia (Nyíregyháza), az FTC, a Vasas, valamint a ZTE. Az elit akadémiák évi 20 millió forintot kapnak az MLSZ-től, a második csoportba sorolt akadémiák 8 milliót, míg az utánpótlásközpontok nem részesülnek központi támogatásban.

A ponttáblázatot Domonyai László (MTK, klubigazgató), Illés János (Kaposvár, ügyvezető) és Szalai László (Magyar Futball Akadémia, igazgató) állította össze. Az akadémiák vizsgálatát, pontozását az MLSZ utánpótlásképzésben részt vevő szakemberei, Ubrankovics Mihály és Jámbor László végezték el.


- Honnan ismerte a magyar csapatot?
- Amikor gyermek voltam, az édesapám a Leeds United játékos-megfigyelőjeként dolgozott, és amikor csak lehetett, eljártam vele a meccsekre. A kedveceim a kupameccsek voltak, olyan klubokat láthattam élőben, mint az Ajax, a Sparta Praha vagy éppen a Ferencváros. Emlékeztem a csapat nevére, s fantasztikusnak tartom, hogy itt lehetek, igazi megtiszteltetés.

- Akkor az nem is kérdéses, hogy a mostani munkája előrelépés az eddigihez képest?
- Egyértelműen, semmi kétségem nincs efelől. A Ferencváros egyike az európai élcsapatoknak.

- Nem inkább csak az volt?
- A tradíció, a múlt a csapat jelenéhez is hozzátartozik. Hitem szerint állandó körforgásban élünk, a Ferencváros már megjárta a csúcsot, elindult lefelé a lejtőn, most pedig ismét megindul felfelé. Ha nem hinnék ebben, akkor most nem lennék itt. Ha nem reménykednék ebben, akkor Sheffieldben maradok, az kényelmesebb is lett volna számomra, hiszen ott van a feleségem, ott van az otthonom, de én nagyon akartam ezt a kihívást.