Társoldalunk:

Benítez azért maradhat, amiért nem erősíthet

2010.01.16. 13:44

Mikor ősszel eldőlt, hogy a Liverpool nem jut tovább a Bajnokok Ligájában, a klub drukkerei azt gondolhatták: ennél rosszabb már nem jöhet. Valószínűleg ők sem számítottak arra, hogy január közepén a csapat még katasztrofálisabb helyzetben lesz, miután kiesik az FA-kupából is, a bajnokságban egyre messzebb kerül a negyedik helytől, Fernando Torres hosszabb időre kidől, erősítésekre pedig nem jut pénz.

Rafa Benítez csapata 2009 tavaszán egy egészen parádés sorozatot produkált, a Liverpool klubrekordot jelentő pontszámmal második lett a Premier League-ben. Ezek után reálisnak tűnt az elvárás, hogy az együttes megint versenyben legyen az aranyéremért és a nemzetközi porondon is jól szerepeljen, bár a nyári átigazolási időszakban inkább gyengült, mint erősödött. Xabi Alonso távozása érzékeny veszteséget jelentett a klubnak, és az is hamar kiderült, hogy a pótlására megvett Alberto Aquilani jó ideig nem léphet pályára sérülés miatt.

A keret még így is elég erősnek tűnt a BL-szereplést érő első négy hely egyikének megszerzéséhez, jelenleg azonban szinte lehetetlennek látszik a küldetés. A két legnagyobb sztár, Fernando Torres és Steven Gerrard rengeteget hiányzott sérülés miatt, és amikor éppen játszottak, akkor sem tudták mindig azt nyújtani, amire képesek. A középpályáról nagyon hiányzott Xabi Alonso vagy egy hozzá hasonló stílusú futballista, aki védekezni és játékot szervezni is tud - a brazil Lucas Leiva ugyan nagyon igyekezett, de nem tudta betölteni a spanyol által hátrahagyott űrt. A támadósorról mindent elárul, hogy Fernando Torres nélkül a csapat többször is úgy állt fel, hogy a fiatal francia David N'gog volt az egyetlen előretolt ék - Benítez ha akart volna, se tudott volna mást pályára küldeni.

A klub egykori legendás hátvédje, a BBC jelenlegi szakkommentátora Mark Lawrenson nem is finomkodott, amikor a csapatról kérdezték. "Ha kivesszük a Liverpoolból Gerrardot és Torrest, akkor tulajdonképpen egy átlagos együttest kapunk. Ha nélkülük kellene végigjátszaniuk a szezont, akkor már az is jó eredmény lenne, ha a tabella első felében végeznének. Most persze sokan beszélnek arról, hogy Benítezt el kell küldeni, de nem hiszem, hogy így fog történni" - fejtette ki a szakember. Ugyancsak keményen fogalmazott egy másik volt liverpooli legenda, Ronnie Whelan. A Vörösök csapatkapitányi karszalagját éveken át viselő klasszis viszont elküldené az edzőt: "Beníteznek már rég mennie kellett volna, most pedig végképp távoznia kellene. A csapat nem jó, legutóbbi 20 mérkőzéséből tízet elveszített, és ez az edző felelőssége."

Benítez azonban a gyenge eredmények ellenére biztosan marad, legalábbis a klub vezetősége így döntött a Reading elleni kupafiaskó után. Sokak szerint ennek inkább anyagi okai vannak: az edző ugyanis tavaly tavasszal hosszabbította meg szerződését öt évvel, és ha most menesztenék, akkor az egyesületnek közel 20 millió fontot kellene kifizetni a számára. Benítez tehát maradhat, de a hírek szerint, ha a csapatnak nem sikerül kiharcolnia a BL-szereplést, vagyis nem végez a legjobb négy között, akkor pénzügyi problémák ide vagy oda, a spanyol szakembernek távoznia kell. Kérdés, akkor ki ülne le a kispadra.

Az anyagi gondok egyben azt is jelentik, hogy a klubnak nincs lehetősége az erősítésre, holott erre nagy szükség lenne. A Liverpool adóssága jelenleg 237 millió font, aminek az évi hitelkamata is 30 milliót tesz ki, nem csoda, hogy egyre több pletykát lehet arról hallani, hogy a nyáron a sztárok valamelyikétől (Javier Mascheranótól, Gerrardtól vagy Fernando Torrestől) jó pénzért hajlandó lenne megválni a klub. Az ügyvezető igazgató, Christian Purslow ezt határozottan cáfolta, mint mondta, folyamatosan keresnek új befektetőt, csak egyelőre eredménytelenül.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
N'Gogék a magyar bajnokot is alig tudták legyűrni a BL-ben

A csapat legnagyobb klasszisa, Fernando Torres is úgy érzi, hogy szükség lenne új játékosokra. "Ennek a szezonnak fordulópontnak kellett volna lennie a számunkra. Az előző idényben másodikak lettünk, a Manchester United a nyáron eladta Carlos Tévezt és Cristiano Ronaldót, a Chelsea nem vett senkit - mégsem tudtunk élni a lehetőséggel. Ha ezzel a két klubbal akarunk versenyezni, sokkal komplettebb keretre van szükségünk. A tulajdonosoknak mindenképpen erősíteniük kell: meg kell tartani a legjobbakat, és több klasszisra van szükségünk" - fejtette ki Torres, akire most éppen hathetes szünet vár sérülése miatt. Hogy a január hátralévő részében érkezik-e a helyére valaki, azt jelenleg nehéz lenne eldönteni. Maxi Rodríguez ingyen leigazolása az Atlético Madridtól nagy fogásnak tűnik, de az argentin a középpályán játszik, a keretbe viszont elkelne még legalább egy gólerős csatár. Csakhogy erre már nincsen pénz.

www.global-soccer.eu

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK