Vágólapra másolva!
Bodnár László, a magyar válogatott és a Debrecen védője úgy gondolja, hogy Erwin Koeman szövetségi kapitány megfelelően járt el, amikor tavaly októberben kitette a keretből az egyik taktikai értekezletre késve érkező Gera Zoltánt.

"Szerintem a Gera-ügyben Erwin Koemannak volt igaza! Az edzőtáborok során ugyanis az edzéseken, a taktikai értekezleteken és a közös kajálásokon kívül semmilyen kötött programunk nem volt, mindenkit felnőtt emberként kezeltek. Egyáltalán nem Gerzson ellen beszélek, de nem tudom, hogy egy megbeszélésre miért nem lehet pontosan érkezni?! Én például minden közös programra inkább mindig tíz perccel előbb érkezem, nehogy probléma legyen. Ha én lennék az edző, én is nyugodt szívvel kihagynám a kezdőből a vétkező játékost" - nyilatkozta Bodnár László a Sport Plusz című hetilapnak.

A debreceni védő szerint Koeman még következetes is volt, hiszen a korábban hasonló hibát elkövető Bodor Boldizsárt is a kispadra jelölte. "Lehet, hogy Gerzsonnal azért volt szigorúbb, és azért hagyta ki még a keretből is, mert az együttes csapatkapitányáról van szó" - mondta a 30 éves játékos Geráról, aki az eset után kijelentette: addig nem akar válogatott lenni, ameddig Koeman marad a kapitány.

Bodnár arról is beszélt, hogy szerinte Erwin Koeman jól végzi a dolgát, így semmi nem indokolja, hogy mást ültessenek le a helyére, csak azt sajnálja, hogy a pótselejtezős helyet nem sikerült elérni, Boszniát ugyanis verhetőnek tartotta volna: "A kapitányt minden játékos nagyon kedveli, szeretünk vele együtt dolgozni, látszik rajta, érti a dolgát és a profi világban nőtt fel. Szerintem már az is elismerésre méltó és szép dolog, hogy a válogatott legalább a kötelezőket hozta. Persze, nem csak a szurkolóknak, nekünk is fáj, hogy az elénk hullott kecsegtető lehetőséggel nem éltünk. Több mint bosszantó, hogy ha a svédek és a portugálok elleni hazai mérkőzéseken legalább a döntetlen megvan, akkor mi végeztünk volna a csoport második helyén. Tudom, hogy a kiemelés miatt nem törvényszerű, hogy mi játszottunk volna Bosznia-Hercegovinával - de így még fájóbb belegondolni, hogy akár vb-résztvevők is lehetnénk. Hiszen a bosnyákokat a legutóbbi vb-selejtező sorozatban oda-vissza vertük."

Esetleges klubváltásáról így nyilatkozott: "A következő három hétben minden eldől! Nagyon jó erőben érzem magam, hiszen még csak 31 éves leszek. Az ilyen korú futballistákat még tárt karokkal várják a nyugati klubok, a Salzburgban például a 38 éves Nico Kovac volt az egyik kulcsemberünk. Csak itthon mondanak le könnyen a harmincas játékosokról. Nyárig szól a szerződésem, ha tehát a klub pénzt akar értem, az az érdeke, hogy még a téli holt idényben összejöjjön egy szerződés."