Vágólapra másolva!
Gosztonyi András vasárnap az angol Premier League-ben szereplő Everton labdarúgócsapatához ötnapos próbajátékra utazik. Az MTK középpályása már csak azért is bízik abban, hogy Liverpoolba igazolhat, mert akkor egy városban szerepelne a rivális FC Liverpoolban futballozó Gulácsi Péterrel és Németh Krisztiánnal, akikkel a tavalyi U20-as vb-n bronzérmet nyert.

"Decemberben az elhúzódó Magyar Kupa-program miatt nem utazhattam, idén pedig a hó és a mostoha angliai időjárás szólt közbe. Úgy tudom, hogy péntekig edzek majd Liverpoolban, és azt követően hozza meg a döntését az Everton. A város nem lesz ismeretlen, és ismerősök is lesznek, igaz, ők egy másik csapatban szerepelnek: Gulácsi Peti és a most ott lábadozó Németh Krisztián személyében két U20-as csapattársam is lesz Liverpoolban" - nyilatkozta Gosztonyi a pepsifoci.hu-nak.

A liverpooli próbajáték egyben azt is jelenti, hogy Gosztonyi nem utazhat az U21-es válogatottal a törökországi edzőtáborba. Az MTK honlapjának a beszámolója szerint Egervári Sándor szövetségi edző hozzájárult ahhoz, hogy a 19 éves jobbszélső Törökország helyett Angliába menjen.

Gosztonyi 2009 januárjában a Newcastle és a Blackburn csapatánál is járt próbajátékon, ami akkor nem végződött szerződtetéssel.

Az Everton a 20 csapatos Premier League-ben jelenleg a 10. helyen áll.