Vágólapra másolva!
A Ferencváros Szurkolók Szövetsége szerint jogszabály- és alkotmányellenes a FTC Zrt. által bevezetett, személyes adatokat tartalmazó szurkolói kártya, amellyel a nézőtéri botrányoknak próbálják meg elejét venni. A sporttörvény alapján erre 2004 óta lehetőségük van, 2011-től nyarától pedig a kiemelt kockázatú meccseken már kötelező lesz a személyazonosítás. A Fradi-szurkolók egy része azonban nem bízik a klubvezetésben, attól tartanak, hogy adataik illetéktelen kezekbe kerülnek.

A ferencvárosi szurkolók körében nagy felzúdulást keltett a szurkolói kártya bevezetése, amivel a huligánokat próbálja kiszűrni a klub vezetése. A tavaszi meccsekre - a stadion legtöbb helyére - már csak regisztráció után lehet jegyet vagy bérletet venni, és a bajnokság előtt megvásárolt bérletek is csak a szurkolói kártyával együtt érvényesek. Akik nem váltják ki a kártyát, csak bizonyos, előre kijelölt szektorokba ülhetnek az Albert-stadionban, és többet kell fizetniük, mint azoknak, akik kártyával vesznek jegyet.

A szurkolók megosztottak a kártya ügyében, sokan üdvözlik, hogy a vezetés tett valamit a futballhuliganizmus visszaszorítására, mások viszont tiltakoznak a regisztráció ellen. Egyes szurkolói csoportok nemcsak az internetes oldalukon igyekeznek meggyőzni társaikat, hogy ne váltsák ki a kártyát, de volt olyan drukker is, aki az [origo]-nak elmondta: a jegypénztárnál várták, hogy megpróbálják lebeszélni a regisztrációról.

A regisztráláshoz fénykép és személyes adatok szükségesek, ami a több szurkolói szervezetet tömörítő Ferencvárosi Szurkolók Szövetsége (FSZSZ) szerint adatvédelmi aggályokat vet fel.

Az FSZSZ képviselői Berki Krisztiánnal, a futballcsapatot működtető Zrt. vezérigazgatójával tárgyalva szerettek volna kompromisszumos megoldást találni, de az egyeztetések nem vezettek eredményre.

Az ombudsmanhoz fordul az FSZSZ

Boros Bánk Levente, az FSZSZ alelnöke elmondta, a szurkolók az adatvédelmi ombudsmanhoz és az állampolgári jogok országgyűlési biztosához fordulnak, és abban bíznak, hogy bebizonyosodik: a szurkolói kártya bevezetése jogszabály- és alkotmányellenes.

"Az a probléma, hogy a vezetőség önkényesen, a szurkolók teljes kizárásával szeretné bevezetni a kártyát, vagyis anélkül döntenek rólunk, hogy minket is beavatnának" - mondta az [origo]-nak Boros Bánk. "Nyitottak voltunk egy olyan megoldásra, amely megfelel a jogszabályi kereteknek, de ezt a vezetőség megtagadta, holott azt mondták, ők is ombudsmanhoz fordulnak, igaz, szerintem csak blöffölnek."

Boros Bánk szerint a szurkolói kártya diszkriminatív, mivel különbséget tesz fradisták és nem fradisták között, és nem érti, miért csak FTC-nél kell bevezetni. Szerinte a rendőrség utasította az Magyar Labdarúgó Szövetséget (MLSZ), hogy bírja rá a klubot a kártya bevezetésére, máskülönben csak zárt kapus találkozókra kerülhet sor az Üllői úton.

Az MLSZ versenyigazgatója, Kovács István ugyanakkor azt mondta az [origo]-nak, hogy egy klubtól sem kérték a regisztráció bevezetését, 2009. szeptember 1-től pedig már abba sincs beleszólásuk, hogy a mérkőzéseket milyen biztonsági kockázatúnak minősíti a rendőrség.

Boros Bánk azt is diszkriminatívnak tartja, hogy csak az vehet bérletet, aki kiváltja a kártyát, és hogy akik kártya nélkül mennének meccsre, azok nem ülhetnek oda, ahova szeretnének.

A személyes adatok kiadásával kapcsolatban is rossz érzése van az FSZSZ-nek, eleve fenntartással fogadják, hogy a klub kezelhet-e ilyen adatokat, másrészről pedig nem tudni, hogy ezeket marketingcélokra használják-e, netán a rendőrség felé is továbbítják.

Nem blöfföltek a Fradi-vezetők

"Minden jogszabályi és eljárási követelménynek megfelelünk" - üzente megkeresésünkre Berki Krisztián a klub sajtóreferensén keresztül. A Fradinál azt mondják, a szurkolói kártyát elsősorban azzal a céllal akarták bevezetni, hogy kedvezményeket adjanak a csapat lojális szurkolóinak, az elmúlt hónapok rendbontásai miatt azonban előbb kell lépniük.

"Az adatvédelmi biztosnak bejelentettük, aki azt el is fogadta, és már a kiértesítés is megtörtént. Minden biztonsági követelmény adott, hogy illetéktelenek ne férjenek az adatokhoz, azokat bizalmasan kezeljük" - áll a FTC-től kapott emailben.

Az adatvédelmi biztos titkársága arról tájékoztatta az [origo]-t, hogy az FTC Zrt. még 2007 novemberében jelezte a szurkolói kártya bevezetésének szándékát. Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa 2008 februárjában elküldött állásfoglalásában közölte, hogy a sporttörvény erre lehetőséget ad, és ismertette az adatvédelemre vonatkozó szabályokat a klubbal.

Forrás: MTI

Berki szerint egy szurkoló miatt szakadt meg az egyeztetés

Múlt hét szerdán elküldtük a szurkolók aggodalmaival kapcsolatos kérdéseket Berki Krisztiánnak, a vezérigazgató azonban az átigazolási időszak teendőire hivatkozva csak részben reagált ezekre.

Arra a kérdésre, hogy miért nem egyeztettek a szurkolókkal, ezt a választ kaptuk: "Egyeztettünk a szurkolókkal, tájékoztattuk őket arról, hogy nem a szerver elhelyezése, hanem a rendszerhez való hozzáférési út a fontos. Ezeknek a szabályoknak és biztonsági feltételeknek rendszerünk maximálisan megfelel. Az együttműködés irányába történt nyitásunk ellenére azonban sajnos közülük egy személy elzárkózott az ebben való részvételtől, így a további egyeztetés megakadt."

"A klubvezetés provokálja a szurkolókat"

Boros Bánkék szerint a kártya ellen szól, hogy a klub bármikor visszavonhatja azt, vagy kitilthat szurkolókat, ez pedig sérti a jogbiztonságot. Azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy a szurkolók bojkottálni fogják a tavaszi mérkőzéseket, ha a vezetőség nem hajlandó együttműködni velük. Boros Bánk szerint a vezetők provokálják a drukkereket, Berki Krisztiánt, az FTC Zrt. vezérigazgatóját pedig olyan sportvezetőnek tartja, aki nyűgnek érzi a szurkolókat, szükséges rosszként kezeli őket.

Abban Boros Bánk is egyetért, hogy a szurkolói rendbontások megelőzésére tenni kell valamit, úgy látja, szükség lenne egy fegyelmi szabályzatra, amely tisztázná, hogy az egyes cselekmények milyen szankciókat vonhatnak maga után. Ezek után az illetőt fegyelmi tárgyaláson hallgatná meg egy bizottság, amelybe a klub és a szurkolók képviselői is delegálnák magukat, kivizsgálnák az esetet, és ha bizonyítható a vétség, akkor a bizottság határozna ennek következményeiről.

Egy korábbi biztonsági cégtől tartanak a szurkolók

Úgy tudjuk, a Fradi-szurkolók egy része attól tart, hogy személyes adataik olyan emberek kezébe kerülnek, akik annak idején biztonsági szolgálatot láttak el az Üllői úton, és többször is összetűzésbe kerültek a klub ultráival. Jelenleg a Fradi Security Kft. biztosítja a rendet az Albert-stadionban, ám mivel a drukkerek nem bíznak Berkiékben, attól félnek, hogy előbb-utóbb újra szerephez jutnak azok a biztonsági alkalmazottak, akik - Boros Bánk tavalyi megfogalmazása szerint - "szinte terror alatt tartották a Fradi-szurkolókat".

Már évek óta bevezethető a szurkolói kártya

A 2004-es sporttörvény szerint "a szervező névre szóló belépőjegyet és bérletet, a sportszervezet klubkártyát állíthat ki és értékesíthet. A belépőjegyen, bérleten, illetve klubkártyán a sportrendezvényre ezekkel belépésre jogosult személy nevét, születési helyét és idejét, valamint lakcímét az azokat kibocsátó szervező vagy sportszervezet annak érvényességét követő 24 óráig nyilvántartja."

A törvény 2009-es kiegészítése alapján a szervezőnek, jelen esetben a klubnak, 2011. júliusától kötelező lesz biztonsági beléptetési és ellenőrző rendszert alkalmaznia, amennyiben a mérkőzést kiemelt kockázatúnak minősíti a rendőrség. Ezt a klub megteheti úgy, hogy csak névre szóló belépőjegyet vagy bérletet értékesít, vagy pedig "a személyazonosításra alkalmas, kedvezményre jogosító kártya kiváltását teheti kötelezővé". A rendezőnek mindkét esetben ellenőriznie kell a jegy tulajdonosának személyazonosságát úgy, hogy "személyes adatait egybeveti a belépőjegy, a bérlet vagy klubkártya adataival."

Az MLSZ-től kapott tájékoztatás szerint egy bajnoki szezonban 20-24 mérkőzést minősít kiemelt kockázatúnak a rendőrség, ezek többségén a Fradi az egyik fél.