Vágólapra másolva!
A magyar fociválogatott Hollandiával, Svédországgal, Finnországgal, Moldovával és San Marinóval került egy csoportba a 2012-es lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság selejtezőjében. A továbbjutáshoz legalább négy ellenfelet meg kell előzni, Erwin Koeman szerint van esélyünk a második hely megszerzésére. 

A legutóbbi Eb-selejtező lebonyolításához képest annyi változott, hogy ezúttal nem hét, hanem kilenc csoportot alakítottak ki, amelyek közül hatban hat, a maradék háromban pedig öt válogatott küzd majd a továbbjutásért. A csoportelsők mellett a legjobb második jut ki automatikusan az Európa-bajnokságra, a többi második helyezett pótselejtezőn dönt a maradék négy helyről.

A varsói Kultúrpalotában rendezett sorsolásban két-két lengyel és ukrán futball-legenda, Zbigniew Boniek és Andrzej Szarmach, valamint Oleg Blohin és Andrij Sevcsenko segédkezett. A politikai feszültségek miatt az európai szövetség előzetesen rögzítette, hogy Oroszország és Grúzia, illetve Örményország és Azerbajdzsán nem kerülhet egy csoportba. Ezt a szabályozást alkalmazni is kellett, miután Azerbajdzsán mellé Boniek Örményország nevét húzta ki, így az azerieket azonmód átpakolták az A-ból a B csoportoba.

A Eb-selejtező csoportbeosztása

A:NémetországTörökországAusztriaBelgiumKazahsztánAzerbajdzsán
B:OroszországSzlovákiaÍrországMacedóniaÖrményországAndorra
C:OlaszországSzerbiaÉszak-ÍrországSzlovéniaÉsztországFeröer-szigetek
D:FranciaországRomániaBosznia-HercegovinaFehéroroszországAlbániaLuxemburg
E:HollandiaSvédországFinnországMAGYARORSZÁGMoldovaSan Marino
F:HorvátországGörögországIzraelLettországGrúziaMálta
G:AngliaSvájcBulgáriaWalesMontenegró-
H:PortugáliaDániaNorvégiaCiprusIzland-
I:SpanyolországCsehországSkóciaLivániaLiechtenstein-

Koeman elégedett

"Elégedett vagyok, kaphattunk volna rosszabb csoportot is" - mondta a sorsolást követően Erwin Koeman, a magyar válogatott holland szövetségi kapitánya. "Hollandia kiemelkedik a mezőnyből, de még az ő esetükben is előny, hogy jól ismerem őket. Úgy vélem, a második helyért lehetünk harcban Svédországgal, Finnországgal és talán még Moldovával is. Egy selejtezőben csak a továbbjutást érdemes megcélozni, mi is ezt tesszük, s mivel hallom, hogy többen is dicsérték az elmúlt vb-selejtezőkön nyújtott játékunkat, úgy érzem, nem vagyunk esélytelenek. Örülök, hogy kapunk egy új lehetőséget a svédek ellen, akikkel szemben utoljára drámai körülmények között maradtunk alul. Most lehet majd törleszteni. Két-három játékosra az U20, illetve az U21 válogatottból is számítok."

"Osztom azoknak a véleményét, akik szerint ez egy kiegyenlített csoport, a hollandok kiemelkednek a riválisaink közül, de a mögötte következő három válogatott közül bármelyik lehet második. Mindenképpen úgy érzem, hogy van esélyünk az előrelépésre!" - nyilatkozta Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség rövidesen leköszönő elnöke.

Allbäck unja a magyarokat

A hollandokat irányító Bert van Marwijk a magyar csapat szakvezetőjét méltatta. "Nem szabad túlságosan előre sietnünk, itt van a világbajnokság a küszöbön, előbb ott kell jól szerepelnünk, s utána ráérünk gondolkozni az Eb-selejtezőkön. A magyar válogatottról keveset tudok, a legjobbjuk szerintem Erwin Koeman. Koeman Ellene többször játszottam még aktív koromban, alig várom már az újabb erőpróbát."

A svéd Marcus Allbäck a távolmaradó Erik Hamrén szövetségi kapitány helyett nyilatkozott: "Az utóbbi öt Eb- vagy vb-selejtezőből négyben a magyarokkal csatáztunk, már unalmas egy kicsit, de legalább jól ismerjük egymást. Hollandia szerintem is abszolút favorit, a második helyre többen pályáznak, köztük Svédország és Magyarország is. Zlatan Ibrahimovicra nagyon számítok, hiába mondta le a válogatottságot, remélem, megváltoztatja elhatározását. Tisztában vagyok vele, hogy önök kevésbé reménykednek ebben. Most még nem akarjuk zaklatni, fontos teendői vannak a Barcelonával, de majd a nyáron leülünk vele tárgyalni. Nagyon nagy szükségünk lenne rá. Egy biztos: logisztikailag jó a csoportunk, nem kell túl sokat utaznunk."

A finnek skót kapitánya, Stuart Baxter rövidre fogta a mondandóját: "Fölösleges most még sokat filozofálni az esélyeken, csak leköti a szellemi energiáinkat. Ki kell dolgozni a megfelelő stratégiát, aztán nekivágni. Papíron a magyarokkal és a svédekkel vívunk majd nagy harcot a második helyért"


A múlt nem sok jót ígér

Tekintve, hogy magyar válogatott 1980 óta egyszer sem zárta pozitív mérleggel az Eb-selejtezőt, '92 óta pedig pedig nem végzett előrébb a negyedik helynél, az esélytelenek nyugalmával vághat neki a sorozatnak Erwin Koeman csapata. Legutóbb minden idők legrosszabb selejtezős teljesítményét produkálva csupán a hatodik lett csoportjában válogatott, gyakorlatilag emiatt került most a negyedik kalapba a harmadik helyett.

Igaz, volt már példa arra is, hogy egy csapat ebből a pozícióból starolva harcolja ki az Eb-szereplést, 2004-ben a lettek hajtották végre ezt a bravúrt, éppen a magyarokat elütve a továbbjutástól.

A 2012-es selejtezősorozat szeptember elején indul, és 2011 október 11-én zárul. Az oda-visszavágós pótselejtezőket a jövő év novemberében rendezik meg. Ukrajna és Lengyelország a házigazda jogán vesz részt a tornán.