Társoldalunk:

Kaká: Nincsenek krónikus problémáim

2010.02.09. 7:38

Saját bevallása szerint sokba került a formába lendülés Kakának, a Real Madrid brazil labdarúgójának, aki ágyéksérülés miatt másfél hónapig nem játszhatott. Kaká szerint nem igaz, hogy már sosem játszhat a legmagasabb szinten.

"Már nem érzek fájdalmat. Minden edzésen és minden mérkőzésen egyre jobb állapotba kerülök. Korábban nem voltam teljesen rendben fizikálisan, és ez sokba került nekem" - fogalmazott a pályára január közepén visszatért világbajnok támadó egy hétfői, madridi sajtótájékoztatón.

"A múlt héten azt mondták, hogy krónikus problémáról van szó, ez azonban nem igaz. Spanyolországban, de Brazíliában és Olaszországban is azt hangoztatták, hogy már soha többet nem futballozhatok a megfelelő szinten, de ez sem igaz" - reagált az őt az elmúlt hetekben rossz formája miatt kritizálók megjegyzéseire a 2007-ben az év játékosának választott, s akkor aranylabdás futballista.

A brazil irányító emellett a Real erősségeit dicsérte: "A csapat nagyon jól játszik, sok gólszerzési lehetőséget alakít ki, és kevés gondja akad a védekezésben."

KAPCSOLÓDÓ CIKK