Vágólapra másolva!
Nem értékesítette a felnőtt labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaság 99 százalékos tulajdonrészét, és elállt a szerződés aláírásától a Vasas SC. A klub honlapján megjelent hétfői közlemény szerint a befektetőjelölt képviselője, Adriano Coppa további időt és halasztást kért a Vasas vezetésétől, az elnökség azonban úgy döntött, hogy eláll a megállapodástól, mert a partner nem teljesítette szerződéses kötelezettségét.

"Természetesen, amennyiben a vevőjelölt kész aláírni a jövőben változatlan feltételek mellett egy új szerződést, és az egyesület elnöksége ezt elfogadja, akkor megtörténhet az értékesítés az Adriano Coppa által képviselt cég felé" - áll a közleményben.

Az angyalföldi egyesület 2009. november 26-án kötött előszerződést a luxemburgi bejegyzésű svájci-olasz cégcsoporttal, majd idén január 15-én a felek közös megegyezéssel 2010. február 15-ig hosszabbították meg a végleges aláírás dátumának határidejét.

A közlemény szerint Giovanni Dellacasa vezetőedző és Mauro Bressan sportigazgató tovább folytatják a munkát a futballcsapatnál. A január 1-jén munkába állt sportvezetők fizetését Markovits László korábbi nyilatkozata szerint hétfőn már az új tulajdonosnak kellett (volna) kifizetnie. Mészöly Géza korábban éppen a befektetőjelölt kérésére távozott a klub kispadjáról.

"Sok pozitívuma is van a vevőjelölt szerepvállalásának"

Markovits László ügyvezető elnök nem örül a hétfői történteknek, ám így is sok pozitívumról beszélt a klub honlapján: "Biztosan sokan várták, mint az előző határidőnél is, hogy ma bejelentjük az eladás végleges lezárását, ezért lehet, hogy a mai bejelentésünket ismételten csalódásként élik meg. Mi sem örülünk ennek, és nem is vagyunk egy véleményen a vevőjelölttel, álláspontunk szerint a végleges szerződésben minden esetleges nyitott kérdést megnyugtatóan lehetne rendezni. Bárki is legyen a vevő, minden múltbeli esetleges kötelezettségért szerződésben vállaljuk a felelősséget, ezért sem értjük a halasztását az aláírásnak."

"A fentiektől függetlenül sok pozitívuma is van a vevőjelölt és az általa felkért szakmai stáb szerepvállalásának, amit az elmúlt hónapokban tények támasztanak alá és több szempontból is előrelépést hoztak. A csapat a vevőjelöltnek köszönhetően részt vett egy törökországi edzőtáborozásban, a játékoskeret erősödött, így az esély egy eredményes tavaszi szereplésre egyértelműen nőtt. Ki merem jelenteni, hogy ennek eredményeként a bajnokság végére javítani fogunk a tabellán jelenleg elfoglalt pozíciónkon. Ezen felül nincsenek tartozásaink a játékosok felé, és Mauro Bressan pénzügyi garanciavállalása biztosítja a szezon minél sikeresebb befejezését" - nyilatkozta az ügyvezető elnök.

Markovits László január 18-án az [origo]-nak azt mondta, hogy a Vasas még egyetlen forintot sem kapott a befektetőtől, amely "ha visszakozna, és eltűnne a ködben, akkor több tízmillió forintos kártérítést kellene fizetnie nekünk".

A Vasas SC vezetői - Mauro Bressan és a szakmai stáb - ígéretük szerint kedd délután kommentálják a történteket.