Vágólapra másolva!
Hét után David Beckham visszatér oda, ahol karrierje kiteljesedett: kedd este a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében az AC Milan színeiben a Manchester United ellen léphet pályára, március 10-én pedig az Old Traffordon lép pályára. Miután a keddi első mérkőzés előtti sajtótájékoztatót mind Beckham, mind a United menedzsere csak a kötelező udvariaskodásokkal intézte el, a Sky Sports inkább készített egy összeállítást, amelyben a labdarúgás világának híres szereplői mutatják be a maguk módján az angol középpályást.

2003-ban attól volt a hangos a világ sportsajtója, hogy Beckham megy Manchesterből, vagy marad. Kérői között elsősorban a Real Madridot említették, a spanyol klub akkori elnöke, Florentino Perez így reagált a Beckhammal kapcsolatos hírekre. "Soha, soha, soha, soha! Nem, nem, nem és soha. Most nem. Sőt, egyáltalán nem."

Egy hónappal később Beckham már hófehér szerelésben pompázott.

2007 januárjában a Los Angeles-i szerződés híre nem tett jót Beckham megítélésének. A Real akkori edzője, Fabio Capello, aki jelenleg az angol válogatottat irányítja, nem volt meggyőződve arról, hogy Becks képes száz százalékig a királyi klubra koncentrálni. "Tagja lesz a keretnek, de nem fog játszani. Mindig is igazi profi volt, de ha egyszer egy játékosnak ilyen fontos szerződése van egy klubbal, akkor én nem számolhatok vele komolyabban. Egyszerűen képtelenség ugyanazzal az elszántsággal dolgozni, ha egyszer az ember esze máshol jár."

Viszont, ami nagy szó, sikerült meggyőzni a szigorú olaszt, aki a bajnokság utolsó harmadában alapemberként számított a labdarúgóra. "Az igazat megvallva, rosszul ítéltük őt meg. Beckham egy kiváló játékos, aki ugyanolyan magas szinten játszik, mint tette azt korábban a Manchester Unitednél." Ezt már azok után mondta az olasz szakvezető, hogy Beckham kulcsszerepet játszott a Real 2007-es bajnoki címében.

A középpályás 2007 júliusában szerződött végül a Los Angeles Galaxyhoz. Érkezése nem váltott ki osztatlan örömöt, sikerült is viszonylag gyorsan ellenségekre szert tennie. "Nem való vezetőnek. És nem való kapitánynak sem. Ez fix. Az ő esetében az lenne a minimum, hogy minden nap megszakadjon a pályán. Nos, nem éppen ez történik. És azt hiszem, hogy, amit művel, az édeskevés ahhoz, hogy tiszteljük" - mondta róla az amerikai válogatott Landon Donovan. Aki később könyvében bocsánatot kért a fentiekért, és kibékült Beckhammel.

Beckhamnek közel százszoros válogatottként már Steve McLaren ideje alatt meg kellett küzdenie a csapatba kerülésért - elsősorban az angol sajtóval.

ForrA!s: AFP

"Van egy munkám, melyet a magam módján végzek. Döntéseket hozok, és azokhoz tűzön-vízen át tartom is magam. Semmilyen kereskedelmi megfontolás nincs amögött, hogy Beckhamet meghívtam a válogatottba. Ez színtisztán szakmai döntés, és úgy gondolom, hogy ember sem az országban, sem az FA illetékesei között, aki ne értene egyet ezzel a döntéssel" - vélte McLaren. "Megmondom, mit kaphatunk mindannyian David Beckhamtől. Minden egyes csapás, kudarc után, ami pályafutása során érte, képes volt felállni és újrakezdeni mindent. És mindvégig megmaradt tökéletes profinak."

Beckhammel kapcsolatban a legpontosabb forrás természetesen Sir Alex Ferguson, aki felfedezte, focistát nevelt belőle, és akinek a csapatában világsztár lett. Igaz, 2003-ban kurta-furcsa körülmények között távozott Manchesterből, de Sir Alexről soha egyetlen rossz, vagy akár félreérthető mondat sem hagyta el a száját. Csúnyákat persze Fergie sem mond, de a dicséretet sem osztja két marékkal.

"A mi dolgunk az, hogy a meccsre koncentráljunk, és hagyjuk a fenébe az egész David Beckham-médiacirkuszt. Persze jó tudjuk, hogy úgysem tudunk ellene tenni semmit" - nyilatkozta a Milan elleni meccs felvezetéseként az Inside United magazinban.

ForrA!s: AFP

Miután Ferguson mindent tud a játékosairól, azt is tudja, hogy hol romlott el Beckham karrierje. "Nem volt semmi baj vele, egészen addig, amíg meg nem nősült. Képes volt akár éjszakába nyúlóan is gyakorolni az akadémia edzőivel, tényleg fantasztikus srác volt. De aztán megnősült, bekerült a szórakoztatóiparba, és az már nehéz ügy volt. Attól fogva az élete már soha nem lett olyan, mint azelőtt volt. Ő egy elképesztően nagy híresség, akinek a futball csak egy kis rész az életében" - nyilatkozta 2007-ben a Victoria Adamsszel kötött házasságról.

Az utolsó szó jogán pedig halljuk azt, akiről eddig szó volt. Mit mond David Beckham a szigorú főnökről, Sir Alexről? "Ferguson mindig is olyan volt számomra, mintha az apám lenne. Mindig az volt, és mindig az is marad. Nem számít, hogy mit mondanak az emberek a kapcsolatunkról, ahogy nem számít az sem, hogy voltak együtt szép és kevésbé szép időszakaink. Én ezek közül csak a szépre fogok emlékezni."