Vágólapra másolva!
A papírforma szerint Stuttgartban is esélyesként lépett pályára a Barcelona labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, ám az első félidőben akár több gólt is szerezhetett volna a hazai együttes. Az 1-1-gyel a spanyolok várják kedvezőbb helyzetből a két hét múlva esedékes visszavágót. A nap másik összecsapásán a görög Olimpiakosz a francia Bordeaux-t fogadta, s csapnivaló játékkal 1-0-s vereséget szenvedett.

Eredmény, Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:
VfB Stuttgart (német) - FC Barcelona (spanyol) 1-1 (1-0)
Stuttgart, VfB Arena
v.: Kuipers (holland)
Stuttgart: Lehmann - Celozzi, Tasci, Delpierre, Molinaro - Gebhart (Rudy, 84.), Träsch (Kuzmanovic, 58.), Khedira, Hleb - Cacau, Pogrebnyak (Marica, 64.)
Barcelona: Valdes - Puyol, Marquez (Milito, 59.), Piqué, Maxwell - Touré (Henry, 53.) - Busquets, Xavi - Messi, Ibrahimovic, Iniesta
gól: Cacau (25.), illetve Ibrahimovic (52.)

A várakozásoknak megfelelően a Barcelona kezdőcsapatában futott ki a stuttgarti VfB Arena gyepére Ibrahimovic, aki felépült bokasérüléséből, míg Iniesta foglalta el Henry helyét a csatársorban. A hazaiaknál ugyan felmerült, hogy Marica visszakerül a kezdőbe, végül mégis Cacau kapott bizalmat.

Az első helyezetecskét a hazaiak dolgozták ki, a Gebhart lábáról kapu felé vágódó labdát könnyedén védte elvetődve Valdés. 15 perc után nyomasztó Barca-mezőnyfölényről árulkodott a statisztika, hiszen a katalánok 70 százalékban birtokolták a labdát, igaz, a 16-osig sem jutottak el.

A 18. percben Messi néhány csel után a 16-osról lőtt, ám a labda lepattant Tasciról. hat perc múlva Molinaro beadását a hosszú saroknál érkező Gebhart nem tudta kapura fejelni, nagy helyzetből inkább visszabólintotta a mezőnybe. Egy perc múlva azonban már nem volt hiba: Gebhart jobb oldali beadását Cacau védhetetlenül fejelte a bal felső sarokba (1-0).

Forrás: AFP

A 31. percben Cacau harcosan szerzett labdát a 16-oson belül, ziccerben azonban nem kapura lőtt, inkább passzolni próbált, a már földön fekvő Pique pedig menteni tudott. Két perccel később ismét Cacau kapott kiváló labdát, 17 méterről ütemtelenül futtából lőtt, Valdés bravúrral védett.

Meglepően visszafogottan futballozott a Barcelona, amelynek felvillanása sem volt, a 36. percben Pogrebnyak passzát követően Träsch hibázott nagy helyzetben. A 40. percben hatalmasat védett Lehmann, aki Messi 23 méteres lapos lövését bravúrral érte el, ám a labda továbbcsorgott, s végül a bal kapufáról pattant vissza a kétségbeesetten loholó kapus kezébe.

A félidő 1-0-s hazai előnnyel zárult, a második játékrész azonban váratlan Barcelona-góllal indult. Egy előreívelt labdát Piqué csúsztatott a ziccerben érkező Ibrahimovicnak, akinek lövését Lehmann bravúrral védte, a kipattanót azonban a center a kapuba továbbította (1-1).

A 63. percben Khedira lökete tévesztett célt, érkezett is a támadás hatékonyabbá tétele érdekében a román csatár, Marica. A 69. percben a játékvezető szemet hunyt minden felett: egy bal oldali beadásnak lehmann alászaladt, Ibrahimovic karral szelidítette meg a labdát, fordulásból lőtt, a gólvonalon álló Molinaro szintén kézzel hárított - Kuipers bíró azonban semmit sem látott, s szögletet ítélt.

A 73. percben Molinaro beadása megpattant, a vetődő Valdés bravúrral kapott bele a labdába, amelyet magához is ölelt a lendületből érkező Marica elől.

A gól olyannyira megnyugtatta a Barcelonát, hogy átállva a biztonsági, labdajárató játékra lehetőséghez sem engedték a Stuttgartot. Márpedig labda nélkül nem lehetett helyzetet kialakítani, a 91. percben kuzmanovic is csak azért tudott veszélyeztetni, mert szabadrúgáshoz jutott csapata.

A mérkőzés 1-1-es eredménye a Barcelona számára hízelgőbb, hiszen az idegenben szerzett góllal előnyösebb helyzetből várhatja a visszavágót. Az első félidő játéka alapján a nagyobb Stuttgart-siker is benne volt a mérkőzésben, így viszont a továbbjutáshoz a Camp Nouban is gólt kell szereznie a németeknek.

Eredmény, Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés
Olimpiakosz (görög) - Girondins Bordeaux (francia) 0-1 (0-1)
Athén
v.: Webb (angol)
Olimpiakosz: Nikopolidisz - Toroszidisz, Papadopulosz, Mellberg, Raúl Bravo - Maresca, Ledesma (Zairi, 66.), Sztoltidisz - LuaLua, Mitroglu (Derbyshire, 77.), Dátolo
Bordeaux: Carrasso - Chalmé, Ciani, Planus, Trémoulinas - Fernando, Sané - Gourcuff - Plasil (Gouffran, 82.), Samah, Wendel (Jussie, 83.)
gól: Ciani (45.)

Támadólag lépett fel a hazai együttes, főleg Mitroglu okozott sok gondot a francia bekkeknek. Előbb az utolsó pillanatban sikerült szerelni előle, majd egy félresikerült ollózással riogatott a görög támadó. A 26. percben Fernando lövését védte Nikopolidisz, tíz perc múlva a másik oldalon Maresca távoli szabadrúgását fogta Carrasso.

Forrás: AFP

A félidő azonban nem zárult gól nélkül: a kétperces hosszabbítás végén egy bal oldali szabadrúgásra Ciani robbant be, s öt méterről a kiszolgáltatott Nikopolidisz mellett a kapu közepébe fejelt (0-1).

A második félidő elején Sztoltidisz szabálytalansága miatt 17 méteres szabadrúgással nyithatott a Bordeaux, ám Gourcuff lövése levágódott a sorfalról. Az 53. percben Wendel szabadrúgására ismét Ciani érkezett, ám ezúttel a léc fölé fejelt. Az 58. percben az első komoly hazai lehetőséget Maresca csukafejessel küldte 6 méterről a léc fölé.

A 77. percben Plasil 20 méterről lőtt a kapu fölé, négy perccel később Ciani futott alá csúnyán egy indításnak, LuaLua azonban ziccerben ellőtte a labdát a jobb kapufa mellett - hatalmas egyenlítési lehetőség volt.

A hajrában LuaLua még kétszer veszélyeztetett, Carrasso mindkétszer a helyén volt, maradt az 1-0-s francia siker.