Vágólapra másolva!
Hiába vezetett a félidőben 2-0-ra, többek között Dzsudzsák Balázs hatalmas szabadrúgásgóljával a PSV Eindhoven, a magyar középpályás a második félidőben pirosat kapott a bíró meglökéséért, a Hamburg pedig végül csupán 3-2-es vereséget szenvedett, így idegenben harcolta ki az Európa Liga-továbbjutást. A 16 közé jutott a Gera Zoltánnal felálló Fulham, amely a hazai siker után 1-1-et játszott Donyeckben, és az Anderlecht, amely Juhász Roland góljának is köszönhetően 4-0-ra verte a Bilbaót.

Gyorsan vezetést szerzett a PSV, a 3. percben Dzsudzsák kapott kitűnő labdát a bal szélen, az alapvonaltól középre játszott, Lazovic nagy helyzetből még továbbpasszolta a labdát, Toivonen pedig 5 méterről az üres hálóba továbbított (1-0)

Szinte az egész félidőt a hazai csapat irányította, a 43. percben növelte is az előnyét. Egy 32 méteres szabadrúgásnak Dzsudzsák futott neki, lövése a sorfal bal szélén álló Petricen megpattant, s a labda védhetetlenül vágódott a bal felső sarokba (2-0).

http://rd3.videos.sapo.pt/play?file=http://rd3.videos.sapo.pt/8BO7Pf9JCWbZ3r7IYg7B/mov/1

Szünet után negyven másodperc telt el, amikor szépített a Hamburg. Trochowski ívelésére Petric indult be, Isaksson borzasztó ütemben indult ki a kapuból, a csatár egyszerűen belepöccintett a labdába, amely az üres hálóba hullott (2-1).

Az 57. percben megfogyatkozott a PSV: Dzsudzsák követett el kisebb szabálytalanságot, ám a felmutatott sárga miatt reklamált, s meglökte Michael Dean játékvezetőt, aki azonnal kiállította a magyar középpályást. A 74. percben a Hamburg is 10 emberrel folytatta, Demel második sárga lapját kapta.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=GjAq3q8gPuA7WAg4


A második félidő összefoglalója (0.50-től Dzsudzsák kiállítása)

Négy perccel később jogos büntetőhöz jutott a Hamburg, Salcido buktatta Boatenget, a tizenegyest Trochowski a kapuba bombázta (2-2). A 88. percben egy bal oldali szögletre Rost botrányosan mozdult ki, Koevermans pedig az üres kapuba fejelt, de a 3-2-es siker azt jelentette, a Hamburg 3-3-as összesítéssel, idegenben lőtt góllal jutott tovább.

A bajnokságban hosszú időn át botladozott olasz Juventus csütörtökön gól nélküli döntetlent ért el a vendég Ajax Amsterdam ellen, de idegenbeli győzelmének köszönhetően így is bejutott a nyolcaddöntőbe. A Fulham ikszelt Donyeckben, Gera Zoltán végig játszotta a mérkőzést, s készülhet a következő körre. Csakúgy, mint az Anderlecht, amely 4-0-ra verte a Bilbaót, a harmadik gólt Juhász Roland szerezte.

Eredmények, Európa Liga, a 16 közé jutásért, visszavágók:
PSV Eindhoven (holland) - Hamburg (német) 3-2 (2-0)
Eindhoven, Philips-Stadion, 28 ezer néző
v.: Michael Dean (angol)
PSV: Isaksson - Manolev (Ooijer, 25.), Rodriguez (Koevermans, 80.), Salcido, Pieters - Engelaar - Lazovic, Afellay, Bakkal (Labyad, 71.), Dzsudzsák - Toivonen
Hamburg: Rost - Demel, Rozehnal, Mathijsen, Aogo - Tesche (Pitroipa, a szünetben), Zé Roberto, Rincon - Trochowski (Berg, 89.), Elia - Petric (Boateng, 77.)
gól: Toivonen (2.), Dzsudzsák (43.), Koevermans (83.), illetve Petric (46.), Trochowski (79., büntetőből)
piros lap: Dzsudzsák (57.), illetve Demel (74.)
továbbjutott: a Hamburg 3-3-mal, idegenben lőtt góllal

Anderlecht (belga) - Athletic Bilbao (spanyol) 4-0 (2-0)
gól:
Lukaku (4.), Dominguez (28., öngól), Juhász (50.), Legear (68.)
továbbjutott: az Anderlecht 5-1-es összesítéssel

Olympique Marseille (francia) - FC Köbenhavn (dán) 3-1 (1-0)
gól:
Ben Arfa (43.), Kone (62., 78.), illetve Almeida (87.)
továbbjutott: a Marseille 6-2-es összesítéssel

AS Roma (olasz) - Panathinaikosz (görög) 2-3 (1-3)
gól:
Riise (12.), De Rossi (67.), illetve Cissé (40., 45., az elsőt büntetőből), Ninis (43.)
piros lap: Kacuranisz (910., Panathinaikosz)
továbbjutott: a Panathinaikosz 6-4-es összesítéssel

Galatasaray (török) - Atlético Madrid (spanyol) 1-2 (0-0)
gól:
Keita (66.), illetve Simao (63.), Forlán (90.)
piros lap: Erkin (82., Galatasaray)
továbbjutott: az Atlético 3-2-es összesítéssel

Sahtar Donyeck (ukrán) - Fulham (angol) 1-1 (0-1)
gól:
Jadson (69.), illetve Hangeland (33.)
piros lap: Murphy (94., Fulham)
továbbjutott: a Fulham 3-2-es összesítéssel

Unirea Urziceni (román) - FC Liverpool (angol) 1-3 (1-2)
gól:
Fernandes (19.), illetve Mascherano (30.), Babel (41.), Gerrard (57.)
továbbjutott: a Liverpool 4-1-es összesítéssel

Hapoel Tel Aviv (izraeli) - Rubin Kazany (orosz) 0-0
továbbjutott:
a Rubin Kazany, 3-0-s összesítéssel.

Juventus (olasz) - Ajax Amsterdam (holland) 0-0
továbbjutott:
a Juventus, 2-1-es összesítéssel.

Wolfsburg (német) - Villarreal (spanyol) 4-1 (3-1)
gól:
Dzeko (10.), Angel (15., öngól), Gentner (41.), Grafite (64.), illetve Capdevilla (30.)
továbbjutott: a VfL Wolfsburg, 6-3-as összesítéssel.

Salzburg (osztrák) - Standard Liege (belga) 0-0
továbbjutott:
a Standard Liege, 3-2-es összesítéssel.

Werder Bremen (német) - Twente (holland) 4-1 (3-1)
gól:
Pizarro (15., 20., 58.), Naldo (27.), illetve De Jong (33.)
továbbjutott: a Werder Bremen, 4-2-es összesítéssel.

Fenerbahce (török) - Lille (francia) 1-1 (1-0)
gól:
Emre Belözoglu (35.), illetve Rami (85.)
továbbjutott: a Lille, 3-2-es összesítéssel.

Sporting Lisboa (portugál) - Everton (angol) 3-0 (0-0)
gól:
Veloso (64.), Mendes (76.), Fernandez (90.)
továbbjutott: a Sporting Lisboa, 4-2-es összesítéssel.

Valencia (spanyol) - FC Bruges (belga) 3-0 (1-0, 1-0) - hosszabbítás után
gól:
Mata (1.), Hernandez (97., 117.)
továbbjutott: a Valencia, 3-1-es összesítéssel.