Vágólapra másolva!
A Manchester United 3-0-ra nyert a Gera Zoltánnal felálló Fulham ellen az angol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában. A gól nélküli első félidő után a másodikból mindössze fél perc telt el, amikor a MU megszerezte az első gólt Wayne Rooney révén, amit a hajrában még további kettő követett, így Alex Ferguson csapata visszavette a vezetést a tabellán.

Fűthette a bosszúvágy a Manchester Unitedet a Fulham elleni meccs előtt, Gera Zoltán csapata ugyanis ősszel 3-0-val küldhete haza a Ferguson-fiúkat.

Az első félidőben egykapuzott a Manchester, de gólt nem tudott elérni, pedig a helyzetek megvoltak: Fletcher önzetlen passza után Rooney nem találta el a kaput, majd Nani beadása után Berbatov fejelt a kapu fölé, Rooney jobb alsóba szánt löketét pedig Schwarzer tolta ki. A Fulham egyetlen villanását Zamora produkálta, aki egy előreívelést követően látványos mozdulattal, a levegőből próbálta beemelni a labdát, de nem járt sikerrel.

A szünet után mindössze harminc másodperc telt el, amikor megtörte a MU a Fulham ellenállást: Rooney tette ki a labdát balra Naninak, aki remekül tolta vissza a bombaformában lévő csatár elé, aki 11 méterről a bal sarokba belsőzött.

A meccs góljai:


Könnyen megszülethetett volna a második hazai gól is, de Berbatov újabb helyzetet rontott, hátul pedig Vidic nagy mentése kellett, hogy maradjon az 1-0, a szerb védő Zamora lövését blokkolta.

Schwarzer nagy bravúrral Fletchert még megfosztotta a góltól, de a 84. percben Berbatov egy megkerülős csel után elsőrangúan szolgálta ki Rooney-t, aki ezúttal a jobb alsót választotta, megszerezve 25. bajnoki gólját, ami az idényben minden sorozatot beszámítva a 32. volt. A végén még a sokat dolgozó Berbatov is betalált, Park jobboldali beadása után fejelt közelről a kapuba, a 3-0-s győzelemmel a MU visszavette a vezetést a tabellán.

A Manchester City elszalasztotta az esélyt, hogy beérje a negyedik helyet 52 ponttal elfoglaló Tottenhamet, miután csak 1-1-re végzett az alsóházban tanyázó Sunderland vendégeként.

Premier League, 30. forduló:
Manchester United - Fulham 3-0 (0-0)
gól:
Rooney (46., 84.), Berbatov (89.)

Sunderland - Manchester City 1-1 (1-0)
gól:
Jones (9.), illetve Johnson (92.)

hétfőn:
FC Liverpool - Portsmouth 21 ó

Az állás:
1. Manchester United 30 70-24 66 pont
2. Chelsea 29 69-27 64
3. Arsenal 30 71-33 64
4. Tottenham Hotspur 29 53-28 52
5. Manchester City 28 53-36 50
6. FC Liverpool 29 45-29 48
7. Aston Villa 27 37-21 46
8. Birmingham City 29 30-31 44
9. Everton 29 46-42 42
10. Fulham 29 32-32 38
11. Stoke City 29 28-33 36
12. Blackburn Rovers 29 31-48 34
13. Bolton Wanderers 30 36-54 32
14. Sunderland 29 37-45 31
15. Wigan Athletic 29 27-57 28
16. West Ham United 29 37-49 27
17. Wolverhampton Wanderers 29 23-47 27
18. Burnley 30 31-63 24
19. Hull City 29 27-61 24
20. Portsmouth 28 24-47 19