Vágólapra másolva!
Spanyol lapértesülés szerint elképzelhető, hogy a Real Madrid a nyáron leigazolja Steven Gerrardot, a Liverpool futballistáját. A fővárosi csapat szintén szeretné megszerezni Wayne Rooney-t a Manchester Unitedtől.

Az AS című spanyol sportnapilap úgy tudja, hogy Florentino Perez, a fővárosi klub régi-új elnöke kiszemelte Steven Gerrardot, mivel úgy véli, a Liverpool szupersztárja - a klub anyagi gondjai miatt - áron alul megszerezhető, akár már 33 millió euróért.

Szintén az AS számolt be arról, hogy a Real új góllövő csatárt is vásárolna, s az első számú nyári célpont Wayne Rooney, a Manchester United játékosa. Érte 70 millió eurót sem sajnálnának a madridiak.

A Real Madrid a héten a nyolcaddöntőben búcsúzott a Bajnokok Ligájából, míg a bajnokságban jobb gólkülönbségével előzi meg tabella élén a rivális FC Barcelonát.