Vágólapra másolva!
Három bajnoki mérkőzésre szóló eltiltással büntette kedden Rajczi Pétert a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága.

Az Újpest FC támadóját azért marasztalta el a testület, mert vasárnap, a Pápa elleni mérkőzésen megütötte az ellenfél egyik játékosát, amiért a játékvezető ki is állította őt. A fegyelmi bizottság köztartozás-mentességi igazolás be nem benyújtása miatt az Újpest FC-t 100 ezer forint pénzbüntetés megfizetésre kötelezte.

A testület - az MLSZ honlapjának beszámolója szerint - a március 14-i Újpest-Diósgyőr mérkőzésen történt rendezési hiányosság és szurkolói rendzavarás miatt az Újpestet mint visszaesőt kötelezte, hogy a soron következő két hazai bajnoki mérkőzésén tizenöt fővel emelje a rendezői létszámot, ezekre a találkozókra fogadjon szövetségi ellenőrt, és viselje az eljárási költségeket.

A bizottság az újpesti Takács Zoltán korábbi, három mérkőzésre szóló eltiltását kettőre mérsékelte, a győri Sasa Stevanovicot pedig egy összecsapásról tiltotta el.

Lapok begyűjtése miatt az Újpestnek 42, a Ferencvárosnak 30, a Videotonnak pedig 15 ezer forintot kell befizetnie.