Vágólapra másolva!
Az Inter és a Roma hozta a kötelezőt a Serie A 30. fordulójában, a bajnok a két pazar gólt szerző Samuel Eto'o vezérletével győzte le 3-0-ra a Livornót, míg a fővárosiak Bolognában nyertek 2-0-ra. A Milan viszont pont nélkül kulloghat haza Parmából, és ezzel négy pontra leszakadt az Intertől. A Bari Koman nélkül győzött, a Genoa a 98. percben egyenlített a Palermo ellen.

Könnyű feladat várt a bajnok és listavezető Interre a hétközi fordulóban, hiszen az utolsó helyezett Livorno látogatott a San Siróba, igaz, a toszkán csapat éppen a Milan elleni pár héttel ezelőtti pontszerzésével bizonyította, hogy nem szabad félvállról venni.

Az Interben ezzen a meccsen tért vissza Chivu, aki még januárban, a Chievo ellen szenvedett koponyasérülést, és most Petr Cechhez hasonlóan fejvédőben lépett pályára. Az Inter az ilyen meccseken általában egy korai góllal megtöri az ellenfelet, most azonban nem jött a gyors találat, sőt, a Livorno előtt adódott a legnagyobb lehetőség, de Pulzetti az eléfekvő Júlio Césarba pöckölt.

Percekkel később büntetett az Inter a kihagyott helyzetért, Thiago Motta passza után Eto'o egy lövőcsellel áttette a labdát a jobb lábára, majd 15 méterről szép gólt lőtt a kapu bal oldalába. Még a szünet előtt érkezett az újabb remekmű a kamerunitól, Pandev beadása után ollózva küldte a labdát a hálóba.

Eto'o két remek gólja:


A kétgólos előny birtokában szünet után viszavett az Inter, de így sem úszta meg a Livorno újabb gól nélkül, megint Thiago Motta volt az előkészítő, de ezúttal Maicon vállalta magára a befejezést, az előrelopakodó jobbhátvéd éles szögből bikázta a labdát a rövid sarokba, kialakítva a 3-0-s végeredményt.

A Milan az előző fordulóban még úgy léphetett pályára a Napoli ellen, hogy ha győz, akkor élre áll, ehhez képest most megint négy pont a hátránya az Inter mögött. Parmában már a nyolcadik másodpercben bajba kerülhetett volna Leonardo csapata, de Crespo bombája a lécen csattant.

A folytatásban is inkább a Parma aktívkodott, a Milan az első félidőben csak egy lelátón landoló Flamini-lövést és egy Borriello-luftot tudott felmutatni, és bár a hazaiak sem gyártották tízesével a helyzeteket, de lényegesen összeszedettebben játszottak. A fordulás után sem igazán pörgött fel a Milan, többet birtokolták ugyan a labdát, de csak Inzaghinak a kapus kezében elhaló fejesére lehetett azt mondani, hogy ziccer volt.

Csúnya nagy 0-0-nak nézett ki a meccs, de a 90. percben Abbiati nagyon rossz helyre rúgott egy hazaadott labdát, a Parma pedig élt a lehetőséggel, Biabiany lövését a Milan kapusa ugyan kiütötte, de az érkező Bozsinov belebotlott a labdába, így a milánóiak pont nélkül indulhattak haza. Ráadásul a tengernyi sérült mellett a hétvégén a kiállított Pirlo és a sárga lapok miatt eltiltott Ronaldinho sem játszhat a Lazio ellen, úgyhogy nem irigyeljük Leonardót.

A parmai meccs összefoglalója:


A Roma-drukkerek viszont dörzsölhetik a tenyekerüket, hiszen a Bologna kipipálásával sikeresen hangoltak a kedvencek a hétvégi, Inter elleni rangadóra. A Roma már az első félidőben is egykapuzott Bolognában, mégis csak egy szerencsés góllal sikerült megszerezni a vezetést, De Rossi lövése Riisén megpattanva került a hálóba. Az előnyt Júlio Baptista duplázta meg Cerci nagy passza után, Inter-veréssel akár egy pontra is feljöhetnek a fővárosiak.

Nagy meccset vívott egymással a Genoa és a Palermo, a vendégek kétszer is vezettek, de a Genoa mindkétszer egyenlíteni tudott, másodszor a 98. (!) percben, amikor Hardzsa higgadtan értékesítette a Tedesco buktatása miatt megítélt büntetőt.

Négy gól Genoából:


A Parma mellett a Catania is elejtett egy nagyvadat, hiszen Mascara korai góljával legyőzte a Fiorentinát, a bari születésű Cassano hiába szerzett gólt egykori csapata ellen, a Komant a padon jegelő déliek fordítani tudtak a Samp ellen, a kiesés elől menekülő Atalanta kihasználta, hogy a Cagliari ellen 75 percet emberelőnyben játszhatott, a Lazio pedig ugyan megverte a Sienát, de éppen az Atalanta diadala miatt nem lélegezhet fel.

Serie A, 30. forduló:
Atalanta - Cagliari 3-1 (0-0)
gól:
Tiribocchi (53.), J. Valdes (64., 73., az elsőt 11-esből), illetve Conti (91.)
piros lap: Dessena (17., Cagliari)

Bari - Sampdoria 2-1 (0-1)
gól:
Meggiorini (58.), Barreto (86.), illetve Cassano (20.)

Bologna - AS Roma 0-2 (0-0)
gól:
Riise (48.), Júlio Baptista (82.)

Catania - Fiorentina 1-0 (1-0)
gól:
Mascara (2.)

Genoa - Palermo 2-2 (0-1)
gól:
Bochetti (75.), Hardzsa (98., 11-esből), illetve A. Hernandez (34.), Pastore (78.)
piros lap: Kjaer (88., Palermo)

Internazionale - Livorno 3-0 (2-0)
gól:
Eto'o (36., 41.), Maicon (61.)

Lazio - Siena 2-0 (1-0)
gól:
Lichtsteiner (6.), Cruz (72.)

Parma - AC Milan 1-0 (0-0)
gól:
Bozsinov (90.)
piros lap: Pirlo (91., Milan)

Udinese - Chievo 0-0

csütörtökön:
Napoli - Juventus 20.45

Az állás:
1. Internazionale 30 57-26 63 pont
2. AS Roma 30 54-34 59
3. AC Milan 30 48-28 59
4. Palermo 30 43-37 48
5. Sampdoria 30 37-36 47
6. Juventus 29 45-40 45
7. Genoa 30 51-51 43
8. Napoli 29 37-35 42
9. Bari 30 37-36 42
10. Fiorentina 30 39-35 41
11. Parma 30 31-38 41
12. Cagliari 30 47-46 39
13. Chievo 30 27-29 37
14. Catania 30 34-35 35
15. Bologna 30 33-41 35
16. Lazio 30 26-32 32
17. Udinese 30 37-45 32
18. Atalanta 30 28-40 28
19. Siena 30 32-53 25
20. Livorno 30 20-46 24