Vágólapra másolva!
Nem hibáztak a bajnokesélyesek a Serie A 32. fordulójában, a listavezető Inter 3-0-ra nyert a Bologna ellen, a második Roma a Koman Vladimirt a kispadon jegelő Barit verte 1-0-ra, a Milan pedig Cagliariból vitte el mindhárom pontot egy 3-2-es diadallal. A Juventus három góllal kapott ki Udinében.

A bajnokesélyesek közül az Inter nyert a legsimábban, amely a rengeteg hiányzó ellenére 3-0-ra verte a Bolognát. Az első gólra a 29. percig kellett várni, ekkor Thiago Motta pattogós lövése elsuhant a lábak között, és bal alsóban kötött ki, Viviano kapus nem sokat látott belőle, és későn is mozdult.

A második félidő elején kiderült, hogy José Mourinhónak érdemes volt kibékülnie a tékozló fiúval, Mario Balotellivel, aki majdnem egy hónap után került vissza a keretbe, és Diego Milito szenzációs passza után a hosszú sarokba belsőzött. Az Inter innentől kezdve azt várta, hogy vége legyen a meccsnek, a végén azért Motta még egyszer villant, megtriplázva ezzel eddigi bajnoki termését.

Az Inter-győzelem krónikája:


Az Inter győzelme miatt a Romának sem fért bele a botlás, és a fővárosiak nem is hibáztak, Vucinic góljával mindhárom pontot bezsebelték a Koman Vladimirt a kispadon felejtő Bari ellen.

Vucinic mindent eldöntő találata:


A Milan ősszel 4-3-ra nyert a Cagliari ellen, és most is gólgazdag meccset játszott a szárdokkal, Borriello és Huntelaar is betalált a milánóiaknál, főleg utóbbi gólja sikerült látványosra, 24 méterről bombázott a léc alá. Az első félidőben öt gól esett, a másodikban viszont csöndben maradtak a csapatok, a Milan győzelméhez azért két nagy Dida-védés is kellett.

Gólgazdag meccset nyert a Milan:


A nemzetközi kupás helyekre hajtó csapatok közül a Sampdoria beérte a negyedik helyen álló Palermót, amely a szicíliai rangadón kikapott a Cataniától. A Napoli két pontot Rómában hagyott, az alsóházban az Atalanta nagyon fontos meccset nyert a sorstárs Siena ellen, a Livorno viszont lehet, hogy hiába ikszelt a Genoával, a hatpontos hátránya soknak tűnik.

Serie A, 32. forduló:
Atalanta - Siena 2-0 (1-0)
gól:
J. Valdes (16.), Ferreira Pinto (71.)

Bari - AS Roma 0-1 (0-1)
gól:
Vucinic (19.)

Cagliari - AC Milan 2-3 (2-3)
gól:
Ragatzu (17.), Matri (32.), illetve Borriello (7.), Huntelaar (19.), Astori (38., öngól)

Chievo - Sampdoria 1-2 (0-1)
gól:
Mantovani (76.), illetve Cassano (1.), Pazzini (55.)
piros lap: Morero (67., Chievo)

Genoa - Livorno 1-1 (0-0)
gól:
Boakye (51.), illetve Tavano (88.)

Internazionale - Bologna 3-0 (1-0)
gól:
Thiago Motta (29., 85.), Balotelli (52.)

Lazio - Napoli 1-1 (1-1)
gól:
Floccari (4.), illetve Hamsik (38.)

Parma - Fiorentina 1-1 (0-1)
gól:
Bozsinov (68.), illetve De Silvestri (22.)

Catania - Palermo 2-0 (2-0)
gól:
Lopez (14., 32.)

Udinese - Juventus 3-0 (1-0)
gól:
Sanchez (9.), Pepe (65.), Di Natale (77.)

A bajnokság állása:

1.32199461-2866
2.32198557-3565
3.32189552-3163
4.32149946-4051
5.32149940-3851
6.321213742-3749
7.321461248-4748
8.321361344-3745
9.321291152-5245
10.3211101138-3843
11.3211101132-3943
12.321171450-5040
13.329111236-3638
14.321081428-3138
15.32981541-4935
16.32981534-4735
17.327131228-3434
18.32871731-4231
19.32681832-5526
20.32681822-4826