Vágólapra másolva!
Mészöly Géza hétfőn második edzői korszakát kezdi Újpesten, azt mondja, nem maradt benne tüske, amiért négy éve elküldték a klubtól. A William McStayt váltó szakember vérben forgó szemű, sikerre éhes játékosokat akar látni az öltözőben, úgy véli, az Európa Liga-szereplést érő eredmény még elérhető a jelenleg hatodik helyen álló csapat számára. Kovács Zoltán sportigazgató tagadta a skót lapok azon állításait, hogy az újpesti játékosok január óta nem kaptak fizetést, néhányuk pedig az autójuk eladására kényszerült.

Mészöly Géza, az Újpest régi-új szakvezetője hétfő délután mutatkozott be a Szusza Ferenc-stadionban. A tréner 2004 és 2006 között már dolgozott a Megyeri úton. McStay előző délután adta be a lemondását, s vele együtt távozik a csapattól Joe McBride másodedző is.

"Csalódott vagyok, persze, hogy csalódott" - mondta a korábbi vezetőedző. "Mindent beleadtam, de tavasszal elmaradtak az eredmények, kimaradtak a helyzetek, nehéz volt motiválni a játékosokat. Sőt, lehetetlen. Igaz a hír: jómagam kértem felmentésemet, nem a vezetőség mondott fel. Az Újpesten eltöltött kilenc hónap egyetlen percét sem bánom, ha még egyszer felajánlanák nekem ezt a lehetőséget, megint azonnal elfogadnám. Fantasztikus tapasztalat volt, csodálatos szurkolótábort, korrekt vezetőséget ismertem meg Újpesten."

Arra a kérdésre, hogy miként folytatja, McStay még nem tudott pontos választ adni: "Visszatérek a Celtic Glasgow alkalmazásába, de hogy milyen minőségben, azt most még nem akarom elárulni, meg aztán előttünk vannak még bizonyos tárgyalások."

Mészöly: Abszolút képben vagyok

Az utód, Mészöly Géza szerződése a klubvezetés szerint hosszú távú lesz, de még nem dőlt el, hogy fél plusz kettő, vagy fél plusz három évre szól majd.

"Annyira gyorsan jött az egész, hogy maradtak kidolgozásra váró részletek" - mondta Mészöly, aki tavaly decemberben távozott a Vasastól, miután ezt kérte a klubtól egy külföldi befektetőjelölt, amely aztán mégsem vásárolta meg a futballcsapatot. "Ugyanolyan érzésekkel érkezem, mint 2004-ben, akkor is borsózott a hátam, amikor beléptem a Megyeri útra, és most is borsózik. Meggyőződésem, hogy jó a játékosanyag, csak apró nüanszokon múlott, hogy most tavasszal nem áll legalább három győzelemmel több az Újpest neve mellett. Úgy érzem, kedvel a közönség, ha csak ezer nézővel többen kijönnek a kedvemért, már érdemes volt ide szerződnöm. Amúgy különösebben nem kellett bemutatkoznom a játékosoknak, heten (Vermes Krisztián, Vaskó Tamás, Rajczi Péter, Simek Péter, Tóth Norbert, Korcsmár Zsolt, Kiss Zoltán) most is itt vannak azok közül, akiket 2006-ban itt hagytam."

A tréner talált más párhuzamokat is előző lila korszakával: "Hat éve is a Szombathely ellen debütáltam az Újpest kispadján, most is Vasba utazunk kedden, igaz, csak Ligakupa-mérkőzésre. Négy éve úgy távoztam innen, hogy itt még nekem lesz dolgom, és íme, újból itt vagyok. Igaz ugyan, hogy többen megkérdezték, miért megyek vissza oda, ahol nem marasztaltak. Való igaz, nem marasztaltak, szerettek volna olyan edzőt szerződtetni, aki az általam vezetett, második helyen végzett csapatból bajnokot farag. Nem sikerült. Eltelt négy év, a tüske már nincs bennem, azaz már nem fáj annyira. Egyébként is, én a futballtól annyit kaptam, hogy minden feladatot alázattal, a játék iránt érzett tisztelettel fogadok el."

Forrás: MTI
Mészöly visszatért

Mészöly Ligakupa-győzelemmel és bajnoki bronzzal fejezné be a szezont: "A Ligakupát szeretnénk megnyerni, jóllehet itt már nem csak a mi kezünkben van a sorsunk. Április 14-én, Zalaegerszegen létfontosságú Magyar Kupa-visszavágónk lesz, talán az idény legfontosabb mérkőzése. Az egygólos hátrány behozható, a ZTE-Videoton meccsen is bebizonyosodott, hogy lehet két gólt rúgni ennek a csapatnak. A bajnokságban pedig nem behozhatatlan a ZTE hatpontos előnye, pénteken éppen velük vívunk bajnokit, ahol mindjárt meg is felezhetjük a különbséget. Vérben forgó szemű játékosokat akarok látni az öltözőben, akik tűzbe mennének a csapatért. Higgyenek bennem, ha én jobbra futok, akkor ők is jobbra fussanak, ha én balra, akkor ők is balra."

Mészöly azt is elárulta, hogy már decemberben beszélgetett telefonon Kovács Zoltán sportigazgatóval: "Akkor még nem volt szó arról, hogy azonnal átvegyem a csapatot, csak hosszabb távú tervekről beszélgettünk. Ma már lila ingben érkeztem a Szusza-stadionba, azért mertem felvenni, mert nekem van már újpesti múltam. Most már bevallhatom, egy másik NB I-es klub is hívott, de én visszautasítottam, noha még nem volt biztos az újpesti szerződésem. Hihetetlen jó érzés ehhez a klubhoz tartozni, nekem Újpest a második szerelmem, de az is lehet, hogy nem is csak a második. Négy-öt évvel ezelőtt is tudtam azonosulni a klubbal, most is lelkes vagyok. Nálam minden játékos tiszta lappal indul, a teljesítmény határozza meg, ki kerül be a kezdőbe. Abszolút képben vagyok, amikor arról volt szó, hogy állítsuk össze a Szombathelyre utazó csapatot, Víg Péter másodedző és jómagam is ugyanazt a keretet adtuk meg, egymástól függetlenül."

Kovács: Nem igaz, ami a skót sajtóban megjelent

Kovács Zoltán sportigazgató Mészöly szerződtetésének hátteréről beszélt: "Múlt hét hétfőjén már komolyra fordultak a beszélgetéseink, bár akkor még nem volt szó a váltásról. Ha a Ferencváros elleni Ligakupa-meccset, és a Haladás elleni bajnokit megnyerte volna a csapat, akkor most nem biztos, hogy itt ülnénk, de mindez már csak fikció. Géza volt az egyetlen jelölt, bár természetesen az lett volna az igazi, ha Willie kitölti nyárig szóló szerződését, mert az azt jelentette volna, hogy jól szerepel a csapat. Azt mindenképpen el kell mondanom, hogy nem William McStay az egyszemélyi felelős a tavaszi vesszőfutásért, a játékosok is bőven sárosak, bár az meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg nem mindenki tette volna oda magát száz százalékig. Büntetések lesznek, de nem kollektív alapon, hiszen vannak olyanok, akiknek nem tehetünk szemrehányást. Gézával percek alatt mindenben megegyeztünk."

A klub sanyarú anyagi helyzetét is érintette a sportigazgató: "Ami a skót sajtóban megjelent, azaz, hogy január óta nem kaptak fizetést a játékosok, és hogy többen kocsijuk eladására kényszerültek, mert nem volt pénzük, az nem igaz. Februárban és márciusban is volt fizetés, sőt karácsony előtt is. Anyagi gondok persze vannak, jó lenne eladnunk néhány játékost, de nyomott a piac. A világbajnokság évében mindenhol a vb-n mutatott játéktól teszik függővé az igazolásokat, mi magyarok pedig nem vagyunk ott Dél-Afrikában. A brit játékosaink közül Gary Martin és Mark Millar jelezte, hogy haza akar menni, Tony Stokes viszont szívesen maradna, kitöltené a szerződését. Egyébként erős a játékoskeretünk, hogy úgy mondjam, vannak piacképes labdarúgóink."


Ch. Gáll András