Vágólapra másolva!
Közös megegyezéssel szerződést bontott egymással a KTE-Ereco labdarúgócsapata és Csertői Aurél vezetőedző. A kecskemétiek új trénere Urbányi István lett, megbízatása 2011. június 30-ig szól.

Új vezetőedzője van a KTE-Ereco labdarúgócsapatának, csütörtöktől Csertői Aurél helyett Urbányi István irányítja a csapat szakmai munkáját. A klub hivatalos honlapja szerint "a KTE Labdarúgó Kft. tulajdonosai nem elégedettek azzal az eredménnyel, amit a csapat a tavaszi bajnoki fordulókban elért, ezért kedden a vezetőedzővel közösen értékelték a tapasztalataikat. Ezt követően született meg a döntés, amelynek értelmében a klub és Csertői Aurél vezetőedző közös megegyezéssel felbontotta a szakember szerződését."

Az új szakvezető, Urbányi István szerződése 2011. június 30-ig szól. Segítője Czéh László, Erdei Sándor és Visinka Ede marad.

Urbányi István játékosként a Honvéd, a Győr és a BVSC csapataiban összesen 223 NB I-es meccsen lépett pályára, 12 gólt szerzett. 1997-ben az Egyesült Államok profi bajnokságában szereplő San Jose Clash csapatát erősítette, 1998-99-ben pedig a francia Grenoble-ban futballozott.

Edzői munkáját a Tatabánya NB I-es csapatánál kezdte 2000-ben, majd dolgozott a Tatabánya másodosztályú együttesénél, az MTK és az Újpest utánpótlásában. 2006 és 2008 között a lila-fehérek vezetőedzője volt, legutóbb a Maldív-szigetek válogatottját irányította.

Az eddigi edzőváltások a Soproni Liga 2009/10-es szezonjában
szeptember 15., Szombathelyi Haladás: Csertői Aurél helyett Róth Antal
október 21./28., Kecskeméti TE-ERECO: Tomislav Sivic (szerb) helyett Csertői Aurél
október 23./27., Budapest Honvéd: Sisa Tibor helyett Massimo Morales (olasz)
október 29., Ferencváros: Bobby Davison (brit) helyett Craig Short (brit)
december 21., Vasas: Mészöly Géza helyett Giovanni Dellacasa (olasz)
január 1., Diósgyőr: Aczél Zoltán helyett Tornyi Barnabás
április 4., Újpest: William McStay (brit) helyett Mészöly Géza
április 7., Diósgyőr: Tornyi Barnabás helyett Tóth László
április 8., Kecskemét: Csertői Aurél helyett Urbányi István