Vágólapra másolva!
A szombat esti Real Madrid-Barcelona csúcstalálkozó ezúttal a szokásos presztízsharc mellett a bajnoki címről is dönthet. A két gigász ugyanannyi pontot szerzett a szezonban, egymás elleni eredményeik alapján a Barcelona, gólkülönbség tekintetében a Real jobb egy hajszállal. A hazaiak nagy hiányzója Kaká lesz, a vendégeké Ibrahimovic, a többiek viszont bevetésre készen várják a rangadót.

A Real Madrid a nyáron - Florentino Pérez klubelnök szavaival - három szezonra való sztárigazolást hajtott végre, ám az őrült költekezés ellenére a BL-ben megint kudarcot vallott. A bajnokságban egyelőre tartja a lépést a címvédő Barcelonával, de mivel pontegyenlőség során az egymás elleni eredmény alapján rangsorolnak, a Realnak mindenképpen győznie kell, mert ősszel a Camp Nouban a Barcelona nyert 1-0-ra, Zlatan Ibrahimovic góljával.

A mezőny fölött állnak

Arra minimális az esély, hogy a szezon hátralévő részében bármelyik csapat is pontot veszítsen, a két sztárklub kiemelkedik a mezőnyből. Jelenleg úgy állnak a tabella első két helyén, hogy a megszerezhető pontok 85 százalékát gyűjtötték be, ami óriási fölényt mutat a többi csapathoz képest. A két együttes mindig is meghatározója volt a Primera Divisiónnak, ám az elmúlt években egyre nagyobb lett a szakadék mögöttük, és egyre többen vélik úgy, hogy ez nem tesz jót a spanyol labdarúgásnak.

Az elmúlt öt szezonban csak egyszer fordult elő, hogy a tavaszi rangadójuk során nem az első két helyezett találkozott (a 2006-2007-es idényben a Barcelona a második, a Real pedig a negyedik volt, amikor tavasszal összecsaptak), de az idény végén már ott végeztek. A mostani bajnokságban a Barcelona csak az Atlético Madridtól kapott ki, és csak öt csapattal játszott döntetlent: a Valenciával, az Osasunával, az Athletic Bilbaóval, a Villarreallal és az Almeríával. A Real ugyanakkor három vereséggel áll: a Barca mellett Sevilla és a Bilbao is legyőzte Cristiano Ronaldóékat, további pontokat pedig a Sporting Gijón és az Osasuna ellen veszítettek.

A hazai pálya előnye

A madridiak mellett szól, hogy a találkozóra a Santiago Bernabéu-stadionban kerül sor, hiszen a Real ebben a szezonban valamennyi hazai bajnoki mérkőzését megnyerte. Josep Guardiola edzőként viszont százszázalékos a Real ellen, csapata háromszor verte meg az ősi riválist, tavaly Madridban 6-2-re. Utoljára a 2004/05-ös idényben fordult elő, hogy mind a két együttes hozta hazai pályán a derbit: akkor a katalánok otthon 3-0-ra győztek, a Real tavasszal egy 4-2-es győzelemmel vágott vissza Madridban.

A játékvezető a Realnak kedvez?

A játékvezető kilétének elméletileg nincsen jelentősége, de a mostani szezonban a madridi lapok egyöntetűen állítják, a bírók bizony a Barcelonának kedveznek. A jelenségnek a villarato nevet adták, ezzel utalva arra, hogy a Spanyol Labdarúgó-szövetség elnöke, Ángel María Villar szerintük a katalánokhoz húz.

A szombati mérkőzést Manuel Mejuto González vezeti, aki a legrutinosabb spanyol bíró, nála több mérkőzésen senki sem közreműködött a Primera Divisiónban. Ennek ellenére karrierje során csak egy örökrangadón fújta a sípot: 2007 decemberében a Real 1-0-ra nyert a Camp Nouban. A madridiak nem csak ezért örülhetnek neki: utoljára 1999 novemberében kaptak ki Mejuto González bíráskodása mellett. Azóta a játékvezető 22 Real-mérkőzést dirigált, a madridiak mérlege: 18 győzelem, négy döntetlen. A Barcelona statisztikája viszont már korántsem ilyen jó Mejuto Gonzálezzel: 26 találkozóból csak 12-t nyert meg, nyolcszor veszített.

Bemelegítés a vébére

Persze bízzunk benne, hogy a főszereplők a játékosok lesznek, hiszen világklasszisokból nem lesz hiány egyik csapatban sem. A két klub kerete tele van olyan játékosokkal, akik ott lesznek a világbajnokságon is.

A Barcából Daniel Alves (Brazília), Eric Abidal és Thierry Henry (Franciaország), Yaya Touré (Elefántcsontpart), Rafael Márquez (Mexikó), Lionel Messi (Argentína), valamint a spanyol kontingens: Carles Puyol, Gerard Piqué, Sergio Busquets, Xavi és Andrés Iniesta biztos vb-résztvevő, de reménykedhet még ebben az argentin Gabriel Milito is. A másik oldalon Karim Benzema és Lassana Diarra (Franciaország), Rafael van der Vaart (Hollandia), Kaká (Brazília), Cristiano Ronaldo és a jelenleg sérült Pepe (Portugália), Gonzalo Higuaín, Fernando Gago (Argentína), valamint a spanyolok: Iker Casillas, Álvaro Arbeloa, Xabi Alonso, Sergio Ramos és Raúl Albiol utazhatnak szinte biztosan Dél-Afrikába.

Mit lehet tenni Messi ellen?

Ugyan a madridiak hangoztatják, hogy nem csak Messire kell figyelni (ami természetesen igaz is), azonban kulcskérdés, hogy a bombaformában lévő argentint sikerül-e semlegesíteni?

Forrás: AFP
Messire idén eddig nincs ellenszer

A két nagy madridi sportnapilap, az AS és a Marca különböző megoldással állt elő. Előbbi szakírója úgy véli, hogy Arbeloa lehet az "anti-Messi", amiben van ráció, ha figyelembe vesszük, hogy alighanem ő játszik majd a védelem bal oldalán. A jobblábas hátvédnek a Liverpool színeiben egyszer már sikerült kikapcsolnia Messit, amikor az angolok a 2006/07-es idényben kiverték a Barcát a Bajnokok Ligájából. Az argentin azonban az utóbbi időben egyre többször húzódik be középre, szinte irányítóként futballozik a mélységben mozgó Xavi előtt, éppen ezért a Marca úgy véli, hogy Sergio Ramos lesz Pellegrini válasza Messire, neki kell majd semlegesíteni az újabb aranylabdára hajtó argentint.

Ha a Real talál be először

A mérkőzés alakulása szempontjából kulcsfontosságú, hogy melyik csapat szerzi meg a vezetést. A Barcelona a bajnokságban mindössze kétszer került hátrányba, és egyik alkalommal sem tudott fordítani: az Atlético Madridtól 2-1-re kikapott, az Almeríával pedig 2-2-es döntetlent játszott. Amikor a katalánok szereztek vezetést, akkor egyszer sem szenvedtek vereséget. A Real ellenben háromszor is hátrányból nyert, amikor pedig előnyhöz jutott, minden egyes alkalommal begyűjtötte a három pontot.

Ronaldo, Higuaín és még kilencen

A Real és a Barcelona találkozója szupersztárok összecsapása: Messi-Cristiano Ronaldo, Xavi-Xabi Alonso, Víctor Valdés-Casillas. A közvélemény számára Messi zsenialitása ellenére a Barca sokkal inkább csapatnak számít, mint a Real, a madridiak egykori edzője, Bernd Schuster egyenesen odáig ment, hogy kijelentette: "A Real Madrid nem más, mint Cristiano Ronaldo, Higuaín és kilenc másik játékos."

Forrás: AFP
Ronaldo higgadtsága döntő lehet

Tény, hogy ebben a szezonban a Real egyszer sem szenvedett vereséget, ha két csatára közül valamelyik eredményes volt - igaz, a Barcelona Messi találata esetén 2005 óta mindössze egyszer szenvedett vereséget. A madridiak támadójátéka elsősorban Higuaínra és Ronaldóra épül: ketten együtt a csapat góljainak felét szerezték, viszont mindössze nyolc gólpasszt adtak. A Barcánál a két legeredményesebb gólszerző, Messi és Ibrahimovic a csapat találatainak 55 százalékát szerezték, de ketten együtt már 15 asszisztnál járnak (Messi például ebben is listavezető a ligában) - vagyis nem csak a gólszerzésben jeleskednek.

Messi, a mumus

Messinek ráadásul mindig jól ment a Real Madrid ellen, eddig hét mérkőzésen hatszor vette be Casillas kapuját. Ennél több gólt karrierje során csak Atlético Madrid és az Sevilla ellen lőtt, hetet-hetet, azaz kifejezetten eredményes a rangadókon.

Cristiano Ronaldo ellenben még eredménytelen a Barcelona ellen: a Manchester United színeiben három alkalommal játszott a katalánokkal, és az őszi El Clásicón is csak egy kihagyott ziccerig jutott. Higuaín már két gólt szerzett a Barca ellen, de ebből a szempontból madridi oldalról Raúl a csúcstartó, aki eddig tíz alkalommal keserítette el a katalán szurkolókat.

Legutóbb, 2009 májusában 6-2-re nyert a Bernabéuban a Barca

Nincs Kaká, nincs Ibrahimovic

Egyik csapat sem kezdhet legerősebbnek tartott összeállításában. Igaz, a szakértők egy része szerint a Madridnak kifejezetten jól jött, hogy a nyáron vásárolt Kaká sérült, hiszen ő nem igazán illik a Pellegrini által favorizált taktikába, nélküle a csapat sokkal eredményesebb. Valószínűleg kispados lesz egy másik nyári szerzemény, Benzema is, aki szintén nem találja a helyét a Realban.

A Barcában nem játszik az egyik legfontosabb nyári igazolás: Ibrahimovic a kispadra sem ülhet le. Erősen kérdéses Thierry Henry szereplése is, aki mostanában rendre csak csere. A legutóbbi Aranylabda-szavazás első 15 helyezettje közül hárman tehát nem játszhatnak, pedig megvolt rá az elméleti lehetőség - de az első négy helyezettet (Messi, Cristiano Ronaldo, Xavi és Iniesta) így is látni fogjuk.

A spanyol liga legjobbjai

A nagy hiányzók ellenére is sztárparádé lesz a Santiago Bernabéuban, hiszen alig van olyan statisztikai mutató a Primera Divisiónban, amelyben ne a Barca vagy a Real játékosai vezetnének. Ott lesz pályán a góllövőlista első két helyezettje (Messi 26, Higuaín 24 gól); a gólpasszlista éllovasa (Messi), valamint a holtversenyben harmadik Van der Vaart, Xavi és Daniel Alves (egyaránt 7-7 assziszt); a mezőny két legkevesebb gólt kapott és legtöbb gólt szerzett csapata játszik majd egymással.

www.global-soccer.eu