Társoldalunk:

Benítez a pénz miatt panaszkodik és 1,8 milliárdot költene

2010.04.11. 13:27

A Liverpool menedzsere, Rafael Benítez szerint a klubnak 60 millió fontot (1,8 milliárd forint) kéne költenie új játékosokra ahhoz, hogy jövőre versenyben legyen a bajnoki címért.

"Egy klasszis játékos 20 millió fontba kerül, és nekünk háromra is szükségünk lenne" - idézte a Soccernet a csapat spanyol edzőjét.

A Liverpool a szezon előtt a bajnoki címet vette célba, de csalódást keltően szerepel, jelenleg hatodik a Premier Legaue-ben, 19 ponttal lemaradva az éllovas Chelsea-től.

Múlt nyáron a klub egyetlen nagyobb nevet igazolt, Alberto Aquilani éppen húszmillióban került, ám az érkezése óta sérüléssel bajlódik.

"Úgy érzem, van esélyünk a javulásra, ez azonban azon múlik, hogy jó szerződéseket tudunk-e kötni, ami elsősorban pénzkérdés" - fejtegette Benítez. "Nincs könnyű dolgunk, ha versenyre akarunk kelni a vetélytársainkkal egy-egy focistáért. Nézzék meg a többi klubot, több olyan húszmilliós játékosuk van, akik csak a kispadon ülnek. Ha nincs elég pénzed, majdnem mindent tökéletesen kell csinálnod, nem hibázhatsz az átigazolásoknál."

KAPCSOLÓDÓ CIKK