Vágólapra másolva!
Oliver Bierhoff, a német labdarúgó-válogatott menedzsere szerint bekerülhet a nyári világbajnokságra utazó csapatba Kevin Kuranyi, akit Joachim Löw szövetségi kapitány jó ideje mellőz.

"Örülünk annak, hogy remek formában futballozó játékosok állnak rendelkezésre. Úgy vélem, nincs abban semmi, ha megváltoztatjuk korábbi álláspontunkat" - idézte a Kölner Stadt-Anzeiger című lap Bierhoffot. "Amennyiben Joachim Löw úgy ítéli meg, hogy Kevin Kuranyi segítségére lehet a csapatnak, be fogja hívni" - tette hozzá. Maga Löw a Kicker című, kéthetente megjelenő újság hétfői számában úgy fogalmazott: lehetséges, hogy egyeztet vele.

A Schalke 04 támadója - aki jelenleg 18 gólnál tart a német bajnokságban - 2008 októberében különbözött össze a szövetségi kapitánnyal, aki azonnal kirakta őt a keretből. Löw akkor kijelentette, hogy a továbbiakban ne számítson meghívóra, később pedig többször megerősítette, Kuranyi számára nincs visszaút, a szurkolók, a német sajtó és egyes szakemberek azonban most már szívesen látnák őt a nemzeti együttesben.

A szövetségi kapitány arról is nyilatkozott, hogy a klubjában jórészt mellőzött, illetve meglehetősen visszafogott teljesítményt nyújtó Miroslav Klose (Bayern München) és Lukas Podolski (Köln) ott lesz a vb-keretben. "Tisztában vagyok azzal, hogy nem sikerült jól a szezonjuk, ezzel együtt nincsenek kétségeim afelől, milyen erősítést jelenthetnek a válogatott számára" - indokolta álláspontját.

Löw öt csatárral tervezi a vb-részvételt, Klose és Podolski mellett a müncheni Mario Gomezt említette konkrétan, a két további helyre Kuranyi mellett Stefan Kiessling (Bayer Leverkusen) és Cacau (Stuttgart) kerülhet.