Társoldalunk:

Akár 40 évre is lecsukhatják a gyilkossággal vádolt huligánokat

2010.04.21. 13:29

Szerdán Belgrádban megkezdődött a büntetőpere annak a 15 szerb futballhuligánnak, akik a vádhatóság szerint tavaly szeptemberben a szerb fővárosban olyan brutálisan megvertek egy francia futballszurkolót, hogy az belehalt sérüléseibe.

Brice Tatont, a Toulouse szurkolóját a francia klub és a Partizan Beograd Európa Liga-összecsapása előtt verték össze s dobták le több méter magasról az utca betonjára a helyi drukkerek. Az eset a szerb főváros egyik belvárosi kávézójának teraszán történt, ahol népes csoport támadta meg Tatont és két társát. Taton tizenkét nappal később egy belgrádi kórházban belehalt súlyos sérüléseibe.

A fiatalember halála Franciaországban és Szerbiában is nagy felzúdulást keltett, szerb politikusokból és vezető állami hivatalnokokból a futballhuliganizmus felszámolásáról szóló fogadkozásokat és megdöbbenést kifejező nyilatkozatokat váltott ki.

A szerb ügyészség 14 Partizan-szurkulót különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádol. Közülük tizenkettőt vettek őrizetbe, ketten a bűncselekmény óta szökésben vannak - ha nem kerülnek kézre, ellenük távollétükben folytatják le az eljárást.

Az ügyészség szerint négy vádlott - köztük a két szökésben lévő - a francia szurkolókat megpillantva mobiltelefonon a bűncselekmény helyszínére hívta a többi elkövetőt, akik között baseballütőket és az arcukat elfedő orvosi maszkokat osztottak szét, majd mobiltelefonon irányították a franciák bántalmazását és a kávézó berendezésének szétverését.

Amennyiben a bíróság bűnösnek találja őket, 30-40 éves szabadságvesztést is kiszabhatnak rájuk.

A tizenötödik vádlottnak azt róják terhére, hogy bűnsegédként támogatta társait. Egyedül ő védekezhet szabadlábon. A büntetőper során zárt ajtók mögött védett tanúkat is meghallgatnak.

Franciaország belgrádi nagykövete a per előtt úgy nyilatkozott a B92 belgrádi rádiónak, reméli, hogy a belgrádi bíróság által kiszabandó büntetés arányos lesz a bűncselekmény súlyával. A nagykövet megjegyezte, hogy a konkrét eseten túlmenően véget kell vetni a stadionokban zajló erőszakos cselekményeknek, amelyek nem csupán Szerbiában fordulnak elő, s amelyeknek minden résztvevőjét szigorúan meg kell büntetni.

Nem ez volt az első eset, hogy a Partizan huligánjai botrányt okoztak egy európai kupameccs során. 2007-ben a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében a szerb klub huligánjai a stadionban csaptak össze a bosnyák Zrinskij Mostar drukkereivel, a verekedésben 36-an megsérültek. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) akkor kizárta a Partizant a további küzdelmekből.

KAPCSOLÓDÓ CIKK