Vágólapra másolva!
Súlyos rendzavarásokra került sor hétfő hajnalban Barcelonában, miután a katalán főváros labdarúgócsapata vasárnap címét megvédve, pontrekorddal nyerte meg az élvonalbeli bajnokság 2009/2010-es idényét.

Az önfeledt ünneplés közben a randalírozó szurkolók összetűzésbe keveredtek a rendőrökkel, a mentőszolgálat közlése szerint 120-an megsérültek, köztük 32 hatósági alkalmazott, 104 embert pedig őrizetbe vettek.

Forrás: AFP

A rendőrök és a drukkerek közötti összecsapás akkor kezdődött, amikor a gárda 20. bajnoki aranyérmét ünneplő 40 ezer szimpatizáns nagyobbik része hazaindult, s a renitens rajongók felgyújtottak egy építőállványról leszedett ponyvát.

A rendőröket a randalírozó drukkerek palackokkal és kövekkel dobálták meg, majd a város központjába mentek, ahol szemeteseket gyújtottak fel, kirakatokat törtek össze, üzletekbe törtek be, és megrongálták a közelben parkoló autókat. A rendőrök még egy helikoptert is bevetettek a fanatikusok megfékezésére.

Forrás: AFP