Vágólapra másolva!
Angol lapok tényként közlik, hogy Cesc Fabregas elhagyja az Arsenalt, és a következő szezonban már a Barcelona labdarúgója lesz. A katalánok 30 millió fontot adhatnak érte, távozása hatással lehet Arséne Wenger menedzser jövőjére is.

A Guardian és az Independent című angol napilapok egyöntetűen állítják, hogy Cesc Fabregas a nyáron elhagyja az Arsenalt, és 30 millió fontért nevelőegyesületéhez, a Barcelonához szerződik. A 23 éves spanyol középpályás 2003-ban került a londoni csapathoz, amelynek csupán nevelési költségtérítést kellett akkor fizetnie a katalán klubnak.

Fabregas azóta sérülései ellenére is meghatározó játékosa lett az Arsenalnak, főleg azt követően, hogy a csapattól távozott a legnagyobb sztár, a francia Thierry Henry. Ugyanakkor Fabregast évek óta szerette volna visszaszerezni a Barcelona, és az utóbbi hónapokban ő is egyre gyakrabban adta jelét, hogy szívesen térne vissza nevelőegyesületéhez. Legutóbb éppen hétfőn erősítette meg a Barca alelnöke, Rafael Yuste, hogy David Villa mellett Fabregas a klub első számú kiszemeltje.

Az üzlet most már meg is köttetik, Fabregas ügynökén keresztül elmondta, még a világbajnokság kezdete előtt személyesen beszéli meg távozása részleteit Arséne Wengerrel. Fabregas az idei szezon bajnoki meccsein 15 gólt lőtt és 13 gólpasszt adott. Most éppen lábadozik, miután a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen eltört a lába.

A 30 millió fontos vételár mellett lehet, hogy a Barcában sokat kispadozó Yaya Touré is Londonba megy.

A spanyol középpályás távozása az angol lapok szerint befolyásolhatja Arséne Wenger jövőjét is. A francia menedzser 1996 óta dolgozik a londoniaknál, a klub tulajdonosai azonban vélhetően nem fogják jó szemmel nézni, hogy nem tudta megtartani a csapat legfontosabb játékosát, még akkor sem, ha a klub történetének legnagyobb bevételére tehetnek szert ezáltal. Az Independent szerint minden esély meg van rá, hogy nem hosszabbítják meg Wenger 2011 júliusában lejáró szerződését, aminek persze ahhoz is köze lehet, hogy a 2004 óta egy Ligakupa kivételével gyakorlatilag semmit nem nyert a klub, mert a francia mindig a jövő csapatát építi.