Vágólapra másolva!
"Tudom és érzem, hogy az emberek nagyon szeretnék, ha játszanék a válogatottban, amiért nagyon hálás vagyok, de nem szeretnék visszaélni azzal a helyzeti előnnyel, hogy most egy sikeres szezon után vagyok" - nyilatkozta Gera Zoltán egy héttel az után, hogy a Fulhammel Európa Liga-döntőt játszott Hamburgban, s a nyári szabadsága előtt utoljára nyilatkozott a magyar sajtónak Budapesten. A 31 éves játékos elmondta: nem szeretné, ha miatta támadnák Erwin Koeman szövetségi kapitányt, aki korábban jelezte, Gera számára van visszaút, de a játékosnak kell először lépnie. A támadó nyáron átgondolja, hogy megteszi-e ezt a lépést.

Gera Zoltán remek szezont zárt a Fulhamben, ám amikor arról kérdezték, miért nem tér vissza a válogatottba, mindig csak annyit mondott: nem szeretne erről beszélni. Most, hogy véget ért számára a futballidény - csapata tizenkettedik lett az angol bajnokságban, az Európa Ligában pedig döntőt játszott -, a 31 éves támadó megtörte hallgatási fogadalmát, és Budapesten - többek között az [origo]-nak is - beszélt arról, hogy nyáron végiggondolja, visszatér-e Erwin Koeman szövetségi kapitány Eb-selejtezőkre készülő együttesébe.

"Nagyon zavar a helyzet, hogy Erwin Koemant azért támadják, mert nem hív vissza engem a válogatottba. Mivel én mondtam le a válogatottságot, nem szeretném, ha a szövetségi kapitányt az alapján ítélnék meg, hogy milyen a kapcsolata velem. Jól tudom, nekem kell lépni, ha a csapatban játszani szeretnék. Koeman már elmondta, hogy visszafogadna, ám én továbbra sem változtattam meg a korábbi döntésemet" - nyilatkozta Budapesten Gera Zoltán, hozzátéve, hogy a számára most kezdődő két hónapos nyári szünet során két dologra fog koncentrálni: a pihenésre és arra, hogy eldöntse: akar-e újra válogatott lenni.

"A válogatottban mindig odatettem magam, szívből játszottam, volt, hogy jobban ment, volt hogy kevésbé. A szezon közben már nem akartam ezzel a kérdéssel foglalkozni, nem akartam, hogy megzavarjon. A nyár folyamán átgondolom ezt az egészet, kezdve azzal, hogy mi a legfontosabb a számomra. Tudom és érzem, hogy az emberek nagyon szeretnék, ha játszanék a válogatottban, amiért nagyon hálás vagyok, de nem szeretnék visszaélni azzal a helyzeti előnnyel, hogy most egy sikeres szezon után vagyok. De azt sem szeretném, ha bárki is emiatt a szövetségi kapitány ellen fordulna. Nekem semmilyen emberi problémám nem volt a kapitánnyal, nem haragszom rá, szerintem ő sem haragszik rám, egyszerűen nem értettük meg egymást a pályán" - mondta a futballista, majd elárulta: a tavalyi döntését nem bánta meg, nem hirtelen felindulásból hozta meg, és nem is haragból mondta le a válogatottságot.

Olvasóink többsége tavaly novemberben azon a véleményen volt, hogy a válogatott eredményessége szempontjából mindegy, Gera Zoltán játszik-e a válogatottban, ám amióta a Fulhamben remekel, visszatérő szurkolói kérdés vele kapcsolatban, hogy miért nem akar ismét a nemzeti együttes rendelkezésére állni.

"Tudom, nem csak rajtam múlik a válogatottságom. Tegyük fel, augusztusban úgy döntök, hogy szeretnék a válogatottban játszani, és azt mondja a kapitány, hogy nincs szüksége rám, mert nem férek bele az elképzelésébe - ez is megtörténhet. Éppen ezért nem is úgy beszélek az esetemről, hogy én döntöm el, a válogatottságról csakis a szövetségi kapitány dönthet" - folytatta a Fulham légiósa.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Az Európa Liga-döntő után az [origo]-nak a Hertha légiósa, Dárdai Pál azt mondta: Gerának talán azért megy annyira jól a Fulhamben, mert nem kell a válogatottal foglalkoznia. Ezzel egybecsengettek Gera csütörtöki szavai: "Egy játékos életében vannak olyan pillanatok, amikor áldozatot kell hozni, például le kell mondani a válogatottságot, azért, hogy a klubcsapatában jobban szerepeljen. Ha a mostani évem nem lett volna ennyire jó, talán most nem is beszélnénk arról, hogy miért nem megyek vissza a válogatottba" - mondta a 31 éves játékos, ám hozzátette, jól tudja, hogy egyetlen futballista, így ő sem pótolhatatlan.

Gera Zoltán tavaly ősszel a Dánia elleni, már tét nélküli vb-selejtező előtti napon elkésett a magyar válogatott taktikai értekezletéről, mire Erwin Koeman büntetésből kihagyta a válogatottból, sőt még a cserék közé sem nevezte a a csapatkapitányt Koppenhágában. A döntést követően Gera közölte, hogy a továbbiakban nem tekinti magét a keret tagjának, és még a meccs előtt visszarepült Angliában. Blogjában később azt írta, hogy már régóta érlelődött benne ez a döntés, úgy érzi, az utóbbi időben több méltánytalanság is érte a kapitány részéről, és a hangulat is zavarja a válogatottnál, amelyben egy ideig nem akar szerepelni. Erwin Koeman később jelezte: Gera visszatérhet, de a játékosnak kell megtennie az első lépést.