Vágólapra másolva!
A Debrecen labdarúgócsapata kikapott ugyan Kecskeméten, ám így is megszerezte ötödik futballbajnoki aranyérmét vasárnap, mivel az utolsó forduló előtt egypontos hátrányban lévő Videoton - egy védőn megpattant, peches góllal - szintén vereséget szenvedett a Győr otthonában. Pintér Attila győri csapata az Újpestet megelőzve harmadik lett, így - a Videotonnal és a Magyar Kupa-döntős Zalaegerszeggel karöltve - az Európa Liga selejtezőjében indulhat. A tavalyi címét megvédő Loki ismét a Bajnokok Ligájában teheti magát próbára, ahol legutóbb eljutott a csoportkörig.

Óriási számolgatás zajlott a Soproni Liga utolsó fordulója előtt, mi például így vezettük fel online közvetítésünket: ha a címvédő és listavezető Debrecen a Kecskemétet legyőzi vasárnap, akkor biztosan bajnoki címet ünnepelhet, ha azonban veszít, vagy döntetlent ér el, akkor a Győrben vendégeskedő Videoton is megszerezheti az aranyérmet.

Talán egyetlen olyan eshetőség volt, amire senki nem számított, hogy mindkét csapat kikap.

Ha pedig végig megmarad a félidei helyzet - a Loki vesztésre, a Videoton pedig döntetlenre állt -, akkor, eddig példátlan módon, rájátszás döntött volna a bajnoki aranyról. Hogy erre idén nem kerül sor, az a Győr 82. percben szerzett góljának köszönhető, a dupla vereség a Lokinak kedvezett, a címvédő megőrizte egypontos előnyét, és begyűjtötte története ötödik bajnoki aranyérmét. Az eltiltott Mezey György vezetőedzőt a kispadról nélkülöző Videoton először végezhetett volna az élen.

"Nagyon nehéz menetelés volt a mostani, nagyon komoly ellenfeleket sikerült legyőznünk, ezért különösen boldog vagyok" - nyilatkozta Herczeg András, az aranyérmes Debrecen klubmenedzsere. "Ilyenkor lepereg az ember előtt az egész szezon, az, hogy mennyi nehézséggel kellett megküzdenünk. Rengeteg mérkőzést játszottunk, kulcsembereink dőltek ki. Most tavasszal játékrendszert is váltanunk kellett a sérültek miatt, Rudolf Gergő már régen kiesett, mostanra pedig hiányzott Mészáros Norbert, Komlósi Ádám is többek között, de ma Szakály Péter sem játszhatott. Azt hiszem, ez volt talán a legnehezebb körülmények között kiharcolt bajnoki címünk az összes közül."

Soproni Liga, 30. forduló:
Kecskeméti TE-ERECO - DVSC-TEVA 1-0 (1-0)
Kecskemét, 6400 néző, V: Szabó Zs.
Kecskemét: Holczer - Némedi, Gyagya, Lambulic, Alempijevic - Bori, Cukic, Koncz, Litsingi (Schindler 89.) - Csordás (Simon 75.), Montvai (Savic 82.)
DVSC: Poleksic - Bodnár (Etogo 69.), Szélesi, Fodor, Laczkó - Czvitkovics, Varga J., Ramos (Dombi a szünetben), Yannick - Feczesin (Rezes 33.), Coulibaly
gól: Csordás (45.)
sárga lap: Alempijevic (19.), Bori (87.), illetve Feczesin (19.), Bodnár (32.), Coulibaly (87.)

Forrás: MTI

Az 1-0-val a kecske is jóllakott, a káposzta is megmaradt

Kétezer debreceni drukker utazott el Kecskemétre, hogy a Loki címvédését, egyben ötödik bajnoki címét ünnepelhesse. Az első nyolc percben egyáltalán nem voltak veszélyben a kapuk, ezt követően azonban Montvai négy percen belül többször is gólt szerezhetett volna.

A kecskemétiek 13 gólos csatára előbb 16-ról nagyon ügyetlenül próbált ollózni, majd megmutatta, hogy fejelni sokkal jobban tud. Kétszer is egy jobb oldali beadást követően fejelt centikkel a kapu fölé, illetve mellé. A válogatottakkal teletüzdelt debreceni védelem nagyon ingatag volt ezekben a percekben (is).

Sokáig semmi nem történt, majd egy ütközés után Feczesin és Alempijevics látványosan lökdösni kezdték egymást, amiért mindketten sárga lapot kaptak.

A 45. percben megdermedt a Loki-tábor: a csapat védelmi hibáját követően Csordás - Fodort becsapva - egy csel után 15 méterről, laposan lőtt a jobb alsóba (1-0).

A második játékrészben kénytelen volt beleerősíteni a Loki, a Videoton ugyanis egyetlen gólra került a bajnoki aranyéremtől. A 49. percben Yannick futott el a balszélen, majd tökéletesen passzolt az érkező Czvitkovics elé, a középpályás azonban 14 méterről, tiszta helyzetben mellé lőtt.

Az 52. percben Laczkó tűnt fel a bal oldalon, és az alapvonalig elfutva megmentette a labdát, a középre ívelését elnézte Lambulic, Coulibaly lőtt nyolc méterről, de a labda elakadt a gólvonalon tömörülő hazai játékosok egyikében.

Erre válaszként a kecskeméti Cukic 30 méterről rászúrta, Polekszic hatalmasat vetődve hárított.

A Kecskemétnek végül sikerült megőriznie előnyét, a debreceniek pedig a lefújáskor nem tudták, hogy sírjanak vagy nevessenek, a rivális Videoton meccsének ugyanis még nem volt vége.

Forrás: MTI

Az elsők között pályára rohanó vendégszurkolókat még megállították

Pár perc után kiderült, hogy a Győr legyőzte a fehérváriakat, így a Loki vereséggel is bajnok lett, hiszen megőrizte egypontos előnyét. A címvédő 2005, 2006, 2007 és 2009 után ötödször végzett az élen.

Soproni Liga, 30. forduló:
Győri ETO FC - Videoton FC 1-0 (0-0)
Győr, 8000 néző
v: Andó-Szabó
Győr: Stevanovic - Babic, Stanisic, Fehér Z., Szabó O. - Kink, Pilibaitis, Tokody, Koltai (Dinjar 57.) - Nicorec (Copa a szünetben) - Aleksidze
Videoton: Tujvel - Andic, Lipták, Horváth G., Elek - Szakály D. (Farkas II B. 60.), Sándor, Farkas I B., Polonkai (Sitku 85.) - Nikolic (Vujovic 69.), Alves
gól: Stanisic (82.)
sárga lap: Stanisic (38.), Tokody (42.), Babic (77.), Kink (90.), illetve Nikolic (66.), Polonkai (77.), Horváth G. (90.)

A Videoton már az első perctől kezdve meglepően felszabadultan futballozott Győrben. Akár már az ötödik percben vezetést szerezhetett volna, ám Lipták fejesét követően a gólvonalról mentettek a hazaiak, majd Polonkai távoli lövését védte Stevanovic.

Nem telt el negyedóra, amikor még közelebb volt a gólszerzéshez a Videoton, ám a vendégek középpályása, Sándor 11 méterről a bal oldali kapufát találta telibe. A 32. percben Szakály Dénes - akinek a testvére, Péter a Loki játékosa - 17 méteres lökete egy méterrel kerülte el a jobb oldali kapufát.

A játékrész derekán Andic ollózott volna, ám fejbe rúgta Nicorecet, egy gyors ápolás után kiderült: túl nagy volt az ijedtség, a győri támadó folytathatta a játékot.

Az első félóra pörgős focija után lefékeztek a csapatok, és inkább egymás hergelésével voltak elfoglalva. A Videoton a folytatásban távoli lövésekkel próbálkozott, sikertelenül, a 42-43. percben például két 25 méteres szabadrúgást is a sorfalba bombáztak a fehérváriak.

Eztán ünnepelni kezdtek a Vidi-szurkolók, de nem azért, mert a csapatuk vezetéshez jutott volna, hanem mert megtudták: Kecskeméten gólt lőttek a hazaiak a Loki ellen.

Forrás: MTI

A Videoton botlása végzetesnek bizonyult

A második játékrész első helyzetét a Győr hagyta ki, Szabó pipába tartó lövését Tujvel fölé ütötte. A másik oldalon Alves lőtt mellé 15 méterről, majd újfent a hazaiak veszélyeztettek Kink bombájával, amelyet csak nehezen tudott megfogni a Videoton kapusa. Űy tűnt, ma Tujvelnek nem lehet gólt lőni, az 55. percben Pilibaitis középtávoli lövését is kivédte, majd Alekszidze fejese sem okozott gondot a számára.

A 73. percben Alvés lopta a távolságot a balösszekötő helyén, majd kilenc méterről a védőjébe lőtte a labdát. Hogy milyen fontos lett volna ezt a helyzetet a brazilnak belőnie, arra kilenc perccel később döbbenhettek rá a fehérváriak, ekkor ugyanis vezetést szerzett a Győr.

Stanisic 20 méterről lövésre vállalkozott, és a nem túl jó kísérlet megpattant egy fehérvári védőn, becsapva ezzel az addig remeklő Tujvel kapust, aki megdöbbenve nézte, amint a labda a kapujába pottyan (1-0).

Andic fejbe rúgta Kinket, ami után - szó szerint - nagy "ereszd el a hajam!" kezdődött, a lökdösődés után két sárgát is kiosztott a bíró.

A lefújás után magukba roskadtak a fehérvári játékosok, akik egy döntetlennel rájátszást harcolhattak volna ki, egy győzelemmel pedig bajnoki aranyat szerezhettek volna. A győriek viszont örömujjongásban törtek ki, Pintér Attila vezetőedző kezeit a magasba emelve befutott a gyepre, ahol együtt ünnepelte a bronzérmet a győri futballistákkal.

Forrás: MTI

A győriek nagyon örültek a bronzéremnek

további - vasárnapi - eredmények:
Szombathelyi Haladás - Paksi FC 4-0
Diósgyőri VTK - MTK Budapest 2-5
Újpest FC - Vasas 1-0
Lombard Pápa - Kaposvári Rákóczi 3-1

szombati eredmények:
ZTE FC - Nyíregyháza Spartacus 4-3
Budapest Honvéd - Ferencváros 2-0

A végeredmény:
1. DVSC-TEVA 30 20 2 8 63-37 62 pont - BL-selejtező
2. Videoton FC 30 18 7 5 59-31 61 - EL-selejtező
3. Győri ETO 30 15 12 3 38-18 57 - EL- selejtező
4. Újpest FC 30 17 4 9 49-39 55
5. ZTE FC 30 15 8 7 59-45 53 - EL-selejtező
6. MTK Budapest 30 12 7 11 52-41 43
7. Ferencváros 30 10 11 9 34-35 41
8. Szombathelyi Haladás 30 10 9 11 46-49 39
9. Budapest Honvéd 30 9 11 10 38-35 38
10. Kecskeméti TE-ERECO 30 10 7 13 50-56 37
11. Lombard FC Pápa 30 10 5 15 39-50 35
12. Kaposvári Rákóczi 30 8 8 14 38-50 32
13. Vasas 30 8 7 15 39-61 31
14. Paksi FC 30 7 10 13 31-44 31
15. Nyíregyháza Spartacus 30 6 9 15 41-60 27 - kiesett
16. Diósgyőri VTK 30 4 5 21 31-56 17 - kiesett

A címvédő Debrecen 2005, 2006, 2007 és 2009 után ötödször végzett az élen. A tabella harmadik helyén a második Videoton ellen 1-0-ra diadalmaskodó Győr zárt, a Vasas ellen győztes Újpest negyedik, a Zalaegerszeg pedig ötödik lett. A Debrecen a következő szezonban a Bajnokok Ligája selejtezőjében szerepelhet, a Videoton, a Győr, illetve a Magyar Kupa-döntőjében érdekelt Zalaegerszeg - a DVSC bajnoki győzelme miatt már biztosan - az Európa Liga selejtezőjében lesz érdekelt. Az már korábban eldőlt, hogy a Nyíregyháza és a Diósgyőr búcsúzik az élvonaltól.

A következő oldalon megnézheti, ki lett a gólkirály!