Vágólapra másolva!
Emléktáblát avattak kedden a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) székházának bejáratánál a Magyar Kupa döntőjének centenáriumán: a márványtáblába aranyszínű betűkkel belevésték a sorozat eddigi 69 győztesét. A meghívott díjazottak többsége nem jelent meg az ünnepségen.

Az ünnepségen Nemes Ferenc, az MLSZ-t irányító alelnök és Szekeres Tamás, az MK-t legtöbbször, szám szerint hétszer megnyerő játékos leplezte le az emléktáblát. Ezt követően a szövetség vezetői a Magyar Kupát elhódító együttesek képviselőinek adtak át emlékplakettet, a 17 győztesből 16-ot jutalmaztak, ugyanis az 1930-ban diadalmaskodott Bocskai jogutód nélkül megszűnt.

Nemes nehezményezte, hogy a meghívott 16 kupagyőztes klub többsége nem jelent meg az ünnepségen, s ezzel saját maguk sem adják meg a sorozat rangját. Különösen fájlalta, hogy a távolmaradók között voltak olyan fővárosi klubok, mint a 20 diadalával rekorder Ferencváros, a nyolc végső sikerrel büszkélkedő Újpest és a négyszeres kupagyőztes Vasas.

Nemes nem ért egyet azokkal, akik nem tartják sokra a Magyar Kupa presztízsét, mert ez az a sorozat, amelyben ezernél is több csapat indul, s akár egy amatőrgárda is megmutathatja képességeit az egész országnak, ha egy élvonalbeli együttessel kerül össze. Hozzátette, az MLSZ azon munkálkodik, minél nagyobb rangot adjon a Magyar Kupának, éppen ezért már régóta szeretnék megnyerni a köztársasági elnököt, hogy ő adja át a trófeát a győztesnek. Szerdán Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke lesz a díjátadó, amennyiben programja ezt lehetővé teszi.

Száz éve az MTK nyerte az első kupát

A Magyar Kupa első döntőjében száz éve az MTK 3-1-re legyőzte a BTC együttesét. A bajnokság mellett lebonyolított sorozat ötlete Steiner Hugótól és Minder Frigyestől származik, s 1909-ben írták ki először, akkor 28 csapat részvételével rendezték meg. A sporttörténelmi első összecsapást még abban az évben november 21-én játszották le, s a Litográfia 2-1-re nyert a Vívó AC ellen.

A kupát, mint örökös vándordíjat, közadakozásból alapította az MLSZ, a trófea csak 1923-ban készült el. Az eredeti kupát 1973-ban ellopták az akkor címvédő Ferencvárostól, s az ereklye azóta sem került elő, így az MLSZ-nek új ezüstserleget kellett készíttetnie, amely szinte megegyezik az eredetivel. Az eredeti trófeának volt két kicsinyített másolata, s az egyiket Kisteleki István, az MLSZ előző elnöke vásárolta vissza a szövetség számára egy horvát antikváriumból.

A Magyar Kupa a két világháború, továbbá kül- és belpolitikai események miatt többször szünetelt, 1951-ben pedig a neve is Magyar Népköztársaság Kupára (MNK) változott, majd 1990-ben kapta vissza eredeti nevét. A sorozatot az 1971/72-es szezon óta folyamatosan megrendezik, győztese pedig indulhat nemzetközi kupában: eleinte a KEK-ben, majd megszűnése után az UEFA-kupában, végül tavaly óta az utóbbit felváltó Európa Ligában.

Az eddigi 69 kiírás során 17 klub diadalmaskodott, legtöbbször, szám szerint 20-szor a Ferencváros. A képzeletbeli dobogón az MTK a második 12 elsőséggel, míg harmadik az Újpest nyolc végső sikerrel. Szerdán a 70. döntőben a Zalaegerszegi TE lehet a Magyar Kupa 18. győztese, míg riválisa, a bajnok Debrecen eddig háromszor hódította el a trófeát.

A Debrecen első duplázására, a ZTE első kupadiadalára hajt

Bár a nemzetközi szereplést nem befolyásolja a Magyar Kupa szerdai döntője, ám a Debrecen és a Zalaegerszeg számára is van megfelelő motiváció: a Loki története első duplázására, míg a zalaiak a klub első kupadiadalára hajtanak.

A bajnok DVSC vasárnap visszafogott ünneplést tartott, hogy a szezon utolsó meccsén megfelelő teljesítményt nyújthasson. Herczeg András csapata az ötödik bajnoki diadal ellenére gyenge formát mutatott, ugyanis utolsó három mérkőzésén mindössze egyetlen pontot szerzett a Soproni Ligában.

A kék-fehérek vasárnap szintén örülhettek kupadöntős riválisuk bajnoki sikerének, mivel így biztosan, esetleges vereség esetén is indulhatnak az Európa Liga selejtezőjében, azaz Csank János együttesén nem lesz győzelmi kényszer. Ugyanakkor a zalaiak még soha nem emelhették magasba az idén 100 éves kupát.

A Puskás Ferenc-stadionban 16.30 órakor kezdődik a program a SportM Kupa döntőjével - a Szabad Föld Kupa utódja -, amelyet a Pálhalma Agrospecial SE és a Nyírbátor FC Sport játssza. Ezt követően 19 órakor kezdődik a kupadöntő.

Az eddigi finálék:
1910 - MTK-BTC 3-1
1911 - MTK-MAC 1-0
1912 - MTK-FTC mérkőzés nélkül, az FTC nem állt ki
1913 - FTC-BAK 2-1
1914 - MTK-MAC 4-0
1922 - FTC-ÚTE 2-2, 1-0
1923 - MTK-ÚTE 4-1
1925 - MTK-ÚTE 4-0
1926 - Kispesti AC-BEAC 1-1, 3-2
1927 - Ferencváros-Újpest 3-0
1928 - Ferencváros-Attila (Miskolc) 5-1
1930 - Bocskai (Debrecen)-Bástya (Szeged) 5-1
1931 - III. kerület-Ferencváros 4-1
1932 - Hungária-Ferencváros 1-1, 4-3
1933 - Ferencváros-Újpest 11-1
1934 - Soroksár-BSzKRT 2-2, 1-1, 2-0
1935 - Ferencváros-Hungária 2-1
1941 - Szolnoki MÁV-Salgótarján 3-0
1942 - Ferencváros-Diósgyőr 6-2
1943 - Ferencváros-Salgótarján 3-0
1944 - Ferencváros-Kolozsvári AC 2-2, 3-1
1952 - Bp. Bástya (MTK)-Dorog 3-2
1955 - Vasas-Bp. Honvéd 3-2
1958 - Ferencváros-Salgótarján 2-1
1964 - Bp. Honvéd-Győri ETO 1-0
1965 - Győri ETO-Diósgyőr 4-0
1966 - Győri ETO-FTC 1-1, 2-1
1967 - Győri ETO-Diósgyőr 4-0
1968 - MTK-Bp. Honvéd 2-1
1969 - Újpesti Dózsa-Bp. Honvéd 3-1
1970 - Újpesti Dózsa-Komló 3-2
1972 - FTC-Tatabánya 2-1
1973 - Vasas-Bp. Honvéd 4-3
1974 - FTC-Komló 3-1
1975 - Újpesti Dózsa-Haladás VSE 3-2
1976 - FTC-MTK-VM 1-0
1977 - (négyes körmérkőzés után) 1. DVTK, 2. FTC
1978 - FTC-Pécsi MSC 4-2
1979 - Rába ETO-FTC 1-0
1980 - DVTK-Vasas 3-1
1981 - Vasas-DVTK 1-0
1982 - Újpesti Dózsa-Videoton 2-0
1983 - Újpesti Dózsa-Bp. Honvéd 3-2
1984 - Siófok-Rába ETO 2-1
1985 - Bp. Honvéd-Tatabánya 5-0
1986 - Vasas-FTC 0-0 (hosszabbítás után, 11-esekkel: 4-2)
1987 - Újpesti Dózsa-Pécsi MSC 3-2
1988 - Békéscsaba-Bp. Honvéd 3-2
1989 - Bp. Honvéd-FTC 1-0
1990 - Pécsi MSC-Bp. Honvéd 2-0
1991 - FTC-Vác 1-0
1992 - ÚTE-Vác 1-0
1993 - FTC-Haladás 1-1, 1-1 (hosszabbítás után, 11-esekkel: 5-3)
1994 - FTC-Kispest 3-0, 2-1
1995 - FTC-Vác 2-0, 4-3
1996 - Kispest-BVSC 0-1, 2-0 - hosszabbítás után
1997 - MTK-BVSC 6-0, 2-0
1998 - MTK-ÚTE 1-0
1999 - DVSC-Lombard FC 2-1
2000 - MTK-Vasas 3-1
2001 - DVSC-Videoton 5-2
2002 - Újpest-Haladás 2-1 - hosszabbítás után
2003 - FTC-Debreceni VSC-MegaForce 2-1
2004 - Ferencváros-Budapest Honvéd 3-1
2005 - FC Sopron-Ferencváros 5-1
2006 - FC Fehérvár-Vasas 2-2, 11-esekkel: 6-5
2007 - Budapest Honvéd - DVSC-TEVA 2-2, 11-esekkel: 3-1
2008 - DVSC-TEVA - Budapest Honvéd 7-0, 2-1
2009 - Budapest Honvéd-Győri ETO FC 1-0, 0-0

Összesítésben:
20 alkalommal: Ferencváros
12: MTK Budapest
8: Újpest FC
7: Budapest Honvéd
4: Vasas SC, Győri ETO FC
3: DVSC-TEVA
2: Diósgyőri VTK
1: FC Fehérvár, Pécsi MFC, Békéscsaba, Bocskai FC, III. kerületi TVE, Matáv-Sopron, Siófoki BFC, Soroksár, Szolnoki MÁV.