Vágólapra másolva!
Szima Gábor, a debreceni futballkub elnöke az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) által vizsgált bundabotránnyal kapcsolatban elmondta, biztos benne, hogy játékosai közül senki sem érintett , a klub hírnevén esett csorba miatt pedig jogi lépéseket tervez.

A klubvezető érdekesnek találja, hogy kétszáz mérkőzést vizsgál az UEFA, ám a médiában csak a DVSC-TEVA futballistáival való elbeszélgetés került nyilvánosságra - olvasható a bajnokcsapat honlapjának adott interjúban. Szima szerint a magyar sajtó egy része úgy írt a labdarúgókról, mintha az UEFA gyanúsítottként hallgatta volna meg őket. Hozzáteszi: mindeközben az UEFA egyetlen hivatalos állásfoglalásában az áll, hogy pusztán adatokat, információkat gyűjtöttek arról, hogy valójában történt-e manipuláció. Az illetékesek csak elbeszélgettek a játékosokkal, tehát szó sincs arról, hogy gyanúsítottként hallgatták meg a debreceni futballistákat - mondta.

A klubelnök nem részletezte, milyen lépéseket fognak megtenni, de a klub sportigazgatója, Bartha Csaba korábban jogi lépéseket helyezett kilátásba azon médiumok ellen, amelyek azt a látszatot keltik, hogy a klub játékosai érintettek a bundabotrányban.

Szima Gábor az interjúban elmondta, hogy a következő szezonban elsődleges céljuk a csapat együtt tartása augusztus végéig. Eddig egy játékosukat sem keresték meg konkrét ajánlattal, annyi biztos, hogy Rudolf Gergely és Feczesin Róbert távoznak. Utóbbi kölcsönszerződését viszont - mint mondta - igyekeznek augusztus végéig meghosszabbítani a Bresciával. Igazolni négy-öt játékost fognak, itthonról és külföldről is vannak kiszemeltjeik - tette hozzá Szima Gábor.

Először május 19-én, a német ARD csatorna FAKT című műsorában hangzott el, hogy az UEFA több Bajnokok Ligája-meccset is vizsgál az eredmény befolyásolásának gyanújával. Egy másik német adó, az MDR már azt is megemlítette, hogy a Debrecen egyik mérkőzését is gyanúsnak találták, később konkrétan a Fiorentina ellen 4-3-ra elveszített budapesti meccs került fókuszba.

Az UEFA munkatársai négy nappal korábban a bajnokcsapat Újpest elleni fővárosi mérkőzése előtt több debreceni játékost meghallgattak, a DVSC illetékesei azonban cáfolták, hogy a futballistákat bármivel is gyanúsítanák, szerintük csak rutineljárásra került sor.

Május 21-én egy belga internetes lap már konkrétan megnevezte a DVSC két játékosát, Mészáros Norbertet és a montenegrói kapust, Vukasin Polekszicset, mint a bundaügy gyanusítottjait. A lap menedzserüket, Filipovics Vladant is összefüggésbe hozta az üggyel.