Vágólapra másolva!
A Serie A-ba a másodosztály bajnokaként feljutott Lecce egymillió fontot fizetne a Liverpoolnak Németh Krisztiánért - olvasható a brit Daily Mail internetes oldalán.

Németh Krisztián a Liverpool felnőttcsapatában még sohasem játszott, ezért az angol sztárklub tavaly kölcsönadta őt a görög AEK Athénnak, ahol a 21 éves játékos 18 mérkőzésen három gólt szerzett. A nem túl jó mérleg ellenére az AEK szerette volna megszerezni Némethet, ám a Liverpool csak végleg adta volna, erre azonban a görög együttesnek nem volt pénze.

A Serie B aranyérmese, az első osztályba idén feljutott Lecce viszont konkrét ajánlattal kereste meg az edzőváltáson átesett Liverpoolt, a Daily Mail információja szerint az olaszok egymillió fontot, azaz 330 millió forintot fizetnének az egyszeres magyar válogatottért.

Németh a németek ellen debütált Erwin Koeman válogatottjában, ám a meccsen a későbbi vb-bronzérmes Arne Friedrich bordán rúgta a magyar csatárt, aki sokáig nem is edzhetett a sérülés miatt.