Vágólapra másolva!
A Juventus számára már elkezdődött az idény, hiszen a torinóiak pályára léptek az Európa Liga selejtezőjében, de ez nem jelenti azt, hogy a klub már véglegesítette volna játékoskeretét. Még egy balhátvédet szeretnének igazolni, de első számú kiszemeltjük, Dennis Aogót nem tudják megszerezni.

A Juve már 35 millió eurót költött a nyáron új igazolásokra, amivel kiemelkedik a Serie A mezőnyéből, de az új edző, Luigi del Neri úgy véli, hogy a csapatnak még szüksége van egy-két játékosra.

Elsősorban a balhátvéd posztjára szeretne igazolni, hiszen az itt rendelkezésére álló futballistákkal nem elégedett. Fabio Grosso az előző idényben kifejezetten gyenge teljesítményt nyújtott, a fiatal Paolo de Ceglie pedig inkább középpályás - ennek ellenére a Shamrock Rovers elleni Európa Liga-találkozón ő játszott a védelem bal oldalán.

A torinóiak első számú kiszemeltje a Hamburg német válogatott játékosa, Dennis Aogo, aki a világbajnokságon is szerepelt, és nem csak a védelem bal oldalán vethető be, hanem a hátsó alakzat mindegyik pontján.

A Juventus sportigazgatójának, Giuseppe Marottának a helyettese, Fabio Paratici a napokban személyesen tárgyalt Aogo menedzserével, Gordon Stipiccsel, aki elmondta, hogy a játékos ugyan szívesen igazolna Olaszországba, de a hamburgiak nem akarnak megválni tőle.

Ezt egyébként a HSV szóvivője, Jörn Wolf is megerősítette. Aogo árát egyébként tízmillió euróra taksálják, és ezt az összeget a Juventus aligha fizetné ki - úgy tűnik tehát, hogy Del Nerinek más megoldást kell találnia a balhátvéd posztjára.

További átigazolási hírek:
A Celtic szélsőjét, Aiden McGeadyt az Aston Villa és a Szpartak Moszkva is kiszemelte. A Parma szeretné megszerezni a Juventus fiatal középpályását, Sebastian Giovincót. Az AS Roma védőjét, Marco Andreollit az Espanyol igazolná le. A Le Parisien értesülései szerint az Inter legújabb kiszemeltje az Olympique Marseille argentin középpályása, Luis "Lucho" González.

www.global-soccer.eu