Vágólapra másolva!
A világbajnokságon fáradt volt az angol csapat, most azonban egy friss házigazda fogadja szerdán a magyar válogatottat, mondta az angol BBC hírportálnak nyilatkozva Egervári Sándor. A magyar szövetségi kapitány beszélt az Aranycsapatról és a személye körüli bizalom fontosságáról.

A magyar szövetségi kapitány szerint az angol csapat vb-kudarcának elsődleges oka a fáradtság volt. "Volt néhány nagy csapat, mint Anglia is, amelyik rosszul szerepelt a világbajnokságon. Ennek az lehetett az oka, hogy ezeknek a válogatottaknak a játékosai nagyon sok bajnoki és kupamérkőzésen léptek pályára, ezért nem voltak elég frissek" - mondta a magyar szakvezető.

Ettől még szerinte Steven Gerrard, Frank Lampard vagy Wayne Rooney továbbra is világklasszis játékosok, akik hétről hétre bizonyítanak a világ legjobb bajnokságában. "Ami Dél-Afrikában történt, az nincs hatással a szerdai mérkőzésre"- tette hozzá.

Szóba került az Aranycsapat is, amely 1953. november 25-én első nem brit csapatként tudta a hazájában legyőzni Angliát. A 6-3-ra és a visszavágón elért 7-1-es diadalra mindig jó visszaemlékezni, ugyanakkor a kapitány szerint kár lenne abba a hibába esni, hogy Puskásék sikerei után áhítozunk. "Büszkék vagyunk rá, hogy egyszer a magyar válogatott volt a legjobb csapat a világon, de nem reális összehasonlítani a mai futballt az ötven-hatvan évvel ezelőttivel, és arra számítani, hogy meg tudjuk ismételni az Aranycsapat sikereit."

Egervári azt is elmondta, hogy játékos korában a legendás csapatból ketten, Hidegkuti Nándor és Budai László is az edzői voltak, nagyon sok története van, amit meg is oszt a mai válogatott keret fiatal játékosaival.

A BBC megemlíti a tavalyi U20-as világbajnokságon Egervári vezetésével bronzérmet szerzett csapatot, valamint azt is, hogy a szakember tíz év alatt a hetedik edző, aki leülhet a magyar kispadra. Egervári erre válaszul azt mondja, hogy a magyar válogatott felemelkedésének a kulcsa a stabilitás. "Remélem, hogy legalább négy évig, a következő világbajnokságig irányíthatom a magyar válogatottat, illetve, hogy az elért eredményeink ezt lehetővé teszik. Évről évre a siker reményével vágok bele a munkába, és biztos vagyok benne, hogy a csapatépítésnek hosszú távon meglesz az eredménye."

Egervári szerint a magyar szövetségben azért esett rá a választás, mert a hazai futball irányítói azt várják, hogy a nagy válogatottnál folytassa az utánpótlás csapatnál sikert hozó munkát. A magyar kapitány azt is elmondta, hogy az angolok ellen készülő keretből hat játékosnak volt klubedzője, így jól ismeri őket, és sikerült családias hangulatot kialakítani a keretben.