Vágólapra másolva!
Olasz lapértesülések szerint a Juventus 11 millió eurót kínál a Hamburger SV labdarúgójáért, Eljero Eliaért.

Bár a HSV szóvivője, Jörn Wolf szerint hivatalos megkeresés nem történt az ügyben, a tekintélyes olasz napilap, a Gazzetta dello Sport hétfői számában arról számolt be, hogy a Juventus a napokban ajánlatot tett a rendkívül technikás holland Elia játékjogáért. A támadó 2009-ben kilencmillió euró ellenében igazolt a német csapathoz, kivásárlási ára azonban - remek teljesítménye miatt - azóta 15 millió euróra nőtt.

A Juve ezidáig a CSZKA Moszkva 25 éves labdarúgóját, Milos Krasicot szerette volna leigazolni, azonban Elia megszerzése befolyásolhatja a szerb játékos klubváltását. Amellett, hogy a holland csatár két évvel fiatalabb, mint Krasic, több poszton is képes meghatározó játékra. Elia így mind a középpályán, mind pedig a támadósorban erősítést jelentene Gigi del Neri csapatának.

Gólók és cselek Eliától

A Juventus illetékeseinek valószínűleg mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk, ha szeretnék leigazolni a dél-afrikai világbajnokságon ezüstérmet szerzett Eliát, akit 2014-ig szerződés köt a HSV-hez, s nemrég kijelentette: szívesen maradna Hamburgban.