Vágólapra másolva!
A Tottenham Hotspur egy évre leigazolta William Gallast, a franciák válogatott védőjét, aki legutóbb a városi rivális Arsenalt erősítette.

Gallas négy évig játszott az Arsenalban, alapembere és csapatkapitánya volt Arsene Wenger együttesének, a francia menedzser azonban az előző szezon végén már nem számolt a harminchárom éves játékossal, akinek idén nyáron lejárt a szerződése.

Úgy tűnik, Gallas ragaszkodik az angol fővároshoz, hiszen az Arsenal előtt öt szezont a Chelsea-ben is lehúzott, új szerződésével pedig ő lett az első olyan labdarúgó, aki mindhárom londoni nagycsapatnál megfordult.