Vágólapra másolva!
Hiába állt fel a padlóról, a gyatra büntetőrúgások miatt nem jutott be a Bajnokok Ligája csoportkörébe az Anderlecht futballcsapata. A belga együttes magyar védője, Juhász Roland szerint a stadionban gyászhangulat uralkodott, de az Anderlecht zsinórban negyedszer elbukott BL-selejtező miatt azért nem kényszerül arra, hogy eladja legjobbjait. A bekket nagyon marasztalja a klub, ő viszont nem foglalkozik az érdeklődőkkel.

A belgrádi 2-2 után hazai pályán is hasonló eredményt ért el az Anderlecht labdarúgócsapata a Partizan ellen a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörében, de hiába harcoltak a belgák, a büntetőpárbajban elvéreztek.

"Nagyon idegesen kezdtük a mérkőzést, pedig mi voltunk előnyösebb helyzetben a belgrádi 2-2 után, ráadásul mindkét félidő elején betalált az ellenfél, ami igazán nem volt benne a játékban" - nyilatkozta az [origo]-nak a Partizan elleni összecsapásról az Anderlecht magyar válogatott védője, Juhász Roland.

"0-2 után extrán jól fociztunk, egyenlítettünk, de én nemcsak a meg nem adott, teljesen szabályos harmadik gólunkat, hanem egy kiállítást is számon kérnék a játékvezetőn, aki mérlegelt, s nem adott újabb sárgát egy visszahúzásért a korábban már büntetett szerb játékosnak."

A bekk nehezen tudta magát túltenni a büntetőpárbajon, amelynek során kapusa hiába védett ki két szerb lövést is, a belga játékosok közül hárman a kaput sem találták el.

"A büntetőpárbajnál egyszerűen jobban kellett volna figyelni, bevallom, én eddig csak az 1994-es vb-döntőm láttam olyat, hogy két tizenegyest is fölé rúgjanak. Mi most hármat is így végeztünk el. Azt lehetett látni, hogy a talajjal voltak problémák, mindhárom alkalommal kifordult a göröngy a rúgás pillanatában. Az első rontás után kellett volna jobban koncentrálni. De azt is hozzáteszem, a Partizan játékosai ugyaninnen végezték el a rúgásokat, s ők nem rontottak. Nem érdemeltünk kiesést, de ilyen a foci."

Juhász elmondta, edzőjük, Ariel Jacobs azt hangsúlyozta a mérkőzést követően, ne essenek abba a hibába, hogy sokat rágódnak a kiesésen. "A belga lapok a meccs előtt 3-0-ról, meg nagy győzelmekről írtak. Én már akkor is óva intettem ettől mindenkit. Most mindenki csalódott, a stadionban olyan hangulat uralkodott, mint egy temetésen."

Forrás: AFP

Ahogy Saláta Kornél és a Slovan estében, úgy Juhász sorsát illetően is felmerült, az esetleges kupakiesés megkönnyítheti távozását Belgiumból. "A sorsomról egyelőre nem tudok mit mondani, azt látom, látjuk, hogy nagyon ragaszkodnak hozzám az Anderlecht vezetői. Ez egyrészt fantasztikus érzés, másrészt azért az emberben benne van, hogy máshol is szívesen kipróbálná magát. Van még egy hét az átigazolási időszak végéig, én teljesen rábízom magam menedzseremre, Filipovics Vladanra. Érdeklődés mindig van, ennél többet nem szeretnék ezzel foglalkozni."

Arra a kérdésre, vajon az Anderlecht a most elúszott milliók miatt nem kényszerül arra, hogy eladja a legjobbjait, Juhász nemmel felelt.

"A közelmúltban derült ki, hogy két éve, amikor az Anderlecht semmilyen európai kupában nem szerepelt, ötmillió eurós veszteséget termelt. Tehát a Bajnokok Ligája-, illetve az Európa Liga-szereplés fontos, szerencsére a klub azért elég stabil lábakon áll, a vezetők nem szokták hangoztatni, hogy most azonnal ki kell árusítani a legjobbakat" - mondta.

Az Anderlecht-Partizan meccs büntetői:


Juhászra a bajnoki küzdelmek és az Európa Liga-szereplés mellett a válogatottban is fontos feladatok várnak: szeptember 3-án, Svédországban megkezdődnek az Európa-bajnoki selejtezők.

"Erwin Koeman menesztése jó ideje a levegőben lógott már, a nyári német, illetve holland meccs előtt ez csak erősödött. Most jött egy új edző, Egervári Sándor, aki pedagógiai és szakmai szempontból is nagyon erős, de ez megvolt Koemanban is. Menesztése után beszéltem Erwinnel, és a stáb többi tagjával. Együtt dolgoztunk két évig, voltak jó és kevésbé sikeres időszakaink, így normálisan kellett lezárnunk a kapcsolatot" - elemezte a helyzetet a nemzeti csapat középső védője.

"Nekem az a legfontosabb: eredményesek legyünk, egyfelé húzzon a szekér. Beszéltek korábban klikkesedésről, én ennek nyomát sem láttam soha. Most is szinte ugyanazok a játékosok alkotják a keretet, szó nincs ilyenről. Kell még idő és türelem, hogy összeérjünk, két győztes meccs nem tesz bennünket világverővé, mint ahogy két vesztes sem falábúvá."

S hogy mit várhatunk az első selejtezőn? "Az angolok ellen eléggé együtt volt a csapat, a német és holland meccsen egy kezemen meg tudnám számolni, hány helyzetünk volt, ahhoz képest a Wembley-ben akadtak szép támadásaink. Most a svédek ellen lesz öt napunk a közös munkára. A legutóbbi sorozatban szerintem Svédországban játszottunk a legjobban. A mostani jó kezdés sokat számítana, hallom, magabiztosak a svédek, ez nem biztos, hogy rossz hír a számunkra."