Vágólapra másolva!
Monacóban elkészítették a labdarúgó Európa Liga csoportjainak beosztását. A magyar bajnok Debrecen az I csoportba kapott besorolást, ahol a holland PSV Eindhoven, az olasz Sampdoria és az ukrán Metaliszt Harkiv lesz az ellenfele.

Dzsudzsák Balázs és Koman Vladimir is játszhat a Debrecen labdarúgócsapata ellen az Európa Liga csoportkörében, a pénteki sorsoláson ugyanis a magyar bajnok az ukrán Metaliszt Harkiv mellett a holland PSV Eindhovent és az olasz Sampdoriát kapta ellenfélnek az I csoportban. A holland csapat az orosz Novoszibirszket búcsúztatta 5-1-es összesítéssel, míg az olasz együttes úgy került a második számú kupasorozatba, hogy a Bajnokok Ligája-selejtező utolsó körében hosszabbításban maradt alul.

"A sorsolás pikantériája, hogy összekerültünk a PSV-vel, így ellenfélként üdvözölhetjük volt játékosunkat, Dzsudzsák Balázst. A Sampdoria is európai sztárcsapatnak minősül annak ellenére, hogy drámai csatában elbukott a Werder Bremen ellen a BL-ben. A harkivi csapatot nem láttam még játszani, de aligha képvisel gyengébb játékerőt, mint a másik két riválisunk." - nyilatkozta Herczeg András, a DVSC klubmenedzsere.

A 12 csoport legrangosabb párharcát az A csoportban vívhatják majd, ahol az olasz Juventus és az angol Manchester City küzd majd egymással. A G csoportban a görög AEK Athén és a horvát Hajduk Split mellé sorolták a Huszti Szabolcsot foglalkoztató orosz Zenitet és a Juhász Rolandot soraiban tudó belga Anderlechtet. Hajnal Tamás együttese, a német Borussia Dortmund a spanyol Sevilla, a francia Paris Saint-Germain és az ukrán Karpati Lviv csapataival találkozik.

Az Európa Liga csoportbeosztása:
A csoport: Juventus (olasz), Manchester City (angol), Salzburg (osztrák), Lech Poznan (lengyel)

B csoport: Atlético Madrid (spanyol), Bayer Leverkusen (német), Rosenborg (norvég), Arisz Szaloniki (görög)

C csoport: Sporting (portugál), Lille (francia), Levszki Szófia (bolgár), Gent (belga)

D csoport: Villarreal (spanyol), FC Bruges (belga), Dinamo Zagreb (horvát), PAOK (görög)

E csoport: AZ Alkmaar (holland), Dinamo Kijev (ukrán), BATE Boriszov (fehérorosz), Sheriff (moldáv)

F csoport: CSZKA Moszkva (orosz), Palermo (olasz), Sparta Praha (cseh), Lausanne (svájci)

G csoport: Zenit (orosz), Anderlecht (belga), AEK Athén (görög), Hajduk Split (horvát)

H csoport: VfB Stuttgart (német), Getafe (spanyol), Odense (dán), Young Boys (svájci)

I csoport: PSV Eindhoven (holland), Sampdoria (olasz), Metaliszt Harkiv (ukrán), DEBRECEN

J csoport: Sevilla (spanyol), PSG (francia), Dortmund (német), Karpati Lviv (ukrán)

K csoport: Liverpool (angol), Steaua (román), Napoli (olasz), Utrecht (holland)

L csoport: FC Porto (portugál), Besiktas (török), CSZKA Szófia (bolgár), Rapid Wien (osztrák)

A hat fordulót szeptember 16-án és 30-án, október 22-én, november 4-én, december 1-2-án, illetve 15-16-án bonyolítják le. A legjobb 32 és 16 sorsolását december 17-én tartják majd Nyonban: a csoportonkénti két továbbjutó mellé addigra csatlakoznak a nyolc BL-csoport harmadikjai.

A csoport pontos menetrendje
szeptember 16., csütörtök:
PSV Eindhoven (holland) - Sampdoria (olasz) 21.05
Debreceni VSC - Metaliszt Harkiv (ukrán) 21.05

szeptember 30., csütörtök:
Sampdoria - Debreceni VSC 19.00
Metaliszt Harkiv - PSV Eindhoven 19.00

október 21., csütörtök:
Metaliszt Harkiv - Sampdoria 19.00
Debreceni VSC - PSV Eindhoven 19.00

november 4., csütörtök:
Sampdoria - Metaliszt Harkiv 21.05
PSV Eindhoven - Debreceni VSC 21.05

december, 1., szerda:
Sampdoria - PSV Eindhoven 19.00
Metaliszt Harkiv - Debreceni VSC 19.00

december 16., csütörtök:
PSV Eindhoven - Metaliszt Harkiv 21.05
Debreceni VSC - Sampdoria 21.05

a legjobb 32 között: február 17. és 24.
nyolcaddöntő: március 10. és 17.
negyeddöntő: április 7. és 14.
elődöntő: április 28. és május 5.
döntő: május 18. (Dublin)