Vágólapra másolva!
Többször megesett már az európai kupákban, hogy egy klub jogosulatlanul szerepeltette valamelyik játékosát, az esetek többségében azért, mert megfeledkeztek egy korábbi eltiltásról. Ezek a figyelmetlenségek kivétel nélkül az eredmény megsemmisítését vonták maguk után. A Debrecen számára az jelentheti a reményt, hogy az általa elkövetett mulasztásra eddig alig akadt példa.

Máté Péter a Debrecen Liteksz Lovecs elleni, idegenbeli Európa Liga-selejtezőjén jogosulatlanul lépett pályára, miután egyszerűen elfelejtették benevezni a sorozatra. A magyar klub szerint a játékos az eredményt nem befolyásolta, mert csak a 90. percben állt be, mikor összesítésben már 4-1-re vezetett a Loki. A korábbi hasonló esetekben azonban általában 3-0-lal az ellenfélnek adta a mérkőzést az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA), a Debrecen esetében ez kiesést jelentene.

A továbbjutásba került a baki

A mostani idényben már két olyan mérkőzést játszottak az Európa Ligában, ahol az egyik csapat jogosulatlanul szerepeltette valamelyik játékosát, az UEFA mindkét alkalommal megsemmisítette a mérkőzés eredményét.

A selejtező második fordulójában az azerbajdzsáni FK Baki az első, hazai mérkőzésen a kameruni Joel Epallét, míg a kazah FK Atirau a Győr ellen a bosnyák Gradimir Crnogoracot játszatta annak ellenére, hogy egyikük sem léphetett volna pályára eltiltás miatt. Mind a két játékos kilencven percet játszott, az UEFA pedig mindkétszer 3-0-val igazolta az ellenfélnek a mérkőzést. Ennek az Atirau esetében nem volt különösebb jelentősége, hiszen a győriek 2-0-ra nyertek Kazahsztánban, a Baki azonban 2-1-es győzelmet bukott el, és hiába nyert a visszavágón idegenben 2-1-re a montenegrói Buducsnoszt Podgorica ellen, 4-2-es összesítéssel kiesett a sorozatból.

Négy évvel korábbi eltiltás is számít

Mindkét esetben a vétkes csapat olyan játékost szerepeltetett, aki azért nem játszhatott volna a találkozón, mert korábbról begyűjtött egy eltiltást, amiről az egyesületénél elfeledkeztek. A nemzetközi kupák történetét végigtekintve a leggyakrabban ezzel az indokkal találkozunk, ha az UEFA megsemmisít egy pályán elért eredményt.

A jelenlegi szezon előtt legutóbb a 2005/06-os idényben történt ilyen, akkor a bosnyák Zepce Limorad csapatában Iljo Tomicnak még két évvel korábbról érvényben volt az egy mérkőzésre szóló eltiltása, mégis játszott egy félidőt a macedón Baskimi Kumanovo ellen. A klub hiába kérte (a bosnyák szövetség támogatásával), hogy méltányosságból tekintsenek el a büntetéstől, az UEFA ragaszkodott a szabályokhoz.

A 2004/05-ös idényben egy négy évvel korábbi eltiltásról feledkezett meg a görög PAOK Szaloniki. Liaszu Luka szintén csak egy félidőt játszott, a Maccabi Tel-Aviv ellen 2-1-re elvesztett találkozót 3-0-val írta jóvá az UEFA az izraelieknek. A PAOK kommunikációs igazgatója lemondott az eset után.

A PSG bravúrral tette jóvá a hibát

Három évvel korábban a szintén izraeli Maccabi Haifa szenvedő fél volt. A csapat idegenben is nyerni tudott a BL selejtezőjében a finn Haka ellen, méghozzá egyik legjobbja, Waled Badir nélkül. A klub vezetői úgy tudták, hogy a középpályásnak egy mérkőzésre szóló nemzetközi eltiltása van, ám később kiderült, a visszavágón is pihentetni kellett volna. A haifai meccsen azonban Badir már kezdő volt, az UEFA 3-0-val a Hakának adta a találkozót, amelyen jogosulatlanul szerepeltetett játékos ráadásul súlyos sérülést szenvedett, több hónapot ki kellett hagynia.

Forrás: AFP
Fournier miatt majdnem elszállt a PSG

A Paris Saint-Germain is kis híján egy figyelmetlenség miatt bukta el a Bajnokok Ligája-szereplést, ám a pályán jóvá tudta tenni korábbi hibáját. Az 1997/98-as idényben 3-0-val a Steaua Bucurestié lett a BL-selejtező első meccse, miután a franciák becserélték az eltiltott Laurent Fourniert. A PSG szerencséjére hátra volt még a visszavágó, melyen félelmetes iramban futballozva 5-0-ra legázolta a román bajnokot, és bejutott a BL-be.

Az Elfsborg példájába kapaszkodhatnak a bolgárok

A fenti történések abban különböznek a Debrecen kálváriájától, hogy mindegyik esetben egy eltiltott játékost szerepeltetett a vétkes klub. A Loki hibájára jobban hasonlít a Stuttgarté, amely egy hajrában végrehajtott csere miatt nem jutott be a BL-be az 1992/93-as idényben.

A Stuttgart a Leeds Uniteddel játszott, az első találkozót 3-0-ra nyerte, majd a visszavágón 4-1-re kikapott, vagyis idegenben szerzett góllal továbbjutott volna, ha Christoph Daum a leedsi meccs hajrájában nem cseréli be előbb a svájci Adrian Knupot, majd a jugoszláv Jovica Simanicot. A pályán ugyanis már ott volt a szintén jugoszláv Slobodan Dubajic és az izlandi Eyjölfur Sverrisson is, azaz négy idegenlégiós, márpedig az akkori szabályok csak hármat engedélyeztek. A Leeds óvott, az UEFA helyt adott az angolok bejelentésének, és 3-0-val nekik adta a meccset. Mivel a stuttgartiak ugyanilyen arányban nyerték az első felvonást, a továbbjutást egy harmadik meccsen döntötték el. Ezt semleges pályán, Barcelonában játszották, ahol a leedsiek 2-1-re nyertek, így bekerültek a BL csoportkörébe. Simanic soha többé nem lépett pályára a Stuttgartban.

A nemzetközi kupák történetében egyetlen esetet találtunk, amikor egy klub olyan játékost küldött pályára, aki nem szerepelt a nevezési listán, és akkor a Debrecen számára nem sok jót ígérő döntés született. A 2001/02-es szezonban a svéd Elfsborg az észt Trans Narvával játszott, és biztos továbbjutónak tűnt azok után, hogy az első találkozót idegenben megnyerte 3-1-re. A svédek első gólját az a Christian Lundström szerezte, akiről kiderült, hogy nem is nevezték a meccsre, így az UEFA 3-0-val az észteknek ítélte a meccset. A visszavágón aztán a borasiak Lundström nélkül is nyertek 5-0-ra, ennek köszönhetően ők jutottak tovább.

Miben reménykedhet a Debrecen?

Ugyanakkor biztató lehet a Debrecen számára, hogy a mostani szezonban már előfordult, hogy gondok merültek fel egy játékos papírjai körül, az UEFA mégis helybenhagyta az eredményt.

Forrás: AFP
Delev szereplésének nem lett következménye

A CSZKA Szófia az Európa Liga selejtezőjének harmadik körében 5-1-es összesítéssel búcsúztatta az északír Cliftonville-t, a belfasti visszavágón a bolgárok edzője pályára küldte Szpasz Delevet is, akit még 2009 nyarán vett kölcsön a Pirin Blagoevgradtól. Mindez augusztus 5-én történt, a kölcsönszerződés viszont július végéig szólt.

Az északírek azonban erről csak később szereztek tudomást, és hiába jelezték az UEFA-nak a problémát, az európai szövetség közölte: óvásra csak a lefújást követő 24 órában van lehetőség, a Cliftonville nem élt a lehetőséggel. Az UEFA ugyan felvette a kapcsolatot a bolgár szövetséggel, de nyilvánvalóvá tette, hogy két héttel később nem fogja megváltoztatni a pályán elért eredményt a sorozat zavartalan lebonyolítása érdekében. Az ügy kirobbanásának másnapján ugyanis a CSZKA már a következő fordulóban játszott a walesi TNS ellen.

A Debrecen érdekében ilyesmire nem lehet hivatkozni, hiszen a Lovecs ugyanúgy a negyedik kalapba került volna, mint a Loki, vagyis utólagos továbbjutása esetén nem kéne megismételni a pénteki sorsolást. A bolgárok ráadásul határidőn belül benyújtották tiltakozásukat az európai szövetségnek.

www.global-soccer.eu