Vágólapra másolva!
Orbán Viktor szerint Egervári Sándor nagyon jó választás volt a magyar labdarúgó-válogatott kispadjára, és úgy gondolja, hogy a csapat akár négy vagy hat pontot is gyűjthet az első kettő, a svédek és a Moldova elleni Eb-selejtezőkön. A miniszterelnök a Sport TV-nek adott interjújában elárulta, hogy egyetlen szenvedélye a labdarúgás, ő is szeretett volna válogatott játékossá válni, és arra biztat minden fiatalt, hogy tizennyolc-tizenkilenc éves koráig futballozzon, majd ekkor döntsön a hogyan továbbról. Úgy véli, hogy a magyar sport problémája nem anyagi, hanem intellektuális és szakmai természetű.

Orbán Viktor a Sport TV-nek adott interjújában azt mondta, egyetlen szenvedélye van: a labdarúgás, amelyet próbál összeigazítani az életével. "Hatnapos munkarendben dolgozom, 14-15 órát naponta, és ebbe kell belesuvasztanom a meccseket, általában ez az alvás rovására sikerül. Ezt a szenvedélyt, a munkámat és a család iránti kötelességeimet gyakran sikerül összhangba hoznom, úgyhogy elmondhatom: boldog ember vagyok."

Orbán, aki a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója, azt mondta, messze van még attól, hogy futballszakembernek lehessen őt nevezni: "Persze az élet hosszú, még csak negyvenhét éves vagyok. Viszont én is a futballokosok közé sorolom magam. Tudom, hogy három módon lehet focimeccset nézni. Az egyik, amikor csak a látványra, a teljesítményre figyelek, és azonosulok a játékkal, a második, amikor szakmai szemmel figyeljük a pályán történteket, és próbáljuk megérteni, hogy mi miért történik. A harmadik pedig, amikor csak azt az egy-két játékost figyeljük, aki a mi posztunkon játszik. Ez a legérdekesebb."

Saját futballkarrieréről elmondta: a felcsúti pályán tizenkét-tizenhárom évesen kezdett el focizini, majd "dicstelenül félbeszakadt a karrier". "Ha olyan tehetséges lettem volna, amennyire szerettem volna, akkor folytatom, de a szüleim nem hajlottak arra, hogy még egy évet futballozzak, így maradt az egyetem."

Reális elvárás az Eb-kvalifikáció

Orbán nagyon jó választásnak tartja, hogy Egervári Sándor lett a szövetségi kapitány. "Higgadt, nyugodt szakembernek ismertem meg, aki reálisan méri fel a csapat erejét, de ismeri azt az egyszerű futballigazságot, hogy senki ellen nem tudunk megnyerni zsinórban tíz meccset, viszont egyszer bárkit meg tudunk verni. Reális edző, aki jó viszonyban van a csodával" - nyilatkozta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy nem szabad Egervárit nyomás alá tenni, de reális elvárásnak kell tartani az Eb-kvalifikációt, amire a törvényszerűségek alapján van is esély, "és ez kell, hogy legyen a cél".

"Jól teszi az a klub, amely nem csak a magyar kínálatból választ edzőt, érdekes kísérlet, hogy egy-egy klubcsapat karakteréhez más-más országból érkezik szakvezető. A nemzeti válogatott viszont egy külön ügy. Mi meghalunk, ha kikapunk. Ezt csak az tudja átérezni, aki magyar. Lothar Matthaus magyarként volt szövetségi kapitány, éreztük, hogy neki ez élethalál kérdés, de az ő esete egy extrém kivétel lehetett. Ha van itthon jó szakember, akkor közülük kell valakit a válogatott élére" - fűzte hozzá.

Beszélt arról is, hogy szerinte miképp érdemes felépítenie egy labdarúgónak a pályafutását. "A futballban nem érdemes hazudni, tudnunk kell, hogy mi van a lábunkban és a fejünkben. Mindenkinek javaslom, hogy futballozzon, aztán tizennyolc-tizenkilenc évesen döntse el véglegesen, hogy folytatja-e" - mondta Orbán Viktor, hozzáfűzve, hogy ő még negyvenhét évesen is érzi, hogy korábban futballozott, amelyet a legférfiasabb csapatsportnak tart. "Fontos része az intellektus, hogy a meccs előtt közösen fogadalmat teszünk, a bajtársiasság, az odaadás, pontosan olyan ez, mint az élet."

"Lehet egy világsikereket is elérő futballválogatottunk"

A magyaroknak szerinte jól áll a futball. "Intelligens, izgalmas észjárású nép vagyunk, a foci pedig intelligens játék. Kilencven perces a meccs, hatvan percig van játékban a labda, s a húsz mezőnyjátékosnál egyenként három-három percig van a labda, így a másik nyolcvanhét percet az dönti el, hogy jó helyen van-e a labda nélküli játékos. Ezért is fordulhat elő, hogy egy matekból gyenge, de intelligens ember a pályán nyolcszor-tízszer bonyolultabb összefüggéseket is átlát" - magyarázta, hozzátéve, hogy szerinte "a magyar egy futballokos nemzet".

"Soha nem értettem egyet azokkal, akik azt mondják, hogy a magyar foci soha nem lehet olyan, mint amilyen egykoron volt. Nincs jogunk lebeszélni a következő nemzedéket arról, hogy lehetnek még olyanok, mint a régiek. Hiszem, hogy lesz is egy-két korosztály, amely felrepít minket a csúcsra" - folytatta a miniszterelnök, ám hozzátette, hogy ezért dolgozni is kell, de szerencse is kell hozzá, és "akkor lehet egy világsikereket is elérő futballválogatottunk".

Beszélt arról is, hogy megemeli a kalapját Várszegi Gábor előtt, aki létrehozta az első magyarországi futballakadémiát az MTK-nál. "A Puskás Akadémia a második volt, ma pedig már hat ilyen intézmény van, és dicsérjünk meg mindenkit, aki tanult az elsőtől" - mondta, majd elárulta: személyesen nézte meg többek között a Milan és a Real Madrid akadémiáját, és ma már büszkén mondja, hogy szerinte a Puskásban európai, talán világszínvonalú képzés folyik.

Az utánpótlás problémájáról és a megoldási javaslatáról így beszélt: "Az igazi gond, hogy kevés a gyerek, kevés születik, abból is kevesen sportolnak, és kevesen választják a focit. Tíz-, százezrekkel több gyerekre lenne szükség a tornákon, a pályán, hogy ki lehessen választani a megfelelő minőséget - ez a hátország hiányzik. Gera Zoltán ezért a szívügyem, mert ő példakép. Aki látta Hamburgban, Forlán kicsit jobb volt, de mögötte Gera volt a második legjobb. Éppen ezért meg kell becsülni az éljátékosokat."

"Szerintem nem kapunk ki Stockholmban"

A Videoton Ferencváros elleni mérkőzésén trágár szavakkal illették Orbán Viktort, aki erről a következőket mondta: "Aki futballmeccsre megy, és ismert ember, az ne lepődjön meg ezen. Nem esik jól, de eltűröm, viszont igazságtalannak tartom. Én minden klubnak segítek. Amikor a szerencsétlen Fradi kiesett, vagy mondjuk úgy, kiszorították, én voltam az első, aki vettem egy Fradi-bérletet, hogy ezzel is segítsem. El is mentem az első meccsükre, bár nem volt egy nagy szakmai élmény. A Debrecen sikerének is örülök, az Újpest mindig közel volt hozzám, a Vasas pályáján évekig engedték, hogy edzek. De a hála nem politikai, és ezek szerint nem is futballbeli kategória."

Forrás: MTI

Orbán szerint meg kell teremteni a kulturált szurkolás lehetőségeit. "Az ócsárlás - az én esetemtől függetlenül - a szurkolói kultúra része lett, és ma már hátrányt jelent a labdarúgás számára. Az, hogy 'szemüveget a bírónak', korábban már szemtelen megnyilvánulásnak számított, a 'hülye vagy!'-nál pedig már elfordította a fejét az a drukker, aki ilyet kiáltott be egy futballmeccsen, nehogy felismerjék. Békés, családi esemény kell, hogy legyen a meccsnézés. Amíg ebben nem vagyunk versenyben, nem leszünk versenyben a legjobbakkal sem."

A miniszterelnök a magyar labdarúgó-válogatottal együtt utazva szerette volna megnézni Egervári Sándor első Eb-selejtezőjét, ám végül elfoglaltságai miatt csak norvégiai átszállással, egy fapados géppel tudott eljutni Stockholmba. Mint azt a Sport TV-nek adott csütörtöki interjújában elmondta, a magyar csapattól legalább négy pontra számít az első két mérkőzésen: "Szerintem nem kapunk ki Stockholmban, sőt akár nyerhetünk is, majd a moldávokat legyőzzük. Négy ponttal kezdeni már nem is lenne rossz."

Meg kell fogni a fiatalokat

A miniszterelnök azt mondta, kormánya sportbarát, és Magyarországon a sport problémája nem pénzügyi természetű: ha egy megbecsült hazai sportág letesz az asztalra egy öt-tízéves fejlesztési tervet, akkor a kormány oda fog állni mellé, és támogatni fogja. "A korlát nem pénzügyi, hanem intellektuális és szakmai jellegű. Ezek a sportágak oda fognak jutni, amilyen minőségű szakmai terveket ki tudnak dolgozni. Győzzenek meg, hogy nemcsak többet akarnak, hanem egy koncepció alapján szeretnének többet kapni."

A kormányfő szerint ahhoz, hogy a magyar sport felemelkedhessen, főként a fiatalokat kell megfogni: "Veszélyeztetett korban élő fiatal generációkról van szó, a legjobb orvosság erre a sport, mert az a jó tulajdonságokat erősíti meg. A mindenkori kormányoknak a legnagyobb értékként kell a sportra tekinteniük. Első helyen az utánpótlás van, a gyerekek, persze hősökre is szükség van, akiket követhetünk. Olimpiai bajnokokra, világbajnokokra, egy Kemény Dénesre például, aki egy föltétlen tekintély, pedig távol vagyok az ő sportágától. Sikeres élsport nélkül nincs tömegsport, és utánpótlás sem."