Társoldalunk:

Mezey Husztiról: Régen örültek, ha vihették a labdákat

2010.09.13. 10:40

Mezey György értetlenül áll Huszti Szabolcs múlt csütörtökön közzétett nyílt levele előtt, amelyben a válogatottságot lemondó játékos többek között arra is  utalt, hogy a Videoton edzője határozza meg, ki játsszon a válogatottban.

Mezey György napokig nem szólalt meg Huszti Szabolcs nagy vihart kavart közleményének ügyében, pedig a középpályás többek között az ő személyét is megnevezte a  válogatottság lemondását magyarázó indokai között.  

A Sport TV riportere a Videoton Szolnok elleni mérkőzése előtt kérdezte erről Mezeyt, aki, mint mondta, éretetlenül áll a történtek előtt: "Annak idején én igen komoly tudású játékosokkal dolgoztam együtt a válogatottnál, és ők nem így viselkedtek. Annak is örültek, ha jöhettek öt percre, vagy vihették a labdákat az edzésen. Nekem egy kicsit furcsa ez az egész. A magyar futball érdeke, hogy jól játsszunk a finnek és San Marino ellen, ne pedig kommünikéket gyártsunk" - nyilatkozta az edző a Szolnok 3-1-es legyőzését megelőzően.

"Azt is elmondtam Egervári Sándornak, hogy érdekesnek találom Mezey György szerepét" - írta csütörötöki nyílt levelében Huszti. "Amikor hazaértünk Stockholmból, gratulált a Vidi-játékosoknak, majd meglátta Czvitkovics Pétert, tőle azzal búcsúzott: 'Magának majd a keddi meccs után.' Aztán Peti valamiért kezdőként kapott helyet a gárdában, úgy, hogy az azt megelőző két meccsen még a keretbe se került." Huszti azt is kijelentette, nem fog a Videotonba igazolni azért, hogy sztenderd válogatott lehessen.

KAPCSOLÓDÓ CIKK