Vágólapra másolva!
Több rangadót is rendeztek az elmúlt hétvégén a topligákban, és a legmagasabb színvonalat a Chelsea-Arsenal mérkőzés hozta, ahol a hazaiak középhátvédje, Alex bombagólt szerzett. De nem ő volt az egyetlen védő a múlt héten, aki hasonló találatot ért el: álomcsapatunk hátsó alakzatába hárman is emiatt kerültek be.

Kapus:
Dudu Avat (izraeli, Mallorca): A Barcelona hazai pályán abszolút favorit volt a Mallorca ellen a spanyol bajnokságban, és gyorsan meg is szerezte a vezetést - a várt újabb gólok azonban nem következtek. Erről leginkább Avat tehetett, aki Messi találatát követően minden próbálkozást hárított, és ezzel ponthoz segítette csapatát.

Hátvédek:
Christophe Jallet (francia, Paris Saint-Germain): A párizsi csapat nem lehet maradéktalanul elégedett az elmúlt hét eredményeivel, hiszen az Európa Ligában ugyan legyőzte a Karpati Lvivet, de a bajnokságban nem bírt a Nice-szel. Persze erről legkevésbé sem Jallet tehetett, hiszen a jobbhátvéd az ukránok ellen bombagólt szerzett, és a bajnokin is remekül futballozott.

Alex (brazil, Chelsea): A londoniaknak sikerült kijavítaniuk a múlt heti Manchester City elleni vereséget, hiszen a BL-ben és a bajnokságban is 2-0-ra győztek. Főleg az Arsenal elleni rangadó megnyerése volt nagy fegyvertény, a meccsen Alex látványos szabadrúgásgólja biztosította be a három pontot.

Mickael Ciani (francia, Girondins Bordeaux): A bajnoki címvédő ebben a szezonban eddig nem remekelt a Ligue 1-ben, a hét végén is csak nagy nehézségek árán verte a Lorient-t. A mindent eldöntő találat viszont rendkívül látványos volt, a középhátvéd Ciani távolról bombázott a kapuba.

Zé Roberto (brazil, Hamburg): A Bayern Münchennél foghatják a fejüket, hogy két éve ingyen elengedték a brazil játékost, aki azóta remekel a hamburgiaknál. A hét végén régi posztján, balhátvédként is megállta a helyét, hiszen alapfeladatának megoldása mellett gólpasszt adott Gojko Kacsarnak.

Alex-bomba 00:29-nél:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=22uV7INQPRLu7ahH


Középpályások:
Lewis Holtby (német, Mainz): Tovább folytatódott a mainzi csoda a Bundesligában, Szalai Ádám együttese ugyanis sorozatban a hetedik bajnokiját is megnyerte. A szezon egyik nagy felfedezettjének számító Holtby természetesen főszerepet vállalt a sikerből, hiszen adott egy gólpasszt, kiharcolt egy tizenegyest, és a Hoffenheim öngólját az ő lövése előzte meg.

Rafael van der Vaart (holland, Tottenham Spurs): A londoniak nagy fogást hajtottak végre azzal, hogy a nyáron megszerezték a Real Madridtól a középpályást, aki rendkívül eseménydús heten van túl. A Bajnokok Ligájában a Twente ellen kihagyott egy tizenegyest, szerzett egy szép gólt, majd kiállították, a hét végi, Aston Villa elleni bajnokit pedig az ő duplája döntötte el.

Marek Hamsík (szlovák, Napoli): A nápolyi edző, Walter Mazzarri pihentetni szerette volna Hamsíkot a Steaua Bucuresti elleni Európa Liga-meccsen, ám miután csapata háromgólos hátrányba került, becserélte a középpályást, akinek vezérletével az olaszok egyenlíteni tudtak. Hamsík a hét végi, Fiorentina elleni bajnokin már kezdő volt, és fontos gólt szerzett.

Adam Johnson (angol, Manchester City): A manchesteri egyesületnél minden posztra legalább két klasszis játékos akad, Johnsonnak a spanyol David Silvával kell megküzdenie a csapata kerülésért. A balszélső a Juventus elleni Európa Liga-mérkőzésen kezdőként gólt szerzett, de a hét végén így is kispados volt - azonban csereként beállva győztes találatot ért el.

Csatárok:
Giuseppe Rossi (olasz, Villarreal): A spanyol egyesület mind a bajnokságban, mind az Európa Ligában hozta a győzelmet, és ebben Rossinak is nagy szerepe volt. Az olasz támadó az FC Bruges és a Racing Santander ellen is gólt szerzett, és ennek köszönhetően csapata a második helyen áll a Primera Divisiónban.

Samuel Eto'o (kameruni, Internazionale): Az előző idényben José Mourinho irányítása alatt a kameruni támadó gyakorlatilag szélső középpályásként szerepelt, ám Rafa Beníteznél közelebb játszik a kapuhoz, sőt Diego Milito sérülése miatt a Werder Bremen ellen ismét középcsatárként játszhatott. Az eredmény egy mesterhármas volt, ám Eto'o balszerencséjére a Juventus elleni rangadón fél óra elteltével megint a balszélen találta magát.

www.global-soccer.eu