Vágólapra másolva!
A bochumi tartományi bíróságon a vádirat felolvasásával megkezdődött szerdán a legnagyobb szabású európai futball bundabotrány gyanúsítottjainak pere. A négy vádlott védői az eljárás beszüntetését követelték, megkérdőjelezve a bíróság illetékességét.

Az ügyészség csoportosan és üzletszerűen elkövetett csalással vádolja a négy férfit, akik a vádirat szerint 38 esetben, mintegy 370 ezer euró értékben vesztegettek meg futballistákat és játékvezetőket Németországban, Magyarországon, Belgiumban, Szlovéniában, Horvátországban és Svájcban. A felvett nyereményt 1,6 millió euróra becsülik. Ha a bíróság elmarasztalja őket, akár tízévi börtönbüntetést is kaphatnak.

A befolyásolt találkozók listáján van a 2009. április 24-én játszott és 3-0-s hazai győzelemmel végződött Újpest FC-Budapest Honvéd bajnoki mérkőzés is. A csalásban aktív szerepet játszó Christian S.-nek, a német másodosztályú Schweinfurt volt labdarúgójának a védője felszólalásában védence ártatlanságát hangoztatta. Az elsőrendű vádlott, Nürettin G. védőügyvédje viszont megerősítette, hogy védence továbbra is beismerésben van. "G.-t joggal nevezhetnénk e per koronatanújának" - jelentette ki az ügyvéd.

Az egyik bundameccs a 2008/09-es évadban a Bundesliga második osztályában lejátszott FC Nürnberg-VfL Osnabrück találkozó volt. Marcel Schuon, az Osnabrück egykori játékosa időközben beismerte, hogy megegyezett az őt megkereső fogadókkal a mérkőzés kimenetelének manipulálásában. Emiatt a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) sportbírósága két évi és kilenc hónapi eltiltással sújtotta a labdarúgót.

A 15 német másodosztályú mérkőzés között található az Augsburg-Osnabrück (2009. április 17., 3-0) összecsapás is. Ezen a találkozón Torghelle Sándor, a hazaiak csatára is szerepelt, míg Szabics Imre a cserepadon kapott helyet.

A kiesés ellen harcoló Osnabrück ellen mindhárom augsburgi gólt Michael Thurk szerezte, az elsőnél a magyar csatártól kapta a gólpasszt.

Torghelle-gólpassz a meccsen (10:07-nél látható a videón):


A harmadik gól meglehetősen érdekes körülmények között született, az Osnabrück nem kapott meg egy jogosnak tűnő büntetőt, az ellentámadásnál pedig Berbig kapus nagyon csúnyán elnézett egy 60 méteres indítást, a labda átpattant a feje fölött, Thurk pedig az üres kapuba fejelt.

Az Osnabrück-kapus botrányos kifutása és további vizsgált meccsek:


A Kicker értékelésében az Osnabrück kezdőjéből öt játékos kapta a legrosszabb osztályzatnak számító ötöst, köztük a német lapok által bemártott csatár, Thomas Reichenberger. A gyanú szerint a játékos 150 ezer eurót tett arra, hogy az Osnabrück legalább három góllal elveszti a meccset.

A ZDF televíziónak nyilatkozó Theo Zwanziger, a DFB elnöke kijelentette: ha az ilyen kellemetlen és a labdarúgásra rossz fényt vető dolgok napvilágra kerülnek, akkor lehetőségünk nyílik arra, hogy egyértelmű és következetes fellépésünkkel helyreállítsuk az emberek bizalmát a sport tisztasága iránt.